Mária Magdalénák

Valamikor mi voltunk az üde tavaszi rózsák,
S fényesen ragyogtunk, mint a napsugár,
Mondták nekünk a mesét, regéket, 
Oly tisztán csenget minden igézet, 
Mikor még fiatal virágszálak voltunk, 
Akadt több udvarlónk, hisz csodáltak minket, 
Szívünk szűz burkát később széttörték, 
Vihar közepette is karcsúak maradtunk, mint a nádszál, 
Akartunk hinni, és újra bízni, 
Nem csak példabeszédeket tanulni, 
Éltünk erkölcsösen, Isten hitében, 
Aztán újra csalódott szelíd szívünk, 
Megtörték arcunk finom vonásait, 
Lelkünk megnyomorították, szétzúzták szívünk szilánkjait, 
Magány börtönébe erősen lezáratták! 
Hét lakattal lelakatoltatták! 
Halálunkat több száz sólyommal hívatták! 
Istenem! Adj nekünk nyugalmat! 
Fogadjuk el számkivetett sorsunkat! 
Nem akarunk Mária Magdalénák nyomdokaiba járni, 
ha boldogságra nem vagyunk méltók, 
Sújts ránk a halál pallosával takarjátok ránk szemfedőnk!
Kiszenvedtük, ha valaha vétkeztünk!
Önmegtartóztatón Apostolokkal éltünk!
Nem akarunk fagyos szívvel élni, inkább vidd magaddal keserű életünket...
Szabadíts ki rabságunkból, Istenem! Nyújtsd felénk kezed....