Hamarosan itt van, rohamosan közeleg...

Hamarosan itt van, már rohamosan közeleg! - Beszélgetés

Kétségtelen, hogy Jézus visszatérését több egyház is várja. Közülük kiemelkednek Jehova tanúi, akik komolyan veszik Jézus szavait, melyet a Márk evangéliuma 13:10-ben olvashatunk: „Előbb azonban szükséges, hogy minden népnek hirdessék az örömüzenetet.” (EFO) Ennek megfelelően, már több mint 111 éve igyekeznek ők ennek a feladatnak eleget tenni. Azért is teszik ezt, mert szerintük 1914-ben elkezdődött a „vég ideje”, amit ők csak mint "utolsó napok" emlegetnek. Ezért is egy régi könyv (Lexikon) szerint Jehova tanúi „egy világvégét váró szekta”.  Elég kemény megfogalmazás ez, ám ugyanakkor elgondolkodtató is egyben. Hogy mennyi igazságtartalma van, azt döntse el az olvasó önmaga. Egy jó beszélgetés lehet, hogy segíthet ebben...

Gyönyörű tavaszi nap volt! A felhőtlen égen ragyogott a nap. A fák virágba öltözve adták tudtul mindenkinek, hogy vége a télnek. Ilyenkor jót lehet sétálni az utcán, és van, hogy egy egy ismerőssel is összefut az ember. Így történt ez a mostani esetben is, amikor János, és Péter találkozott össze, noha nem beszélték előre meg. János, a hírnök, ő már sok évtizede megkeresztelkedett mint a Jehova Tanúi egyház tagja, és hűséget vállalt a szervezet iránt, melyet (szerintük) Jehova szelleme irányít. Érdekes módon Péternek ebben kétségei voltak és vannak. Péterről jó előre annyit tudni, hogy valamikor, sok évvel ezelőtt tanulmányozták vele a Bibliát, ám nem jutott el a megkeresztelkedésig. És itt, most kapcsolódjunk bele a történetbe.

Szerbusz Péter! - Köszönt János, és hasonlóképp fogadta a köszönését Péter is... Sietsz? - tette fel a kérdést János, aki nyilvánvalóan ezt nem csak egy udvariassági célzattal kérdezte. Nem, nem sietek - válaszolt Péter. Akkor tudod mit? Üljünk le ide erre a padra, elég tisztának látszik. Hogy vagy? Régen láttalak... - kezdett bele a beszélgetésbe János. Köszönöm kérdésed, egészen jól. Igaz, nem könnyű ebben a világban, de érzem Jehova áldásait - válaszolta Péter. Nos! - kezdett bele János - Éppen ez jutott eszembe nekem is veled kapcsolatban. Ugyanis jó volt látni téged az emlékünnepen, és akkor épp arra gondoltam, mi lenne, ha eljönnél vasárnap az összejövetelre? Jehova áldásai ekkor jobban kiterjednének az életedre. Nem gondolod? Igen, igen - kezdte Péter, de most erre nem válaszolnék egyből, ha nem probléma. Valóban jól éreztem magam az emlékünnepen, amely számomra igen elgondolkodtató volt. Miért volt az? Elmondanád nekem? - kérdezte János.

Jó! - mondta Péter és belevágott. Tudod jól emlékszem, én már igen fiatalon, gyerekfejjel részt vettem apámmal és nagyapával az emlékünnepeken. Ezt nem is mondtad! - jegyezte meg halkan János. Amikor ezekre mentünk nekem egy óriási élmény volt, és titkon azt vártam, hogy egyszer csak megjelenik Jézus is. Ha nem is mint ember, de valamilyen módon tudtunkra adja, hogy eljött. E várakozásra nagyapám szavai késztettek, ugyanis ő nagyon sokat beszélt Jézus eljöveteléről apámnak és nekem is. Ej, de sokszor mondta, hogy „Tudod ezek az utolsó napok” és bevallom, mint gyerek én ezt nagyon komolyan vettem! A nagypapa beszélt arról, hogy milyen nagy esemény volt amikor régen Rutherford előadás sorozatban hirdette, hogy a „Most élő milliók közt vannak akik sohasem fognak meghalni”. Majd elmesélte azt is, hogy mennyire felvillanyozó volt 1935, amikor bejelentették, hogy azok az emberek akik Rutherford kérésére felálltak a kongresszuson, ők a földi „nagy sokaság” akik élve jönnek ki a „nagy nyomorúságból”.

