A Világ MásKént

A buszon ültem és hazafelé tartottam. Semmi különös nem volt abban a napban, az átlagos átlagja.
MP3 a fülekben, arcokon semmi érzelem, kifelé bambulás, körübelül annyi érdeklődéssel, mint a tehén csorda legelés közben.
A mellettem lévő széken egy nő ült. Körübelül a negyvenes évei elején járhatott. A "nem látó" nézéssel kémlelte az utat, ami mellett haladtunk. 
Aztán elmosolyodott. Erre felfigyeltem és én is kipillantottam mellőle.
Egy kutya feküdt teljes nyugalommal, és beletörődéssel az egyik ház ataja elött. Sehol semmi kerítés, vagy gát, de ő nyugodtan feküdt.
Én is elmosolyodtam. Nem tudom a nőnek mi tetszett, de nekem a Flinstones család jutott eszembe, erről a képről. Vagyis záródal, amikor Frédi kirakja a háziállatot a küszöbre. (Bár az nem maradt kint, ilyen nyugodtan:))
Egy pillanatig megint ovodás voltam, aki csendesen nevet a rímmelő poénokon. Szép délutánja lett annak az átlagos napnak.

Egy kis hallgatnivaló: http://www.youtube.com/watch?v=GJu8RreAGnM

Ne csak nézz, láss a világban!

A metrón álltam, nem messze az ajtótól. Két állomás között félhomályba burkolózott az egész utastér.
Tömve volt a kocsi. Fáradt, megviselt arcok mindenütt. Mellettem egy idős hölgy állt, és rosszallóan nézett két fiatal férfira. Talán mert leakart volna ülni, de senki nem adta át a helyét. De aztán a megállónál sietve leszállt.
Nem értettem a dolgot. Aztán figyelni kezdtem a két ülő alakot.
Az egyik irodai öltözékben volt, zakó, élére vasalt nadrág, míg a másik egyszerű farmerban és dzsekiben. Szorosan egymás mellett ültek, de ez nem volt meglepő abban a tögben. A farmeres srác lábán egy zenelejátszó feküdt, az egyik fülhallgató az ő fülében, a másik pedig a zakós férfiéban, a farmeres lába ütemesen dobolt, talán a zene ütemére. Nem néztek egymásra. A farmeres előre bámult, ki a sötétbe az ablakon át, míg a másik a zenelejátszót figyelte, majd felé nyúlt.
Tekintetem követte a mozdulatát. Egyszerűen csak a következő számra kapcsolt, vagy a hangerőn változtatott, onnan meszíről nem láttam. Aztán észrevettem egy apró érintést. A gombnyomása közben, mintha csak nyugtatólag, végigsimított egyik ujjával a társa lábán.  Annak ütemes mozgása utánna rögtön meg is szünt. Továbbra sem néztek egymásra. Mégis mostmár egyértelműen tudtam, hogy összetartoznak, és értettem a hölgy arckifejezését is.
Nem mindenki veszi észre az összetartozás jeleit, ha okosan rejtik el őket. És egy metrón nem is a másikat figyeljük. A nő talán egy hasonló mozdulatot csíphetett el.
De engem nem botránkoztatott meg, amit láttam. Talán mert olyan őszinte és szeretetteljes mozdulat volt. Vagy mert nem akartak indiszkrétek lenni, és ország-világ elött kiteregetni, hogy szeretik egymást. Nem tudom, hogy szeretetük csak barátság, vagy annál sokkal több, és ez nem is számít. Amit láttam megérintett, a tiszta ártatlanságával. Sosem felejtem el...

Egy kis hallgatni való:
http://www.teasztar.hu/?site=player&karaokeFile=songs/221/20090804_180836747

Ne csak nézz, láss a világban!