Napsugar blogja

 

 Sors véletlenje.

 

Csöndes napsütéses délután volt,

Egymagamba ültem egy padon,

Te lassan jöttél felém s mellém, ültél

Hozzám kedvesen halkan beszéltél.

 

Csak néztelek s némán hallgattalak

Miközben figyeltem szomoru arcod,

Szemedből is csak bánatot olvastam

Akkor még semmire nem gondoltam.

 

És teltek lassan egymásután a napok

Minden nap hozott valami szépet ujjat,

Találkozásaink egyre sűrűbbek lettek

Láttam szavaim lassan megvigasztalnak.

 

Ezek után már vártam a napokat

Hogy valami újat nyújtsak neked.

Lassan arcodon megjelent a mosoly

Már a szép szemed is szebben csillog

 

Ma már itt álunk egymás mellet

Kéz a kézbe s talán soha ellnem engedve,

A még hátralévő pár éveinket tervezve

A sors véletlenjének hálával megköszönve.

 

   2009                              Belenta Emilia

 

 

 

Kanada napjára

 

Gyermek voltam nem felejtem

Iskolapadba reszketve ültem

Remegve vártam mikor szólítanak

Földrajzórán térképhez feleletre

 

Végre egyszer szólítottak

Félve mentem a térkép elibe

Mutató pálcát kezembe véve

Vártam tanárnőm kérdésére

 

Feltette a várva várt kérdést

Mutasd meg gyermekem

Hol terül el az a szép ország

Melynek Kanada a neve.

 

Elpirultam s tétlenül álltam

Szégyellve vallom most be

Sírva mentem helyemre

Nem tudtam Kanada, hol terül el.

 

Majd később évek múlva

Elérkezet az a szomorú idő,

Mikor drága szép Hazámtól

Búcsút kellett vennem örökre.

Megérkeztem újhazámba

Melyet nem térképen kerestem

Sorsom véletlenek útja

Kanadába vezérelt engem

 

Hazám az örökre csak a hazám

Kanada új hazám köszönöm neked

Elkeseredet nehéz helyzetembe

Új otthont adtál sokaknak s nekem

 

 E szép Kanada napján úgy érzem

 Bocsánatot kell kérnem tőled,

 Hogy nem találtalak a térképen

 Ki befogadtál, új életet adtál nekem.

 

E napon mindenki téged ünnepel

Felemelt fejjel kezem szívemen,

A himnuszt énekelve kívánom

ISTEN ÉLTESSEN KANADA

 

2009 julius 1         Belenta Emilia

 

Elkeseredésembe.

 

Nincs kiút.

 

Hulanak a könjeim mint az záporeső

Csak szenvedés, és jaj az életem.

Mivel érdemeltem vajon e sorsom

Hisz éltembe rosszat sosem tettem.

 

Kínoznak az egyhangú tétlen napok.

Kínoznak ez el nem mulandó fájdalmak

Érzem innen nincs ki út nincs menekülés,

Lassan érkezik a végleges elcsendesülés.

 

Hiába ébredek szép napsütéses napra

Hiába csicsereg a fán a kis madár

Virágok illata hiába tölti be szobám

Mosoly már soha nem jön ajkamra.

 

Elmúltak a régi szép boldog napok

Eltávolodtak a régi jó barátok

Helyükbe lépet a bánat és a magány

Már nincs remény, s sok idő sincs már.

 

Imára kulcsolt kézzel kérem Istenem

Enyhítse fájdalmam, könnyítse életem.

Adjon még kis időt itt a földön nekem

Láthassam, kis családom s megölelhessem.

                                        

                                                      Belenta Emilia

2009. junius 26

Megérkezett a tavasz.

 

Megékezett a várva várt tavasz

Szellők terjesztik a tavasz illatát

Fákon már a rügyek fakadnak

Tavaszi virágok nyiladoznak.   

 

Ébredeznek az erdőben a fák lombjai

Boldogan csiripelnek a madarak

Tavaszt hirdetve fürgén ugrándoznak,

Nyuszik mókusok erdők piciny lakói

 

Nincsenek már a sötét hó fellegek.

Nem kell félni már a sok jégesőtől.

Napsugár melegen szórja sugarát

Minta mondaná itt a tavasz, emberek.

 

Szántó földek is ébredeznek lassan

Megszólal a traktorok éles hangja,

Még kicsit fagyos földet szántják,

Majd bevetik a búzát, kukoricát.

 

Mi lelkünkbe is ébredezik a tavasz

Friss erőt gyűjtünk az illatából.

