Egy kilencvenes nyàri vasàrnap

Már korán reggel fent vagyok, totálisan be vagyok sózva, mert megyünk a Máv strandra! Egész héten ezt vártuk Zotyával, de anya is sokszor szóba hozta, hogy mit fog csomagolni, hogy fasírt legyen, vagy rántott hús, de amúgy mindegy is, koviubi legyen, az a lényeg! Palacsintát, főtt kukoricát, fagyit meg úgyis ott veszünk! Megtömjük a szatyrokat, anyáéknak újságok, nekem könyv, Vikinek babacuccok, játékok, Zotyának labda, mert Petiék is kint lesznek, tuti, hogy fociznak egész nap (meg engem dobálnak fejbe a Pipában, amíg át nem mennek csajokat fűzni a nagymedencéhez.) Caplatunk a poros úton, a falusisas, méhdöngicsélős, szöcskeciripeléses utcákon, és hiába van nálunk innivaló, a nyomós kútnál meg kell állni inni, ez természetes. Kicsit visítok a kifolyó víz körül keringő darazsak miatt, de Zotya nyakon fröcsköl, hogy elhallgassak. Még jobban visítok. Apa szeme guvad, úgyhogy elhallgatunk. Anya csak nevet. MiniViki izgatottan hadonászik hurkás kezeivel a darazsak felé, közben cuki nyálbuborékokat ereget. Nehezek a strandtáskák, jó lesz már lecuccolni. Az a baj, hogy olyan isteni illata van a fokhagymás fasírtnak, meg a friss zsömlének, meg a kovászosnak, hogy tuti, hogy evéssel fogok indítani... És tele hassal vízbe menni ugye... de nem baj, majd befekszem a fűz alá a meleg medencénél a könyvemmel. Mondjuk ha Rizsa bácsi ott lesz-tuti, mindig ott van!- akkor úgysem lehet másra figyelni, mert ő olyan hangosan sztorizik, hogy csak arra lehet figyelni. És nagyon csúnyán beszél, de mindenki nevet rajta, a nénik is, igaz, hogy ők néha nagyon elvörösödnek (bár az a termálvíztől is lehet, állati meleg!). De azért eléggé bírom, mert velünk, gyerekekkel mindig kedves. Anya már megint olyan szorosra gumizta össze a copfom, hogy fáj tőle a fejem. De azt mondja, ha kiszedem a gumit, magamnak kell újra összekötni, ő nem kínlódik vele. Viki olyan cukin csapkodja a vizet a Kacsában, kis lufifejű angyal a rövid göndör szőke hajával, mindenki megcsodálja- hát feltűnő is a sötéthajú tesók és szülők között, az tuti! Imádja hozzám vágni a gumiállatait. Érdekes, hogy mindkét tesóm imád engem dobálni. (És akkor csodálkoznak anyáék, hogy miért vonulok el mindig olvasni az erkélyre...)Na, inkább átszaladok a Pipába, ott láttam az előbb a csajokat. Apa integet Pistával a kerthelyiségbe menet, hogy menjek majd utánuk, veszünk palacsintát, meg kukoricát, vigyek anyának, meg Éva néninek is, akik éppen a visító Vikit próbálják kivinni a Kacsából az árnyékba- de hogy vigyem el egyedül?! A fiúk kanyarba se... De persze a kajára összegyűlnek majd, mint a darazsak. Zotya múltkor egy csíborral üldözött, amit a Pipából halászott ki. Én sikítva rohantam át a törölközőkön, mindenki rajtam röhögött. Én is kiszedek bogarakat a vizekből, hogy ne fulladjanak meg. Olyan is volt, hogy majdnem lenyeltem egy cserebogarat, mikor kicsit lementem a víz alá és felfelé jövet túl hamar vettem levegőt. Köpködtem, krákogtam, tüsszögtem- jó hülyén néztem ki... Na, ez is ritka, hogy mind itt vagyunk a pokrócoknál. Tömjük a fejünket. Csurog le a kovászosubi leve a szájunkon, minden tiszta zsömlemorzsa, próbálom a fasírtot úgy enni, hogy maradjon helye a palacsintának is (ami már kezd szottyosodni, rajta olvadt porcukor, átázik alatta a papírtálcáta, de így még finombabb lesz)a hangyák, méhek körülöttünk meg vannak zizzenve.Zotyának, meg a fiúknak már rákvörös a feje a naptól, az anyáink rájuk is szólnak, hogy most már kicsit maradjanak a seggükön az árnyékban. Morognak, de előszedik a magyarkártyát (amihez én persze hülye vagyok). Apa- sportújsággal letakart fejjel- hortyog, Viki a kistakarója alatt szuszog, anya simogatja a haját, miközben Éva nénivel sutyorog, Pista rejtvényt fejt, zúgnak a lombok, jó ez a szél, álmosodok már én is. Magamra húzom a törölközőm és becsukom a szemem. Egyre tompábban hallom a strand hangjait, a hangosbemondót, nevetgélést, fütyülést, a távoli repcsik moraját...