Nagypapa kissé csalódott volt, hiszen jóformán az egész életét várakozással töltötte. És bizony 1975 olyan volt számára, mint egy torpedó! Sokan várták akkor vissza Jézust és sokan el is hagyták a szervezetet mert csalódtak, ugyanis Jézus nem jött el. Annak ellenére nem jött, hogy az Őrtorony társulat kiadványaiban akkor is gyakran olvasták az olyan szavakat, kifejezéseket és kijelentéseket, hogy „hamarosan”, „rohamosan közeleg” „Armageddon már a küszöbön áll”, „a végidőben élünk”, „ezek az utolsó napok”. Nagyapám sem tudta magát könnyen túltenni a csalódáson, és bár a hite megmaradt Jehovában, de a szervezetében csalódott. 1914-et 15 évesen élte át, ugyanis 1899-ben született, és Jehovához mindvégig hűséges volt, az 1980-ban bekövetkezett haláláig. Péter itt megállt egy kicsit, és ezt kihasználva szólalt meg János, aki eddig csak hallgatott: Tudod, Péter tökéletlenek vagyunk! Én is, Te is, sőt még a „rabszolga” is, ezért tévedhetünk.

Én is ezt ugyanolyan jól tudom, mint Te - folytatta Péter - ám még nem fejeztem be a történetemet, és folytatnám: Nagyapa halálakor apám éppen negyvenéves volt, ugyanis ő 1940-ben született, így nem tartozhatott a kiemelt, 1914-es „nemzedékhez”, ami ahogy most olvastam, a legújabb értelmezés szerint egy fiatalabb és egy idősebb felkent csoportból áll. Ezt jól tudod - mondta halkan János.

Majd Péter folytatta: Tudod, én apám halála után ürességet éreztem magamban, és valaminek a hiányát éreztem, amit nem tudtam akkor konkrétan megfogalmazni. Azért is kezdtem bele a Biblia tanulmányozásába. És néhány kérdésemre választ is kaptam. Tudod, apám nem volt Jehova tanúja, csak a nagypapa, és apám valahogy nem is volt annyira fogékony az igazságra. Talán, mert látta a papok képmutatását, és azt is, hogy Jehova Tanúi közt bár szeretet van, de a képmutatás számukra sem ismeretlen fogalom. Ezt nem tagadom - jegyezte meg halkan János - no, de emberek vagyunk, és az apostolok is... Sejtem mire gondolsz, mondta erre Péter, de ha megengeded folytatnám.

Amikor összetalálkoztunk, akkor azt mondtad, hogy Jehova áldását jobban tapasztalnám, ha a gyülekezetbe járnék, hogy gondolod ezt? János örült, hogy végre ő is beszélhet és belevágott: Tudod, sok testvér és testvérnő van akinek szinte szárnyakat ad a szolgálat, melyet Jehova áldásai kísérnek. Például van egy testvérnő akinek a megkeresztelkedése után anyagi gondjai voltak, ám általános úttörő lett, és egyszerűsítette az életét, így most napi 4 óra munka mellett megvan mindene amire vágyik. És mire vágyik? - kérdezte Péter. Nos! - kezdte a mondandóját János - ő a békére és a Jehovával való személyes kapcsolatra vágyik. Az jó! - mondta Péter - de remélem nem azt akarod mondani, ez a béke és a Jehovával való személyes kapcsolat csak akkor van meg, ha úttörő az ember? Nem, nem, szó sincs ilyenről, ez csak egy példa. - válaszolta János. Akkor megnyugodtam - kezdte Péter - ugyanis nekem, annak ellenére, hogy sem úttörő, de még csak tanú sem vagyok, nekem Jehova isteni békét ad, és ki merem mondani, hogy a vele való kapcsolat igen, jó és személyes, amely átsegített már sok nehézségen.

