KÉZEN FOGVA (Mielőtt felcsendül a nászinduló)

Tegnap már nem volt időm rendesen eligazítani most sikerült megformálnom.

Nos az úgy volt, hogy Csuti kitalálta visszahív párbajra, én meg majd hülye lettem volna visszautasítani. Ő mondtad meg, hogy miről meg hogyan írjunk én meg belementem. Aztán ez lett a végersdmény, ami dől azt ő írta! Ugye milyen jól ír?  Ami meg nem azt én! Ugyer milyen jól írok?

 Oly bolond bír lenni az apai szív,
Marok szorítja míg örülni kéne,
Kutatom hol van az örökké gyermek,
Görgetnék vissza sok illanó évet,
S lázadón élednek babaillatú,
Múlt ládájába zárt édes emlékek...

Mintha tegnap lett volna, hm...

Jaj mennyire vártam, - zilált türelem,
Ajándék, akiért élni érdemes,
Arasznyi bütyöktől gyöngült a lelkem,
Ujjamra fonódtak aprócska kezek,
Mily' sóvárgón vágytam gügyögő szavát:
''Appa'' - Lám, most is csal kósza könnyeket...

Felsejlik előttem a távoli múlt,
Mint lágy napsugár egy ködös hajnalon,
Halványan él a kép, midőn először
Pillantom meg, mindenkor őr-angyalom;
Édesapám arcát... büszkén mosolyog,
Szeretve szemlél, ha kezét foghatom...

Mintha tegnap lett volna, hm...

Csak fújt a szél és döntötte kegyetlen,
Mit nagy munkával építek a téren,
Nem állt meg váram, míg nem ült le mellém,
A homokvár-szakértő hadvezérem,
S mutatta csinyját homokozó hadnak,
Tanított, hogy öntsem a formát szépen...

Ébredt az értelem, tágult a Minden,
Szemünk előtt lett a világ szép kerek,
Mellette tanultam apának lenni
És önteltté tett e gyönyörű szerep.
Ó az a csacsogó millió kérdés,
Alig bírt lépni véle a felelet...

Hiába mondta anyu vagy ezerszer,
Csak butít a sok, akciófilm nézés
Azok az esték a legszebbek voltak
Ketten a kanapén, együtt henyélés...
Máig sem tudom, hogyan történhetett
A reggeli, saját ágyban eszmélés...

Oly elevenen él még bennem a kép,
Pöttömnyi szöszke és óriás táska,
Izgalomtól hevült rózsapír az arc,
S míg álltunk első csengetésre várva,
Kacajt fakasztott az a komoly mondat:
'' Olyan, mintha én is járnék munkába!''

Nem felejtem azt a fájó feketét,
Mit ''szemét-disznó'' szavaimért kaptam,
Haragos volt bizony, Aranka néni,
Bár apa is szokta, mondani gyakran,
Sosem értettem, nekem mért' nem lehet
- Mint neki a főnökre - súgni halkan...

''Ezt én nem veszem fel, hogyan áll rajtam!''
Makrancosság szított lobbanó tüzet,
Ilyenkor bamba arc apák sajátja,
S harci sebet ér pár apró ütközet,
Lassabban emésztik a dolgok rendjét.
De jó, hogy mindenhez anyák értenek...

Ész a családban, ha nem segít anno,
Fizikából biztos, bukás lett volna,
Éjszakába nyúlóan magyarázta
Nekem, mily erő hat csüngő rugóra,
szabad-eső testre. Miértet értve,
nyugodt szívvel, térhettem nyugovóra...

Senki sem tudta mit rejt pókerarcom.
Bemutatott első fiúbarátban,
(Bár szívélyest játszva, de résen voltam),
Már gyanús lányrabló törököt láttam.
Hej, makacsul önző egy apa lelke,
Sajduló szívvel gondol árulásra...

Bizony, mintha tegnap lett volna...

Aztán a rengeteg virrasztott éjjel,
Aggódástól foszló tovaringó álom...
Betiltattam volna az összes bulit!
Nyugalmat leltem cipőkoppanáson.
Tán görccsé hízott s fojtott a szeretet ?
Féltésből gerjedt minden civódásom...

Percek vannak hátra, hogy törjön a csend
szemeiben mégis távoli láng ég,
olyan mintha félne, vagy tévednék tán?
Hogy megszólítsam, nő bennem a szándék.
Éreztem már ezt, a kétes vibrálást,
valamikor régen, az sem volt játék...

Mintha tegnap lett volna...

Első találkozás, két férfi, egy nő,
Mindenkiben bujkált némi izgalom
Tartottam tőle, mit szól majd apukám,
S hogy viseli vicceit, hű lovagom.
Úgy hitte biztosan, itt a bitorló,
Bár leplezni próbálta, látszott nagyon...

Elérkezett hát e meghitt pillanat.
Mosolyba rejtem, hogy félve engedem,
Tudom, a gyermek csak vendég a háznál,
Önállón kell lépni rögös életen.

Jöjj kincsem, szerezzünk új rokonokat,
Ha már ezt idézte mohó szerelem! 

Jó apád majd méláz másik szerepen.