Napsugár blogja

Napsugar0607•  2016. szeptember 7. 18:28

Szívfalamba zárt magány (átírt változat)

Gesztenyék kopogásával szférámba törtél!
Már megint itt vagy? Hívatlan vendég!
Szívtégláim közzé szorosan bepréselődtél!
Nem akartalak! Asztalomnál helyet foglaltak nemrég!
 
Összetört bennem végleg ez a nyár!
Szívem csupán beékelt fájdalmat érintő idegpár!
Megcsaltál! Hirtelen jött hevesen lobogó verőfény...
Azóta hűvös a reggelem nappalom is vérszegény
 
Ez a nyár kiölte szívemből a Napsugár melegét!
Hasogat a csend! Kiszárítja energiám velejét!
Dobogtat szívfalamon a magány! Kitörni készül talán?
Kellesz nekem fényár! Lúdbőrzök életem alkonyatán.
 
Szerelmes volt belém a hódító nyár? Vagy csak játszott csupán?
Gyümölcsei mézét, oly sokszor éreztem számon buján
Kívántam a mustos szerelem nedűjét kortyolgatni!
Élveztem perzselődésünk! Éheztelek pátyolgatni!
 
Bohém álom volt csupán nekem ez a nyár azt hiszem!
Elhittem, hogy a boldogság nekem is jár, ha őrizem
Nőiességem virágait mohón falták a tiszafák
Cserfességem őszi sértődések elnémították!
 
Uralma alá vont engem váratlanul ez a nyár!
Marionett voltam, kiben hamar felépült a légvár
Csókoltál, becéztél kellemes volt ez a dorombolás
Majd, mint egy rosszalkodó bábhoz szólt a dorgálás!
 
Mozaikjaim visszhangosan csörrentek ezen a nyáron!
Csatát veszített eszelősségem robbant aurámon!
Rohantam a távolba hegyeket másztam! Vadásztalak!
Szeltem Tiszát, dúltam Dunát suhanó fákban láttalak!
 
Megadom magam ezen a nyáron gyarmatod leszek!
Hiszek a csodákban szívem tombolja: Nem Feledlek!
Üres szívkamrám érzem aortapumpáidban pulzál
Teliholdkor ösvényt vágok, hisz szerelmed ott bujkál...
 
Lapulsz színes őszben! Rejtőzöl előlem észrevétlen!
Ha összeégne szemünk szökkenne őzikém szemérmesen
Dívás színteremről lelépve mellékszereplővé váltam
Hódítasz Múzsákat! Én meg emlékünkkel bőrig áztam!

Hamisságod álcázod zsákmányejtésed trófeáján
Szétcsúszott lakatunkra omlott az Appenninek
Te csak élj önfeláldozón, S ne mondd el seninek,
hogy hideg rázza testem életem túloldalán!


Napsugar0607•  2016. július 3. 15:18

Holdfény

 

