Széljegyzék fehér lapon

Halottaink megannyi intőjel Jézus egyetlen törvényére:

Szeress!

Nem tudhatod mennyi időd van rá.

Valami megtekerte a bélrendszerem s odaszegezett a wc-hez. Még két napig inni se volt kedvem. A gyerekeken is át ment valami. Legalább is a két kisebben. Egy-egy hányás némi hasmenés. Egy nap alatt túl voltak rajta. Nem ugyanazt ettük. A középső nagyon válogat, a kicsi pici még ahhoz, hogy feltétlenül azt egye mint mi, legalább is ha aludni szeretnénk az éjszaka. A nagyobb kihagyta ezt a bulit. Így valószinű valami virus. Így értünk a mindenszentek-halottak napja hosszú hétvégéhez. Ekkor kezdődött. Kedvesem, eddig derékfájástól mozgás korlátozott volt, már nem tudott kikelni az ágyból, és jött még ehhez a hányás. Több jött ki mint be. Semmi nem maradt meg benne. A tavalyi gyomorfekélytől mégis különbözött. Talán a virus. Vasárnapra ez már sokkal komolyabbnak tünt egy virusnál. Szóltam a főnöknek, másnap nem tudok menni. Estére rosszabodott. Hívtam a 112-t, név, cím, helyzet. Jó, kapcsolja a mentőket. Ezt magam is el tudtam volna döntenni. Az egész csak időhúzás. Mentők: újra elölről név, cím, helyzet. Évődik. Miért nem hamarabb. Feleslegesen nem szoktuk hívni. Miért nem ment háziorvoshoz. Hosszú hétvége. Mentőt nem küld. Hívjam az ügyeletet. Gratulálok ez is felesleges kör volt nemhogy a következő. Hívom. Újból elölről a verkli. Ennek is annyi esze van mint a másiknak. Évődik. Ugyanazt. Lezongorázuk mint előbb. Küldi. Nem mintha tudna segíteni, tavaly se vált be. Kijön. Ránéz távolról. Nehogy elkapjon bármit. Panasz. Valami virus, mondja. Tavaly se az volt. A szokásos koktél: no-spa+algopirin+B6. Úgy tünik a könnyű lovasságnak ez az össz fegyvertára. Infúzót esetleg. Nem, ahhoz nem ő kell. A dolog itt megáll. Utasítás: cukros fekete tea, sós ropi, holnap háziorvos. Éjszaka, honnan a fennéből? Papiron gasztritisz. Latin szó evéssel kapcsolatos. Halvány enyhülés. Reggel feketeteasósropi. Háziorvos esélytelen. Tán később. Iszik. Benn van. Legjobb idő két óra, de végül kijönn. Több mint be. Ötödik napja. Fogalmam sincs mi és honnan. Nem jutottunk el wc-ig se, nemhogy orvoshoz. Kedd hajnal. Tudom előre hangos lesz. Teraszra megyek. Telefonálok. Szokásos verkli. Végre mentők. Évődik. Leűvöltöm a fejét. Nemhatja meg. Gyakorlatilag csak szivroham esetén mozdulnak meg. Legalábbis gondolom. Oda meg nem elég gyors. Ismét az ügyelet. Mondom, ne bockodjunk küldjön egy mentőt. Mégis bohockodunk. Küldi a dokit. Párom már nagyon rosszul. Hívd a mentőt, mond "eszméletlen". Hívom. Verkli. Hazudom. Öt perce eszméletlen! Most jó? 8-szor: küldöm a mentőt. Lélegzik? Igen. Az ügyelet gyorsabb volt. Mint vasárnap bohockodik. Bagatellizál. Nej zihál. Ne pánikoljon. Levegőt lassan mélyen.nem kap levegőt. Csiptet kütyüt ujjra. 99% oxigén. Ne pánikoljon! Szokásos koktél. Papiron entritisz. Azért hív mentőt. Telefon van? Adom. Beállítva újrahívásra. Hívja. Már 20 perce úton. Ez aztán gyors reagálású hadtest. Nem soká érkezik. Kikisérem. Kint összetalálkoznak. Rögtönzött esetmegbeszélés. Bagatelizálás. Ha tudta volna, nem kellett volna rohamkocsival jönni. Más helyzetben szivesen pofán vágnám. 

Telefon

Laci hív.

-Szia!

-Szia, megyek a kórházba, ha gondolod szedd össze a gyerekeket gyere a kórházba. Míg benn vagy, az autónál vigyázok rájuk.

-Nem tudok menni, a gyerek 1/2 5-ig iskolában van, még leckét is meg kell írni, messze a kórház, mire visszaérnénk éjszaka lesz, holnap is lesz nap, reggel iskolába kell menjen. Jó lenne menni, beszéljünk  még később.

Badarság! Miket beszélek én? Ezek most csak kifogások? Nem hiszek a fülemnek! Szólal Meg bennem a hang.

Kapom a gyerekeket és indulok.

A kórházban.

Intenziv osztály, szigorú belépési szabályok. Végre bent. Útvesztő. Bennfentes nővér kisér az ágyig. "A" Kedveshez. Még a telefonban is így van. Persze "A" nélkül. Körben ágyak. Emberek fekszenek. A környezet igyekszik megnyugtató lenni. Nem sikerül neki. Ágyak mellett gépszörnyek. Mindegyik emberhez kötve. Középen pultbástya. Csak a személyzet mozog. Egyesek a "sebesültek" körül járkálnak teszik teendőiket, egy-egy eltünnik a labirintusban. Mások lőréseken át "figyel"- nek. Közben ügyes-bajos papirmunkával terheltek. Megnyugtató, feszült csend. Mégsem. A gépszörnyek halkan pityegve, készülve beszélik meg melyikük kezdje a támadást.

Pulzus-impulzus-jelzés

Pulzus-impulzus-jelzés

Pulzus-impulzus-jelzés

.

.

.

Bármely pillanatban valamely irányból visítva megindulhat a támadás. Nemtudom, mérik az időt vagy csak osztják a rendelkezésre állót.

Pulzus-impulzus-jelzés

Pulzus-impulzus-jelzés

Pulzus-impulzus-jelzés

és így tovább. Különbőző ritmus.

Elhúzodó műszak-őrségváltás.

"Esett"-helyzetjelentés-megbeszélsek.

Jóformán-jóhíján suttogva.

-Haragszol most rám?

Közben simogatja kezével kezem.

-Nem.

-Lehetne az ágyat...

-Nem, az érzéstelenítő miatt.

-Lehetne feljebb...

-Nem, gerinc érzérzéstelenítő.

-Feljebb emelni.

-Most nem, majd később.....Nyugi a nehezén már túl vagy.

Tévedtem, akkor beszéltünk utoljára.

Jelzem:

Azóta túl van a nehezén, nekem ekkor kezdődött.