NaponFerenc blogja

Posztkovid magyar szindróma

Ki halt meg előttem ebben az ágyban

kérdezte s körbenézett a szobában

miközben a nővér kitolta

de csövekbe fojtva

azt nem lehetett érteni 

csak átvitt értelemben volna

ha az értelem átvihető volna

de nem volt átvihető

a halálba vitte ő

ezért sem értette

meg nem is arra figyelt

csak a monitort leste

és törölte a homlokát

és féltette az unokát

a nyugdíját várva

hogy végre legyen már leváltva

de nem jött az utánpótlás soha

és mikor zár be az óvóda

vajon oda fogok-e ma érni

és a tüdeje elkezdett égni

aztán eszébe jutott a bátyja

hogy külföldön mit csinál ma

kiviszi-e a pizzát a karanténba

és ő vitte de úgy mintha béna

lenne a motoron Angliába

keccsölt évek óta hiába

gondolta ideje hazajönni

meg a felesége terhes

talán valaki mástól

válnak is éppen egymástól

a gyerekeket nem engedi

haza amíg tart a szava

mert a felesége szerelmes

lett éppen hiába kérte szépen

hogy ők hazaköltöznének 

új párja közben végleg

felmondott Svájcba tényleg

ugrott a nélküli segélye

de neki így is mégis megérte

hogy két hétig lássa

úgysem volt már maradása

mert az apjával már régen

nem beszéltek egymással szépen

az alkohollal párbeszédben

elveszik az észlelésem

kezdődik a köhögésem

betolnak egy kórterembe

takarva le halott teste

de felszökött a lázam

ki halt meg ebben az ágyban

körbenézve a szobában...

Izzadtságban felébredtem

Meghaltam és mégis éltem

Nekidőltem a falnak

Túlélték, mégis meghaltak

mondta egy tévé vagy kettő

a szőke, sportos férfi egy nő

Oszkár díjas kétblanslett

Sört rendeltem kék blans lett

a díjkapó magyar zenész lett

reptéren táncolt a balett-

művész aki ökölvívó lett

a lettek sehol se voltak

vagy ha lettek voltak 

jók az ágyban ha molettek

ketten szerettek egyet

a rejtőzködő moráldíva

a tévébe be vót szívva

sosevoltbeteg a horgász

olcsóbb lett a házikolbász

aki ahoj Pécsben piál

plakát írja sört igyál

mentsük meg a vizeket

kezdheted a vizitet

meraszmonta Cecília

ez még nem a tragédia

maszkunk is magyar zászló

eljöhetne már a zárszó

huszárlélek magyar virtus

ilyen ez a magyar vírus

Nyilván mindenki a maga nevében, de azért az nekem nincs meg, hogy múlik az idő, mintha nem lenne erre érzékszervem, hogy érzékeljem...  Nem pörög a visszaszámláló a fejemben, hogy már csak 10000 ezer napom van vissza, vagy annál is kevesebb, ha a várható élettartamot megérem... milyen kevés, annyi, mint amennyit egy sűrűbb mozgással teli napon lelépsz... azt hiszem vanna kilyen órák... beállítod, hogy mennyi a várható élettartamod, és minden nap visszaszámol egy napot... ha ránézel tudod, hogy még hány napod van vissza... vajon befolyásolna-e az hogy mennyit látok rajta?

Születni sors, és ebben a sorsban érdekes látni azt, hogy már ott szüksége van az embernek arra, hogy segítsék azt, hogy világra jöjjön. az az annyira a meglévő egyedektől függő lény, mint az ember, aki képtelen önmaga szigetként létezni... gondolatainknak már a csírái is millió módon kötődnek a környezetünkhöz... és ez még akkor is így van, ha még magunk számára is szigetnek látszanánk.
A lelkeink összekötő internettel egy újabb lépést tettünk az emberiség megszemélyesítésében... Először a történelem folyamán megismerhetővé vált az emberiségnek az a fele, akik a fizikában lévő sötét anyaghoz hasonlóan csak mint fogalom létezhetett eddig. Pl. hallasz egy hírt egy távoli országról, és megkereshetsz egy a távoli országban abban a városban élő embert, és a saját nyelvén (bár most még csak irásban fordítással) gyorsan beszélhetsz vele arról, amit hallottál. A következő nagy lépés a gondolatok várainak ostromlásában a realtime beszédfordítás lesz... Az kb olyan fejlődési lépés lesz, mint amikor a vár ostromlásában a hajítógépet ágyúra cserélték.

Tudom nem kellene mindenképp írni valamit, amikor nincs az embernek önálló gondolata... dehát muszáj volt...

Csak nekem szúrja a napfény kívülről a korlátokkal telegondolt fejem?
Becsukom a szemem, és csak élvezem...

Mivel ma is igaz:

Napos szemhúnyásra

Marad nekünk a versek írása
végtelen számú lángatomja
az éteri fények ragyogása
amit átadunk mindennek mása

örökké csengő akkord lettünk
tiltakozik ember lelkünk
hisz mi nem lehetünk istenek
és mégis megjelenünk neked

bárcsak adhatnék olyan szemet
amivel rácsodálkoznál benned
a nyilvánvaló igazságra
mivégre jöttél a világra

tudod ránk süt milliárdnyi nap
életünk már akármerre halad
Én is benned nap vagyok
és Napod is bennem marad

Periodikusan visszatérek az ismerős könyvek ölelésébe. Vajon hűtlenség-e az, ha három könyvet olvasok egyszerre? Egy mondatot ebből, egy mondatot abból... Mindig vágytam olyan alkotásban részt venni, amit egy csoport készít el. Ahol a verset nem egy ember írja, de a gondolatot minden író bírja. Miért nincs ilyen vers, aminek sok szerzője van. A mai korban ez olyan lehetetlen lenne? Vagy ez csak a tudósok privilégiuma, hogy együtt írjanak egy cikket egy témában? Egy sort írnék, én és egy sort te... vagy versszakonként oszlana el? Mikor hogy, és mikor kivel... Úgy tűnik a tudósok szellemi termékenységére van csak hatással a promiszkuitás. Off, de a legtöbbet az Utas és holdvilággal cicáztam eddig. Képletesen írva. Akinek van szeme, látja a sorok között megbújó provokációt.