Hold öböl csillaghamu tengerében csónakázom, 
Hüvös szél leheletével finoman játszadozom, 
Érzem, óvatosan végigkúszik bőrömön, lassan simogat, 
Majd pajkosan hajamba kócol, s sivatagi rózsákat bontogat, 
Fehér Hold Naszály parti homokdűnéi emlékeimre omlanak, 
Perzsa porszemcsék ujjaim között szélmalom táncot járnak, 
Testem részecskéire szórnak bársonyos homok cseppeket, 
Hajómmal lassan révhez kötöm a halványodó emlékeket, 
Holdfényes szigetre csendes sirályú árral gondoláztam. 
Hold vízesés zubogó vízcseppjeit kültakarómra tetováltam, 
Neved betűit sejtjeimre csillaghamuval gravíroztam, 
Érzékeny lábfejemen Fehér óceán mohó hullámzása nyargal, 
Milliónyi gramm ametiszt érintkezik talpamon minden taggal, 
Zónáimnál lehorgonyozva felgyújtod a kicsi máglyákat, 
Vágtató vágyakozástól hevülten, átlépünk dermedő tilalmakat, 
Önfeledt óhajunkra egy refrénre zendül most az univerzum, 
Újra kinyílt másodvirágzású szerelmünk rímekre írt impresszum, 
Holdsugárral Fény Istennővé váltam a hűs galaxisban, 
Türkiz pillantásod sugarait tekintetemre bátran vonzottam, 
Beleremegtem ölelésedbe halk sikollyal kértem: - Velem ezt ne tedd! 
Rég elveszített vad szenvedélyünk bennünk hevesen lüktetett, 
Szívemből elillanó bánat illatozó varázsait rám hullajtottad, 
Holdszellő fuvallatával szirmaim virágba borítottad. 
Szoríts magadhoz! Ne engedj el! Karjaid bilincseit jól lezártad. 
Veled akarom átélni vörös eső záporát forró éjszakában, 
Beléd ájulva megsemmisülni a tomboló nyár örök évszakában, 
Pillangóiddal szárnyalni Hold tenger lágy hullámverésében, 
Újra, és újra elsüllyedni lüktető ereink csobbanó vérében, 
Azonos ütemű dallam legyek dobbanó gondolatod körforgásával, 
Egy dimenzióra lépjünk a Napsugár, és a Hold örök váltakozásával, 
Földtengely lassú mozgását Én benned rendszereztem, 
Ne karcold fel többé szívsebem! S Én a Holdfényre vonzom
minden pontom.....

Napsugar0607•  2016. május 14. 22:08

Hegyek felett szárnyaló Turulmadár

Bíboros pünkösd piros virradata,
Eljött ismét a boldogság áradata,
Bordó pünkösdi virágok, ti szent csodák,
Kivirítottatok bennem síró Golgoták!

Bíboros pünkösd piros virradatánál,
Keresztények barangolnak a  zarándokútnál,
Királyokat választunk a híres történelmi zónán,
Lugasomon tengerár csapkodja rózsám,

Bíboros pünkösd piros virradata,
Hajnalban turul ajkáról szólt diadala,
Estlepelben magas hegyek fölött szárnyal,
Esőfelhőimen tovarepülsz a fénylő nyárral,

Bíboros pünkösd piros virradata,
Üdvözítő áhítata, nyugalom árnyalata,
Szól az ige felcsendül a lélek dallama,
De egy anyai szív fájdalmára nincs balzsama.

Piros virradat pünkösdi bíborosába,
Hógalamb berepül hívő otthonába,
Felszabadít! Értünk száll szolgálatba,
Megtisztít halandókat összegyűjtött porába.

Piros virradat pünkösdi bíborosába,
Révedezem kitisztult felhők távolába,
S Orion csillag ragyog turulmadár képében,
Öreg Istenük körbevitorlázza védelmében.

Piros virradat pünkösdi bíborosában,
Elcsendesült a vihar szívem pitvarában,
Megnyugvásban lépek Szűzanyámhoz vigaszért,


Rózsafüzéres szentmadár repked Turul-fiamért.



Napsugar0607•  2016. május 2. 17:03

Hattyúlány

Anyácskám, hallgassuk csendben csak mi ketten,
Vörösbegy hogyan csivitel csevegő szólamot,
Tavasz csöpp hírnöke újra megérkezett,
Anyák napjára örvendezést hirdetett.

Anyácskám, hallgassuk csendben csak mi ketten,
Aranyeső csipogó füzikéje napsárga kellem,
Pacsirta nótájára az erdő némasága bont bogokat,
Gyermekszívemen gondtalan percek hagynak nyomokat.

Anyácskám, hallgassuk csendben csak mi ketten,
Illatos hárson vad gerlék turbékolnak jegyben,
Zsongó-bongó természet pengeti a tavaszi hárfát,
Felhőtlenségben oly jó csodálni veled a csillag-pávát.

Anyácskám, hallgassuk csendben csak mi ketten,
Fűszálak zizegésén tücsök ciripel, katica pettyen,
Lent az akácosban sárga rigó jókedvűen fütyörészget,
Tölgy odvából mókus toppan, körbeugrálja a rétet.

