Azonnali

Mondja már valaki egyszer azt
hogy ne menjek neki az állatembernek
mikor az már ki is érdemelte
és méghozzá ő is kezdeményezte,
igaz csak szavakkal,
nagy-nagy szájjal.

Mondja azt hogy a hozzám méltatlan embert
ne büntessem meg méltatlan szavaiért,
mondja azt hogy ne menjek át tettlegesbe,
mert akkor én nem leszek ember
és azzá válok mint ő: állatember.

Mondja azt hogy a konszolidált értelmes ember
ki még a légynek se ártana
sőt mi több csatába nem futna
oly oktalanul
és meggondolatlanul,
értelmesebb mint az ki indulatba ragad
és pár perc alatt egy tucat ember vére hozzá ragad,
ki sért erkölcsöt és tiszteltet
ki még a balsorstól sem kapott eleget.

Mondja egyszer valaki azt hogy a nagy arc
és a nagy száj nem vezet jóra,
mondja azt hogy ki a békéjét őrzi
és az erejét valami értelmesre használja
nem pedig értelmetlen majomkodásra,
az több mint az állatember,
az olyan emberibb.

Mint tanonc ember egyedül
csürhe csorda állatember szinttől távol álló,
placcokon, tereken, tanító házban a mellettem kiálló
mondja egyszer majd azt:
hogy több vagyok mint ők,
és hogy jobb vagyok mint ők.

Mert hol sok mocskos disznó van
nagy sárral,
s ahol én vagyok a korpa
és a kis csalánka,
oda néha napján jól elkél
pár dicsérő szó,
mert a dühöngő disznók
ellen szívesen fellépnék
vadászpuskával,
akiket viszont védenek
és ráadásul etetnek.
Amely tettek által
nem leszek már
embernek mondva,
hanem csak annak
mint ők.

Embernek maradni nehezebb
eltorzult disznó pofák közt,
s mint szolgálni azt a közt
amely megért engem
csak annyit kérek szépen
hogy mondják ki egyszer azt
hogy én jobb vagyok mint ők.

Hogy jobb vagyok mint ők...
------------------------------------------------------------

Csalánka : Szándékosan úgy lett írva.

Nincs, ki óvjon.
Nem menekülhetek már
báb várba vagy holmi
ócska nulla illúziókba,
nem mondhatom már
elbújva magamban,
hogy a valóság
némely rám sújtó eleme
nem létezik.

Nem tagadhatom le a rossz tetőt felettem
ahol a cserepek már majdnem mállanak
és nemrég onnan szedtem össze
az idő károsította cserepeket,
az elhanyagolt éveket,
a letagadott munkavárásokat,
a kárba vesző eredményeket.

S ott fent a tetőn a természet megjelent
rohadó tetőgerendákban
és a hullámpalán lévő mohákban,
de a centis mocsok mely az ereszcsatornában
van, jobban üt mindennél,
mert azt sugallja, hogy a jobb
sorsodért bizony nem tettél.

Letagadhatom ezeket és hazudhatok,
mind magamnak és másoknak,
de a valóság nem változik
és sújt, ha az ember nem tesz.

A megrogyott tető és a hulló vályog
a hullám palán, mely már sárként létezik,
mutatja hogy az idő nem tetézik.

A karám mindent elnyelő mocsarában
az elgyengült törött tetőcserép darabok
hallgatnak, és mégis ordítanak.

A hanyag idők hallgatnak.