időnként csapongok, csatangolok...

   Néha

Néha még érzem a pillanatot,
mikor először beléptél, s Veled illatod.
Néha még látom messziről alakod,
ahogy lépéseid, távolról közelre váltanak,
arcot adnak, ajándékot,
szerelemnek, vágynak.

Gyújtópontja vagy a Világnak!
Létezésem értelmét benned látom,
Vagy mint az ébredés nélküli álom,
Melynek mélységét kékségedben találom.

Üres pillanataim nincsenek,
Veled álmodom az életet.
Bár lélegzethez nem juthatok.
Néha még, köréd szövöm álmok palástját,
hunyt szemeim fátylán át.
Néha még, réteken,
hitetlen szerelmek pillangó szárnyakon
kergetnek.

Néha még érzem, megmaradtam,
szeretetre vágyó, gyermeknek,
ki fogja két kezed.
Álomból villanó riadt tekintetem,
fészkedre libben,
nyugalmat benned lelek,
hol csak a mesék vannak, éber alkonyon.

Csendben lépünk elménk fűtengerében,
lilába játszó kékek ölelnek, szeretnek,
Majd egyszerre hazatérnek,
a tovalibbenő csalfa fényben.

Vers szerkesztése