Anyácskám, nézzük csendben csak mi ketten,
Kasmíros füstifecske fészkére leltem a kertben,
Jézus szívének cseppfátyla kinyílt ligetem szegletén,
Mentsváram kapuja kitárul vasárnapi napfelkeltén.

Anyácskám, hallgassuk csendben csak mi ketten,
Gordonkámon g-moll ütem szól reményvesztetten,
Zsörtölődő szavaid, akár a kaktusz éles szúrása,
Átlátszó szívem görcsös tapintatának szétzúzása.

Anyácskám, kérlek, érzékenységem gyorsan szárítsd fel,
Nézem betegségtől meggyötört lényed, aggodalom fog el,
Tudom, ami erődből tellett, értem mindig megtetted,
Gondtalan gyermekkorom munkával megteremtetted.

Anyácskám, nézd! Mekkora lett kárókatonád!
Átéltem én is egykor a szülőanyák fájdalmát,
S mégis egy perc alatt elfeledtem gyötrelmem,
Mikor erős érzelmi kötelékemet kifonták belőlem.

Anyácskám, ha jól sejtem, sok kétség felzaklat,
Vándorutunk véges, egyszer porhalom betakargat,
Neked nincs mitől félned, hiszen Hattyúlányod
Ellebegteti égi vitorlással a hattyúk taván álmod.

Anyácskám, siklunk majd oly kecsesen,
Hattyútáncot lejtesz, mint egykor délen,
Boldogságod szép hajnalát szívedben felidézem,
Átúszunk az égi róna lagúnáján könnyedén.

Anyácskám, ne sirasson meg mondókám,
Inkább pihegő lepkét hintáztassunk hintóján,
Nézd, éppen rózsaszín cseresznyevirágon repked,
Anyácskám, áldás szálljon rád! Gyöngyszemeim elrejted.

Napsugar0607•  2016. március 25. 20:03

Megdicsőülés

 

Virágvasárnapra hajnalhasadó lombfakadásra, 
Virágba borult rózsaszín magnóliám oltára, 
Tavaszi újjászületés nemes ősszimbólumán át, 
Csodáltam cseppfürtjei gyöngyös esőzuhatagát. 

Hárs tövében kibújt kék ibolya sziromszeme, 
Kipattant a sárga aranyeső kertek díszeleme, 
Kikeletistennő keleszti a tavaszt barkás a gang, 
Tojásfámon cikáz a húsvéti jerke csengőrang. 

Golgotáról harsonák hangja harsogott, 
Simon örömigét hirdetett feltámadott, 
Kőbarlangjából kilépve a napvilág kifényesedett, 
Üdvözítve légy testvér! Megváltónk így vélekedett. 

Hálám hordoztam a hosszú Galileai zarándokúton, 
Esedezve lábai elé borulok könnyeim zúzom, 
Tócsöppjeimet morzsolom némán, hangtalan, 
Detektálod lelkem opálos, testruhám anyagtalan. 

Szeplőtlen hitem kegyhelyedre terítem, 
Energikus karjaiddal felsegíted esendő lényem, 
Rómából visszhangzott a harangok hangja,
Harmadnapra kipirkadva lecsendesült az égi tusa. 

Mester! Te voltál, ki mindvégig hit erényeimben, 
Felmagasztaltál a keresztség szent kötelekében, 
Feloldatlan megtévelyedésemtől beteggé lettem, 
Szenteltvizes gyolccsal kötözted sajgó sebem. 

Szentföldön kegyszobrokká váltak Mária Magdalénák, 
Jeruzsálemi keresztúton ma is szólnak az imák, 
Soha nem feledjük Jézus gyötrelmes kereszthalálát, 
Vétségünkért elszenvedett megosztatlan fájdalmát! 

Miértünk ártatlanul tűrte megszégyenülését, 
Tanítványok hirdetik házában megdicsőülését, 
Ezüsthajú galambbal Én is közéjük reppentem, 
S világbékéért fohászkodva összerezzentem.