Vidámabbak boldogabbak leszünk

Tavasz eljövetelével szebb lett életünk.

 

       2009                 Belenta Emilia

 

2003 őszén Angliába utaztam fiamékhoz hosszabb időre. Ott tartózkodásom ideje alatt megismerem egy kedves hölgyet, Ez a hölgy bezárkózott a szívembe s ha nem is helyesen de elbeszélés szerűen próbáltam papira vetni azt a kapcsolatot ami a hölgy, vagyis Anni néni (mert így hívták a hölgyet) és én közöttem volt

 

                           Anni néni.

 

Erősen borús és ködöd idő volt oda kint. Nem tudtam, mivel üssem el az időmet.   Egyszer, csak ahogy néztem ki az ablakon eszembe jutott, hogy átmegyek a mellettünk lévő idősek otthonába és megkérem a hölgyet ki a főnök ott engedje meg hogy meglátogassam az olyan idős betegeket, akiknek nincs hozzátartozójuk.

A hölgy kinek neve Dián nagyon kedvesen fogadott. Elmondtam mi járatba, vagyok. Dián  azonnal bevezetett társalgóba, ahol a szegény betegek, üldögéltek. Ellnem tudom mondani, mit éreztem, mikor megláttam sok beteg tehetetlen embert. Volt, aki tolószékben ült, volt a fekvőszékbe pihent. Egyszóval szomorú és fájdalmas volt a látvány. Szívem hasadt meg érettük.

Odamentem mindegyikükhöz, Szóltam hozzájuk kedvesen. Volt,aki felelt de sajnos olyan is volt, aki már nem tudott beszélni.

 Ahogyan ott járkáltam, egyszer csak egy nénike megfogta a kezem és nem akarta elengedni.

-Üljön ide mellém, olyan egyedül vagyok, szólt hozzám Anni néni. Így hívták a nénikét.

 Leültem mellé, és tapintatosan kezdtem érdeklődni felőle.

-Mióta van itt Anni néni?

-Drága gyermekem már 8 éve üllők ebben a tolószékben és az óta vagyok itt.

 Szegény Anni néninek nem voltak rokonai. Úgy vettem észre, hogy nem eset nehézére a velem való beszélgetés. Nem maradtam sokáig de, megígértem hogy másnap ismét eljövök meglátogatni. Mikor elköszöntem tőle csak annyit mondott:

-Ha igazán ismét meglátogat, holnap csak arra kérem, hozzon nekem egy szál virágot.

-Melyik virágot szereti a legjobban? Kérdeztem, az, mindegy csak virág legyen, felelte.

 Mielőtt kiléptem volna a kapun, bekopogtam Dián főnöknő irodájába.  Megköszöntem kedvességét, és ugyan akkor megkérdeztem, hogy eljöhetek holnap, is Asszonyom, ha ön ebben örömet talál, és szívesen elbeszélget az idősekkel bármikor eljöhet. Szívesen fogadjuk. Ez volt Dián válassza.

-Ezek után bevallottam Diánnak hogy én már meg is ígértem Anni néninek hogy másnap ismét meglátogatom. Szép jó estét kívántam Diánnak. Ettől kezdve, mindennap megjelentem Anni néninél kezembe egy szál virággal. Nem tudom kifejezni szavakkal, hogy milyen boldog volt mindig mikor meglátott. Nagyon örült a mindennapi egy szál virágnak s mikor átvette töllem mindig könnybe lábat a szeme. Először nem értettem de később már nagyon is értettem hogy miért könnyezik és vele éreztem Anni néni tanult intelligens hölgy volt. Fiatal korában egyetemen tanított. Eleinte csak gyermekkoráról, fiatalságáról mesélt. Később mikor a felnőtt korához érkezett leginkább főleg férjét emlegette sokat ki az első szerelme volt.

-Gyermekünk sohasem volt mondta, mert nem lehetett. Mi voltunk egymás gyermekei. Jóban, rosszban együtt voltunk. Soha egy szóváltás nem volt közöttünk. És ismét könnybe lábadt a szeme, mert ahhoz a ponthoz érkezett elbeszélésében, ami a legjobban fájt neki. 31 évi boldog házasság után vesztettem el férjemet. A tüdő rák elvitte. Itt maradtam egyedül. Utána jött a betegségem, lebénultam és itt vagyok árván.