De, térjünk vissza még az „én történetemhez”. Amikor tanulmányoztam, akkor minden szépnek és jónak látszott a jövőt illetően. Egészen komolyan vettem azt amit tanultam és igyekeztem az életemet összhangba hozni Jehova irányadó mértékeivel. Megszerettem őt, aki egy szerető, törődő, jó Atya, aki irgalmas és kedvesen, szeretettel bánik minden teremtményével és nem tesz kivételt senkivel. Igazságos, és bár nem engedékeny, de sohasem ragaszkodik mereven ahhoz, hogy mindent 100% pontossággal tegyünk. Ahogy ha jól emlékszem a Zsoltáros mondta valahol, hogy "megemlékezik róla, hogy por vagyunk". Igen! Jól tudod.  - helyeselte János

Péter folytatta: Tudod, kedves János, én amikor tanultam, akkor egészen komolyan vettem azokat, hogy „közel a vég”, hogy „Armageddon már a küszöbön van”, azt is, hogy „karnyújtásnyira a királyság”, „hamarosan itt az újvilág”. És mi lett? Évtizedek múltak el, és semmi nem történt!

És bizony visszatekintve a múltra, és visszamenve az időben, 1914 óta ez a várakozás jellemzi ezt a szervezetet, amelyről ti azt állítjátok, hogy Jehova szelleme vezeti. Nos! Megengedsz nekem egy példát? Persze, természetesen - mondta János.

Akkor lássuk! A Bibliában azt olvassuk, hogy Mózes leütött egy egyiptomit és elásta a homokba. Később pedig elmenekült a pusztába, ahol 40 évig ott volt. Jól mondod - jegyezte meg János. De, nézzünk egy másik változatot - folytatta Péter - a példa kedvéért, és nem azért, mintha át akarnám írni a Bibliát.

Tehát, Mózes leütötte az egyiptomit és elásta. Majd képzeld azt el, hogy elkezdte volna terjeszteni a testvérei között azt, hogy Jehova a részükről szabadulásról gondoskodik, és „hamarosan” jelt fog adni és akkor az izraeliták megmenekülnek a rabszolgasorból, vagyis Egyiptomból. Aztán telnek a napok, a hetek, hónapok, és a testvérei kérdezgetik őt, hogy mikor lesz már végre a szabadulásuk. Mózes pedig kényszeredettségében azt mondja, hogy még egy kevés idő, és lehet, hogy már az ősszel eljön ez. Majd eljön az ősz és nem történik semmi, és megint mennek Mózeshez, hogy „Mikor jön már el a szabadulás?”. Mózes pedig a következő dátumot a következő tavaszra teszi, hogy pászka után jön! A testvérei pedig nyugodtan várják ezt. Miközben Mózes felváltva ismételgeti a „közel van”, a „hamarosan”, és a „köszöbön áll”, meg a „rohamosan közeledik” kifejezéseket. Miközben az idő múlik és azt veszik észre, hogy már 3 év is eltelt az első ígérettől fogva. Szerinted, meddig hinnének Mózesnek?

Szerintem rosszul látod a kérdést - kezdte János - ugyanis a „rabszolga” semmilyen időpontot nem mondott. Úgy gondolod? - kérdezte Péter. Na, akkor lássuk csak.

Megpróbálom röviden összefoglalni. Már Charles T. Russel is várta 1914-re Jézus visszajövetelét, és Armageddont, ám amikor ez elmaradt akkor kezdett "lábra kapni" a „láthatatlan jelenlét” tanítása. Majd 1916-ben Russel váratlanul meghalt. Jött J.F. Rutherford, aki 1920-tól éveken át hirdette, hogy a „Most élő milliók közt vannak akik sohasem fognak meghalni”, és ezt „megerősítendő” 1935-ben beazonosította a „nagy sokaság”-ot. Kérdésem: Hol vannak most ezek az akkoriban élt emberek? De, kérlek várj mert még folytatom. Emellett 1925-re megjósolta Rutherford a pátriárkák feltámadását is, mint Ábrahám, Jákob, és mások. Hol vannak? Várj, kérlek, folytatom. Majd jött 1975, de ahogy jött feledésbe is merült és nem történt semmi. Aztán itt van ez, az „1914-es nemzedék” amit a rabszolga igyekszik nyújtani ahogyan csak lehet, ugyanis már azóta lassan 112 év eltelt és, hát az emberek életideje ma már csak legfeljebb 70 - 80 év, és nem 100, 110, 120 év. Szóval bátran valljuk be, hogy valami itt nincsen rendben! És akkor Te azt mondod, hogy a „rabszolga” semmiféle időpontot nem mondott? Mikor nem mondott? Talán tegnap óta nem mondott, de egyfolytában, mindenféle időpont szóba jött a Szervezet történelmének évei alatt. Vagy talán Te erről, ezekről semmit sem tudsz? Ugye, nem mondod ezt? - zárta le a kérdéseit Péter. Szóval, miről is beszélgettünk, a gyülekezettel kapcsolatban, hogy... Jehova áldásai, meg ilyesmi...? - tette fel a kérdést Péter.

