Napsugár blogja

Más ez a Karácsony, olyan rideg,
Lelkem sajdul, beleremeg,
Csatazaj zúg a világban,
Több ezren élnek háborúban,

Egyre nagyobb a szakadék,
Társadalmi választék,
Többen játszanak a milliókkal,
Más az utcán küzd a téli faggyal,

Számtalan ember elveszett,
Betegségben reményvesztett,
Kiváltó ok lehet sokféle,
Kis embernek nagy a terhe,

Nézem az utcai díszfényt,
Morzsolom szemeim könnyét,
Nem lesz ugyanaz, mint rég,
Felidézem elmúlt évek emlékét,

Akkor tisztaszívből szólt a nevetés,
S nem volt hamis szemfényvesztés,
Vártuk együtt kis Jézus születését,
Szeretet fonta át a család kötelékét,

Belül sír naív szívem,
Egyetlen vágyam legyen egészségem,
Ajándékot, ha kérhetnék,
Szeretet és békesség.

Heves zivatar elmosta a kánikulát,
Izgatottan vártam a nagy találkozást,
Ernyő felettem nem zavar ma az sem,
Magányos házamból szaporán elsiettem,

Muzsikaszót hallok távolban pezseg az élet,
Én is eloszlatom a szürkeséget
Torkomban érzem hevesen dobbanó szívem
Milyen lesz az anonim titkos szerelem?

Hangja kedvesen szolmizált nekem,
Fényképét számtalanszor megnéztem,
Mégis a valóság add majd igaz képet,
Hinni akarom velem még jó történhet,

Felvillant a korzón a magas férfiideál,
Tekintetünk zavarunkban gyorsan vibrál,
Valóság nem csapta be hiú képzeletem,
Ő számomra a várva várt nagy szerelem,

Megtorpant léptem remegett kezem,
Udvarisan megtartotta az ernyőt felettem,
Remegő hangommal rebegtem köszönést,
Szemeiben láttam szerelem tükröződést.

Vártalak Kedvesem

Halványan oson a fény bölcs fák között,
Jóleső melegség szívembe költözött,
Zizzen az avar súg valamit,
Felsóhajt nagyon vár valakit,

Tó felszínére rásimul a napsugár szelíden,
Emlékünk szivárvánnyá vált, mint átéltünk ketten
Őszi erdőben közös sétáink,
Forrásnál forrón csobbanásaink

Játékos szellő cirógatja arcom,
Ölelésedre, oly nagyon vágyom,
Magány lassan felemészti testem,
Fájó csend válaszol nekem,

Könnyező szemmel kérdezem,
Teremtő miért vett el gyorsan tőlem,
Hideg van bennem mióta elmentél,
Egy nemesebb világban csillag lettél,

Susogó leveleken lépteid hallom,
Nélküled néma, csilingelő hangom,
Arra vágyom hozzád megtérjek,
Érzem nagyon vársz hívnak a fényjelek.

Hegyoromtól le a völgybe,
Ott rejtőzik az ősz varázskertbe,
Víztükrében csillan szépsége,
Fenyők, tölgyek színes képe,

Bordó, arany színkarnevál,
Langyos szellő lágyan muzsikál,
Puha kelme, vörös bársony,
Talpam alatt vastag páskom,

Völgy királynője a fenyőfa,
Felöltözött talpig brokátba,
Karcsúsága jól látható,
Szemeinknek elragadó,

Ti magasztos nimfák,
Félistenek örök csodák,
Őrizzétek meg a pompát,
Arany, bordó színes ruhát,

Ha metsző szél lombotokat borzolja,
Subátokat hajnaltájra lefújja,
Tar lesz a táj, kietlen préri,
Csak fenyőkirálynő tud majd élni.

Úgy vártalak, a sétány szélén,
Őszi pamlag halk zizzenésén,
Arany, bordó színek között,
Szívem ünneplőbe öltözött,

Szaporán vert mellkasom izgalmában,
Mint nyughatatlan madár a kalitkában,
Tépkedtem lila őszirózsa levelet,
Egyre csak mantráztam nevedet,

Felidéztem magam előtt arcodat,
Férfias, érett vonásaidat,
Szemeidnek tenger- kékjét,
Tekinteted csábító erejét,

Emlékeimbe kicsit beleborzongtam,
Zavaromban lehet elpirultam,
Susogott az őszi szőnyeg hátam mögött,
Ölelésed éreztem derekam fölött,

Hirtelen megleptél szólni sem tudtam,
Erős karjaidhoz gyengéden odabújtam,
Ajkamra ujjaidat rákulcsoltad,
„Soha többé nem engedlek el”- súgtad.