Nevtelensenki blogja
GondolatokFelismerő búcsú
Ha tudnád, mennyit sírtam
amikor úgy döntöttem,
hogy elhatárolódom tőled.
Veled akartam lenni még,
de tudtam, hogy nem lehetek.
Azt hiszem, soha nem fogom
megérteni, mennyit vett ki belőlem.
Ha tudnád, hogy mennyire fájt
és összetört voltam a döntés miatt.
A döntés miatt, miszerint elengedlek,
annak ellenére, hogy nem akartalak, de muszáj volt.
Még emlékszem hogy kezdődött
el az első beszélgetésünk…
Még mindig emlékszem, milyen széles
volt a mosolyom amikor beszélgettünk.
Amikor biztonságot éreztem melletted,
akkor jöttem rá, hogy beléd estem.
Jobban szerettelek mindennél,
és én őszintén, féltem ettől.
És a legnehezebb dolog, hogy
akkor veszítettelek el, amikor
talán a legjobban szerettelek.
Talán számodra nem voltunk semmi…
de nekem voltunk valami.
Valami, ami talán a legjobb dolog volt egész életemben, valami, amit helyesnek hittem, de közel sem volt az.
Valami, ami annyit jelentett…
Ezért is nehéz előrelépni, mert
sosem kaptunk esélyt arra,
hogy valóban elkezdjük,
de mégis valahogy véget értünk.
Vajon mit mondana a szobám rólam?
Akkor kerülnék igazán bajba, ha szobám négy fala beszélni tudna.
Elmesélnék mitől rettegek igazán, s mitől fáj a szívem egy ideje már. Hogy valójában hányszor ültem egyes pontjain magam elé meredve válaszokat kutatva, s nem lelve őket.
Elmesélhetné hányszor is olvastam végig a régi üzeneteinket, forgolódtam egész éjjel rád gondolva úgy, mintha megtudnám változtatni azt a jól ismert, kegyetlen múltat.
Vajon megjegyezné, hányszor képzeltelek már ide, emlékeztem vissza közös perceinkre?
Látta mikor stalkoltalak, storydat néztem.
Látta mikor csalódott könnycsepp csordult végig az arcomon, de látta azt is, mekkora mosollyal olvastam üteneteidet régen egykor.
Tudja milyen vagyok, mikor eljátszom, hogy minden rendben.
Látta mikor feladtam mindent…
Csak azért, hogy másnak reggel újra kezdjem az egészet.
Tudja, hogy nem szoktam csendben lenni.
Tudja, hogy miket szeretek. Tudja, hogy szinte félek a csendtől, s a saját gondolataimtól....
Tudja mik a válaszok a nappali kérdésekre és tudja, mennyire szülségem van a térre. A válaszokra, a szeretetre…
Tudja, hogy mennyire szükségem van rád.
Vagyis volt…
Látott minden küzdelmet, el nem küldött üzenetet, veszekedést, beszélgetést, vágytól fűtött érzelmeket.
Hallotta a fogadalmaimat, sóhajokat és imákat.
Pontosan tudja, hányszor feküdtem le elégedetten, és tudja, hogyan is indulnak a reggelek.
Tökéletesen jól simer.
Tudja minden gondolatomat, főleg akkor, mikor az ágyon fekve azon gondolkodom, vajon mit is mondana a szobám rólam?
Talán ez az igazság
Ha őszinte akarok lenni, talán mindig féltem tőled egy kicsit.
Nem vagyok biztos benne, hogy valaha megbíztam benned úgy igazán, szerintem csak egyszerűen ennyire jól elhitettem még magammal is.
Ha őszinte akarnék lenni, talán bevallanám azt is, hogy miért vágyok rád ennyire.
Bevallanám magamnak és mindenki másnak is, hogy mi volt az, ami megfogott benned, de nem fogadna más, csupán csak a csalódás és ítélet.
Nem biztos, hogy le tudnám nyelni a saját válaszaim. Nem vagyok biztos benne, hogy a tükörképem valaki olyanra nézett vissza reggel, akire büszke lehet, szóval elkerülöm, pont mint te engem.