Magány

Szamovar•  2017. január 8. 00:49

"És Isten így szóla tenglengő piócájához(...)"

"...És Isten így szóla tenglengő piócájához, a bölcsek bölcséhez: >>Sárból meg oldalbordából gyúrass, továbbá egész életedet a lexikális tudás és a folyamatos taposómalmozgatás határozza meg, ez növelje tekintélyed, gerinced, és agytérfogatod.<<" (A Bibliából szabadon)

Képek a falon, helyekről, ahová sosem teleportálok el. Heveny esztétikával ölelnek és nyomasztanak, de főképp ölelnek. Asztalon lap, majonéz, állólámpa, ásványvíz, és mosdatlan, lusta üvegtányér, de főképp lap. Nyomaszt, és nem ölel. Földrajz; hideg és szürke, valójában kifogástalanul fehér papír, szaggatott, mértanian precíz és pontos, ugyanakkor hideg és számító vaktérkép, de főképp hideg és számító. Klasszikus fennforgása valami klasszikusan fennforgatónak. Nevek, melyek maguk sem lévén tisztában rendeltetésükkel, depresszíven teng-lengnek a fénymásolt szárazanyagon. Valamely szimbolikus, körülírhatatlan entitás, úgy látszik, saját mására silány és elcsépelten ajnározott világot piszkált ki a körme alól. Van itt minden szemszájinger, a teljesség igénye nélkül: többdimenziós, térhatású Himalája, Atlanti-óceán, evolúció.

Mindez

Nem

Tökéletes,

De épp ezért szerethető. Továbbá mitikus vágyat ébreszt mindent silány bronzkori celofánmásolatban valami iránt, mely természetesen és megkérdőjelezhetetlenül túlszárnyalhatatlan anyaméhből származtatható. Tehát az első kanyarban szakadékműugró  tárgyak és lélekkel bíró, tökéletlen amiéppeszembejut létformák aligha sűríthetőek egy torkonlenyomós tájleírásba, mely egyébiránt nyomokban sem tartalmaz tájat.

Ez alapján, Aesopus víztelt testéből szabadon kicibálva a tanulság: bárhová elteleportálhat

Nék,

De útravalóként kellő mennyiségű és minőségű tökéletes tudást kell felszednem tökéletlen helyekről, amik a falon csüggedeznek.

 

Nem veszem be.

Szamovar•  2016. szeptember 4. 13:25

Jam

Kiöklendezem

A fél világot.

Üres a szívem és

Üres a gitártok.


Szamovar•  2016. augusztus 20. 19:59

Gond és gondolat

Csak úgy, ami eszembe jut. Azt kaparom ide.
No nem körömmel.
Kék. Az ég fölöttem.
Zöld. A fű alattam.
Sötét. Fekete. Valami bennem.

Agyonhajszolt, agyonhasznált ez a kék-zöld tájleírás.
Velük az a közös élményem, hogy Velük vagyok.
Velük lehetek, egészen pontosan.
Hogy Velük lélegzem. Talán még Értük is.
Szép kis önajnározás.


Egyedül nem lehet dalt írni két gitárra egy gitárral.


Szépen süt a Nap.
"Szépen süt a Nap." Ez most egy idézet volt.
Vicces.
Nem?
Nem vicces. Összevontam.
Azt mondják, kusza írásom van. Furcsa, mert csak fogom a tollat. Követem elkéklő vonalát.
Elkéklő. Az ég felettem. Ez sem vicces.
Bár nem is a miatt kapartam le ide nem körömmel. Csak úgy.
Mert szép.
Mert így van.
Mert élvezni kell.
És mert lehet is.
Csak hátra kell dőlni az alattam elzöldlő füvön.
Így jutalmaz az élet.
Miért?
Miért ne?
Éljenek a flegma reakciók.
Meg a cinikusak.
Van bőven mindkettőből. Tessék csak válogatni, áruba bocsátom. Vagy bocsájtom.
Végül is mindegy. Ez is idézet lehetne. Úgy folytatódik, hogy "Bármelyikben meghúzom magam".
Éjszaka van.
Ez a címe.
A dalnak.
Mert ez egy dal. Igen pazar, mellesleg.
Egyébiránt pedig késő van.
Késő délután és késő mindenhez.


