A nevem Nawrocki Ádám. Debrecenben a Nagyerdő fái között bolyongok, immár több mint ötven esztendeje. Az ösvények kanyarulatai, egy tisztás, egy horhos, mind képet festenek az erdei létről. A nézőpont változik, a megfigyelő nem. A csapásokon, keresztutaknál találkozunk vagy ellépünk egymás mellett. Voltak kikkel együtt mentünk tovább, voltak akiktől búcsúztunk. Mások némán intettek, majd kiléptek a képből. Társaimmal napjainkban is próbálunk együtt életben maradni. Az erdő veszélyes arra aki nem érti, s nem tiszteli törvényeit. Gyűjtögetünk, élünk, szeretünk, vadászunk, ha kell bújunk és rettegünk, vagy csak örülünk puszta létünknek. Ha alázatosak vagyunk, befogad minket a vadon.