Ám János hallgatott. Mélyen hallgatott, és úgy nézett ki, mint aki gondolkodik, hogy mit feleljen. Majd valamivel később kissé megkönnyebbülten felnézett és megszólalt: Igen, (mosolygott) arról volt szó, hogy a gyülekezetben Jehova áldásai kísérik a hűségeseket. És hát gondolj csak bele! Pár éve felépült Warvick-ban a világközpont, és most már Ramapo-ban is mekkora, de mekkora építkezés van!!! - mondta nagy lelkesedéssel János.

Megértem a lelkesedésed - felelte Péter - de, mond! Jézus hogyan tanított? Még csak a könyvtekercseket sem vitték utána a tanítványai, és a szemléltetései a legjobb képeket idézték fel a hallgatói előtt. Természetesen ugye nem akarod azt mondani, hogy ha Jézus ma élne, akkor videók vetítésével tanítana? És a másik kérdésem. Eddig ugyan nyomtatott anyagból, könyvekből és füzetből folyt a Biblia tanulmányozása, és hatalmas előrehaladás lett, egészen máig, amikor már csak karnyújtásnyira az „Újvilág”. Mond János! Csak nem azt akarja a „rabszolga”, hogy ők már most felépítik az „új világ épületeit”? Rutherford a feltámadó pátriárkáknak szállásról, épületekről gondoskodott, talán ugyanezt akarják most a „vezetőtestület” tagjai is megvalósítani? Te, János! Már, megbocsáss, de kétségeim vannak velük kapcsolatban!

János, csak hallgatott... Lehajtotta a fejét, és gondolkodott. Talán azon, hogy mit válaszoljon, de nem jött jó ideig hang ki a torkán.

Majd, egyszer csak felemelte a fejét, és az órájára pillantva megszólalt: Húha! Tudod mennyi ideje beszélgetünk már itt? Majdnem két óra eltelt, és ma este összejövetel! Nekem rohannom kell, mert a végén még elkések. Péter, Péter - mondta János - egyet ígérj meg, ha netán ma nem is érsz rá, de vasárnap -ígérd meg- hogy feltétlenül eljössz és meglátogatsz az összejövetelen, a gyülekezetben. Nagyon jó, és érdekes dolgokat vetettél fel, amelyeken mélyen elgondolkodtam, és a gyülekezet után ott, és hazafelé is folytathatnánk ezt a beszélgetést. És most, megbocsáss, mert sietek! Szerbusz Péter!

Péter, még egy darabig ült a padon és átgondolta az egészet, amit mondott. „Beszélgettünk”? Hmmm... végig szinte mindig én beszéltem. És, persze a gyülekezetben folytatni ezt? Hát, ami azt illeti, János és egy másik vén... meg a „kisteremben”, szerintem ők arra akarnának rábeszélni, hogy tanulmányozzak velük újra és akkor „szélesedik a látóköröm”. 😃 Ám tudom, hogy milyen ez. Azt mondanák, hogy igen, régen előfordultak tévedések, de most a mában élünk, amikor már valóban közel a királyság eljövetele, merthogy hány év eltelt már azóta a várakozással, és repül az idő! 

A gondom csak az, hogy már 111 éve is ugyanilyen közelinek gondolták, és azóta is folyamatosan, több alkalommal is... És..., bizony a történteket nem lehet letagadni. No, de tudtuk egyáltalában valamikor is, hogy mikor jön Armageddon el? Nem, sohasem! És ahogy Jézus is mondta - szedte össze a gondolatait Péter: „nem a ti dolgotok tudni az időszakokat és napokat melyet az Atya a saját hatalmába rendelt” és azt is mondta még „Arról a napról és óráról senki sem tud... csak az Atya egyedül” Mit tudnának akkor, még nekem mondani? Azt, hogy a „rabszolga” nem ihletett? Akkor honnét tudná, amikor eddig is csak az látszott meg, hogy sosem tudta.... Ám ez nem ToTó, hogy csak tippeljünk, tippeljünk és különféle kifejezésekkel sugalmazzuk, hogy „közel van”...

És ne feledd! Akik ToTóznak, azok közül a legtöbben mellé találnak!