Elsírtam minden könnyem ( nagypapám emlékére)

Elsírtam minden könnyem,
Halálos ágyadnál zokogva kértem,
Megszólítottam Istent!: "még ne vegyen el tőlem",
Tavaszra unokáiddal akartál kacagni önfeledten,
Soha nem fogtam meg haldokló kezét,
Nem töröltem ki szemeiből utolsó könnycseppjét,
Nagypapám halálos ágyánál megtettem,
S rájöttem az élet gyorsan múló idő intervallum,
Születés és halál közötti mozzanati faktum,
Nehéz volt a fájdalom, nagyon nehéz,
Szívemből kiszakított egy vérző részt,
Megpróbáltam enyhíteni szenvedését
Törölgettem homlokát, simogattam vállát,
Gyermeki szeretetem ringatta álmát,
Olyan nyugodt volt az arca soha nem feledem,
Nem rajzolódott ki rajta a félelem,
Szorította kezem erősen éreznie kellett szeretetem,
S megnyugodva lépte át a mennyország kapuját,
Abban a percben úgy éreztem kitéptek belőlem egy darabot,
Űr maradt bennem hiánya fájdalmat hasított,
Egy hónapja az angyalkák virágos mezején cseng kacagásod,
Bárcsak a hangod még egyszer hallhatnám,
És viccelődhetnénk még az élet nagy baján,
Hisz mindig azt mondtad: "Ne sírj soha kislányom",
Rögvest felvidítottál, ha láttad nyomaszt bánatom,
Ha tehetted volna elveszed az összes nehézségemet,
Csak, hogy boldognak láthasd végre szeretett gyermeked,
Húsvét előtt fehér galamb lelked felszállt a mennybe,
Soha nem léphet senki helyedbe,
Apám helyett édes nagypapám voltál,
Az élet kudarcaitól oroszlán erőddel megóvtál,
Üresek azóta a nappalok, hogy elbúcsúztál tőlünk papi,
Tudom fentről vigyázol ránk, és próbálsz féltőn szeretni,.
Úgy fogok élni, hogy az égi országból is büszke lehess rám,
És mosolygva meglásd: Igen, ő az Én csodaszép lányunokám,
Ma kedvenc virágodat fehér orgonát sírhalmodra teszek,
Szívem szegletéről ráfolynak sűrű zápor könnyek,
Hiányzol nekem nagypapi, nagyon Szerettelek….