Gitáron dobolni is lehet.


Gondolatok.
És gondok.
Még hogy "és"sel nem kezdünk mondatot. Dehogynem. Íme.
Gondolatok és gondok. Gondok és gondolatok. Ismétlés és felcserélés; csak a nyomaték kedvéért.
Ismétlés és tőismétlés.
Gond.
Gond és gondolat.
Az utóbbi az előbbit szüli. Csúfos gyakorisággal. Amikor csak kedve tartja. Nem abortál.
Vicces?
Nem.
Már volt korábban egy hasonló párbeszéd. Csak akkor fordítva. Kijelentést követte kérdés.
Direkt nem "a" kérdés. Mert ez így hármas alliteráció. Pazar, nem?
A közös élmények Velük, na igen.
Hirtelen váltás.
Már a sokadik.
Átérzem a Kerouac-féle spontanitást. Vagy átélem.
Leginkább talán csak
Élem.
Át–, meg–, vagy fel–, talán keresztül-kasul–; totálisan lényegtelen.
Élem.
Nem "csak" élem, mert ez így hülyeség. "Csak" élni nem lehet.
Élni.
Élni annál inkább.
Bárkinek.
Ehhez nem kell arisztokratának születni. Bocsánat, a cinizmus miatt ahisztokhatát kellett volna kaparnom.
De ez is hülyeség.
Mert ahisztokhatának sem születik senki. Legfeljebb vagyonosnak. Ahisztokhata az valaki olyan, akit nem ez a raccsolós cinizmus, illetve gúny tesz azzá.
És itt nincs hanem. Ennyi.
Nem a gúny tesz valakit ahisztokhatává.
Úriemberré.
Így közérthetőbb.
Talán.
Szóval élni.
Élni.
Bárkienk eredendő joga ez. Erre születünk. Hogy hogyan élni? Teljesen mindegy. Ha mocskosan, hát az a Te sarad. Te keresed a vizet is hozzá. Hogy majd lemosd.
Micsoda cicomás metafora.
Csak tudnám, mi ad okot köntörfalazni.
S ím, a válasz a nem is kérdésre: semmi.
Ahogy általában.
Ahogy mindig.

Megint váltok. Hirtelen.
Ez a sokadik.
És a sokadik, hogy azt kaparom: sokadik.
Ez sem vicces.
Tehát a közös élmények.
Velük.
Talán nem is az, hogy Velük lehetek.
Hanem
Ők maguk.


Nem halad a dal gitáron. Egyről a kettőre. Mert csak egy van meg. Nem kettő. Az az egy viszont piszok lírikus.
Kíváncsi vagyok, csöpög-e az újabb cinizmus a toll vonalkövetéseiből.
De nem. Gyorsan szárad a tinta.
Gyorsan szárad, de nem végleges.
Mármint hogy semmi.
Amit lekaparok, vagy lekövetek, meg egyébként is. Semmi sem az.
Semmi.
A semmit.
Azt kaparom ide.
Csak úgy, ami eszembe jut.


Kis híján összehoztam a keretes szerkezetet.

Szamovar•  2016. július 18. 13:45

Fear of the light

Félek a fénytől, mert megmutatja a szörnyeket, amiket eddig a sötétség rejtett.

Szamovar•  2016. május 6. 22:28

Délibáb

Mindenki valamit vár.

Mindenki a leggyorsabb akar lenni,
Ezért szobabiciklin teker kitartóan,
Mindenki a legszebb akar lenni,
Ezért megveszi a legszebb tükröt,
Mindenki nyomot akar hagyni,
Ezért bakancsot húz a homokban,
Mindenki a tűzhöz akar ülni,
Ezért gyufát gyújt forgószélben,
Mindenki nagyon be akar rúgni,
Ezért rummal eszi a kétnapos zserbót,
Mindenki a legerősebb akar lenni,
Ezért izompólót húz alvás előtt,
Mindenki egyforma akar lenni,

Nos, ez néha sikerül is.