Vajon mit mondana a szobám rólam?

Akkor kerülnék igazán bajba, ha szobám négy fala beszélni tudna.

Elmesélnék mitől rettegek igazán, s mitől fáj a szívem egy ideje már. Hogy valójában hányszor ültem egyes pontjain magam elé meredve válaszokat kutatva, s nem lelve őket.

Elmesélhetné hányszor is olvastam végig a régi üzeneteinket, forgolódtam egész éjjel rád gondolva úgy, mintha megtudnám változtatni azt a jól ismert, kegyetlen múltat.

Vajon megjegyezné, hányszor képzeltelek már ide, emlékeztem vissza közös perceinkre?

Látta mikor stalkoltalak, storydat néztem.

Látta mikor csalódott könnycsepp csordult végig az arcomon, de látta azt is, mekkora mosollyal olvastam üteneteidet régen egykor.

Tudja milyen vagyok, mikor eljátszom, hogy minden rendben.

Látta mikor feladtam mindent…

Csak azért, hogy másnak reggel újra kezdjem az egészet.

Tudja, hogy nem szoktam csendben lenni.

Tudja, hogy miket szeretek. Tudja, hogy szinte félek a csendtől, s a saját gondolataimtól....

Tudja mik a válaszok a nappali kérdésekre és tudja, mennyire szülségem van a térre. A válaszokra, a szeretetre…

Tudja, hogy mennyire szükségem van rád. 

Vagyis volt…

Látott minden küzdelmet, el nem küldött üzenetet, veszekedést, beszélgetést, vágytól fűtött érzelmeket. 

Hallotta a fogadalmaimat, sóhajokat és imákat.

Pontosan tudja, hányszor feküdtem le elégedetten, és tudja, hogyan is indulnak a reggelek.

Tökéletesen jól simer. 

Tudja minden gondolatomat, főleg akkor, mikor az ágyon fekve azon gondolkodom, vajon mit is mondana a szobám rólam?