 Ezek után azt is elmondta, hogy a minden napi egy száll virág is a férjére, emlékezteti, mert a férje Hasságuk első napjától kezdve addig, míg ágynak nem esett minden nap egy szál virággal lepte meg Anni nénit. Ekkor értettem meg, miért könnyes Anni néni szeme mikor a virágot átadom. Minden nap közelebb és közelebb kerültem Anni néni lelkivilághoz. Anni nénivel jó barátok lettünk  pedig 20 évelvolt idősebb, mint én. Észrevettem hogy nem csak a virágnak, amit viszek, hanem akkor is boldog, ha engem meglát. Mind jobban megbarátkoztunk és lelkivilágunk is közelebb került egymáshoz. Sokat viccelődtünk, könyvből felolvastam Anni néninek. Minden nap jobban és jobban érezte magát és vidámabb is lett.

Később az orvosok megengedték, hogy elvigyem egy közeli sétára. Közeledett a Karácsony és a közeli utcában nagyon sok üzlet volt. Odavittem Anni nénit hogy nézegessen. Nagyon örült, mert az üzletek csodásan ki voltak díszítve Karácsonyra és ez nagyon tetszet Anni néninek.

-Higgye el Drágám nyolc éve sem, utcát sem üzletet nem láttam. Magácska egy új életbe vitt engem. Örömmel néztem, hogy hogyan gyönyörködik és örül mindennek, mint egy gyermek. Ha valami megtetszet neki szívesem-megvettem. Így teltek a napok és lassan Anni néni megváltozott. Hangulata kedélye jobb lett és az étvágya is visszajött. Az arca sem volt már olyan sápadt, hiszen a minden napi séta a friss levegőn sokat jelentet. Az orvosok és a nővérek is örültek, hogy Anni néni jobban érezte magát. Mondták is hogy „Anni nénibe visszatért az élet” Szerették őt, mert nagyon nyugodt természete volt. Mindennel meg volt elégedve Nem kiabált, mindig csöndesen üldögélt. Én, pedig mentem mindennap hűségesen az egy szál virággal

Egyik este szinte nem akart elengedni. Fogta a kezem, ahogy az ágyszélén ültem, miután lefektették. Ö csak mesélt, mesélt az életéről mintha azon az estén mindent elszeretet, volna mondani. Ár a szolgálatos nővér is beszólt hogy este 10 óra és Anni néninek igazán aludnia kellene már. Én azonnal elbúcsúztam jó éj kívánva. Akkor az történt ami még soha, magához húzott és megcsókolt. Utána meg szorította a kezem, és azt mondta” Mindent köszönök, amit értem megtett”. Az ajtóból még egyszer visszanéztem jó álmokat kívánva, biztattam, hogy másnap ismét eljövök.

Másnap a szokott időbe ismét mentem Anni nénihez. Mikor a szobájához értem kopogtattam de feleletet nem kaptam mint máskór. Benyitottam és meglepődtem, mert Anni nénit nem találtam bent a szobában. Az ágyneműn látszott hogy frissen volt cserélve, gondoltam hogy átköltöztették egy másik szobába. De valahogy valami rosszat is sejtettem.  Ahogy így ott a szoba ajtajában gondolkodtam

Dián a főnöknő már a hátam mögött volt. Közölte velem hogy miután én az este elmentem, nemsokára Anni nénit a jó Isten maghoz szólította.

 Sírva fordultam ki és a virágot, amit vittem görcsbeszorult kézzel szorítottam. Szemem előtt hirtelen lejátszódott az előző esti elbúcsúzás, mintha szegény Anni néni érezte volna, hogy elköltözik ebből a világból. A gondolatomba pedig csak az járt hogy sajnos ezt a szál virágot már csak a sírjára tudom helyezni.

Ha elmegyek innen Angliából senki sem lesz aki, elhelyezzen egy szál virágot a sírjára, ha nem is minden nap de legalább egy hónapba egyszer.

Szomorú voltam csak az vigasztalt hogy ott valahol fönt a mennyekbe Anni néni és a férje találkozna A férje pedig ismét megajándékozza egy szál virággal a mennyeknek a virágos kertjéből.

    Minden szomorúságom ellenére éreztem egy lelki megnyugvást, hogy egy idős beteg asszonynak kinek nem volt hozzátartozója az utolsó három hónapját boldoggá tudtam tenni. Pedig amit tettem nem sok volt csupán egy kis jóérzés az idős beteg emberek iránt és egy is szeretet, ami tiszta szívemből fakadt.

    Anni néni és a férje nyugodjanak békében. Ők ismét egymásra találtak már nekik semmi sem fáj, semmi nem okoz gondot ismét boldogok egy más szent világba Istennek országában

 

                                       2009   Belenta Emilia