Övegh Zoltán

Zsírosra izzadja magát az agy, ideje kifújásra megállni. A holdra még várni kell, Amíla (igen, magamban társalgok magammal). Újra kívánatos és törékeny nő vagyok, csak éppen össze kell szedni a ruhám. Estét rikoltanak a fák a hajladozatlan levelek zizegésében s hajadon izgatottságban lel az agyam egy fahídra vagy affélére. Kezdek fázni és itt túl legalább hagy a szél, hol a ménkűben vannak a ruháim? A házakat megjárva az egyikben farkasemberek pihegnek. A tűznél melegedek, aztán a következő házba. Vérfarkasok jelenlétét szagolom, de nincs mozgás. Van némi étel az asztalon. Valamennyi hús kicsit régi fehérborral meg valami bogyóval. Mit rejt az eztán lévő ház? Semmi csend, ami hangot adna. A nappaliban főtt étel, ami hűlésnek indult. De még meleg. A hálóban véres az ágynemű, az ezt váltó szoba nem üres. Élet sincs benne, de holttestek igen. Ezeket Én öltem farkasként? Nem, a harapások nyoma nem egyezik az Én fogazatommal. Nyílik az ajtó és hörgésben beszéd üti meg a fülemet. Fel az emeletre. Remélem, nem hallják meg ahogyan a fa fokokon osonok. A padláson át kimenekülök s mit tartogat e negyedik tákolmány? Most már fázom! Farkasok vannak itt és nem éhesek. Nem támadnak rám. Érzik azt, hogy félig farkas vagyok? A háló büdös, de ez nem romlott étel szaga. Basszus, ez hullaszag. A földszinten nincs számottevő dolog. A kamrában az ajtót nyitva fellógatott áldozatok, vannak! A kinti vécé véres, de holttest nincs. A padláson avas illat van, de nem büdös. Inkább nem mostanában szellőztettek. Ki hozta ide a tőlem elvett ruhákat? Ezek az Én darabjaim. Majdhogynem vacogok (felölteni Őket!). A fehérneműt eldugták, azt nehezebben találom meg. Bugyit fel, gyorsan. Nagyon fázom! Végre felaggathatom magamra a melltartó ölelését és magamra hányni a többit is. Most már csak nyirkosságot érzek, tüzet kell gyújtani. Újabb éj jön és növekvő, kövéredő hold. Érzem az ösztön tüzelését. Kopogás, ki az? Három farkasember, akik egyenes szándékkal kéredzkednek be a kinti hidegről. Azt mondják e férfiak, nehezen rázták le az Őket üldöző VÉRFARKASokat és némit harcolni is kellett velük. Puszival köszönnek nekem mint hölgynek, de egyiküket puszilom csak szájon. Mert Ő tetszik. A többi férfi ennyire nem.

Kérdésekre mondom, hogy Én sima farkasember vagyok és mindössze a bátyámat keresem. Közlöm továbbá, semmi élet a környéken. Csak fenyegető kihaltság. A messzi völgyben elterülő erdőből érkeztek a tappancsaim s a múlt éjt az ott oldalt magasba lövellő hegyen töltöttem.

Étkezés. Mondják, hogy máris ételt készítenek. Azt mesélik, egy hegyi ember ejthette el. Ugyanis medvét készítenek. Rám néznek és mondom, hogy pörköltet kívánnék. Tehát főznek. Melltartóra vetkőzöm, mert meleg árad ide körbe a tábortűztől.

Rágyújtanak s nem szeretnék tolakodni, hogy Én is megtenném. Az egyikük hív és kínál, tüzet is kapok. Kérdezik, hogyan kerülök a lakjukba? Dömötört, a bátyámat keresem. Amíla Hidegwulf a nevem. Az előbbi férfi megcsókol még az arcomat is simogatva, majd fejcsóválások jönnek. Nem hiszik, hogy Dömötör életben lenne a feleségével. Úgy tudják, elhurcolták a vérfarkasok. A fia és a lánya el tudott menekülni. Annyit tudnak e férfiak, más hegyekben próbálkoztak s egyenlőre valahol az egyiken. A tetején húzták meg magukat. Felteszem az első kérdést és a válasz nem tetszik. E farkasemberek úgy tudják, a vérfarkasok keresztezni kívánják magukat a farkasemberrel és ez utóbbit ily módon megszüntetni. Tehát veszélyben van a fajunk. Kérdőn kétségbeesett a tekintetem. 'A nőket egyenlőre megtartják a farkasemberek közül a szaporodó keresztezés végett, de a férfiakat üldözik'. Kérdezem, hol? A felszín alatt, érkezik a válasz. 'Mert arra senki nem számít. Vajon a kisbarátom ott a völgyben életben lehet még? Nem, mondják. 'Csapdába csalták onnan nem messze egy erdőszéli tónál. Ha él is még, csakis rabként'. A másik férfi közbevág, Ő úgy tudja, sikerült megszöknie.

Az éjjel vérfarkasok támadnak meg minket. Nem minket keresnek s besegítek a védekezésbe. Én úszom meg a legkevesebb sérüléssel, mire távozásra sikerül bírni őket (e szörnyetegeket). Mielőtt hajnalodna s alvásra hajtanánk a fejünket, csábításra megyek. Elfekszem az ölében és ahogyan jön hozzám csókra, vörösek a szemei a bogárban. Egykor vérfarkas lehetett. Tapiz engem, de nem baj. Ez megy így pár percig. Mostanában nem is ért hozzám férfi. A szemem sarkából a csókok meg a mellmasszázs alatt a nyitott ajtó hánykolódását látom. Azt mondja a férfi szomorú indulattal, hogy meneküljünk. Igen, támadás érkezik. Én bevállalom az első vonalat. A másik kettő farkasember férfi hátulról fedezve segít be. Ezeket sem tudjuk megölni mind. Csak a visszaverés sikerül.

Most nemcsak a többiek, Én is jobban megsebesülök. A szemére vetem, hogy csak kihasznált engem. Azt mondja, kedvel engem. Ám nem volt más választása. Igen, elárult minket (A búvóhelyünket). Azt mondom neki, hogy: ha nem mutatja meg a vérfarkasok búvóhelyét (hadiszállását), átharapom farkasemberként a torkát s nem dughat meg. Azzal folytatja e vérfarkas, hogy: Igen, Ő áruló és mélységesen szégyelli. <Én azonban megöltem egy vezetőt meg egy helyettest>. (Mentegetőzik). Gondolkozom és ezt adom a tudtára: Ha ma még egy támadás jön, semmilyen csók nincs többet. Csalódtam benne, egy esélyt adok. Pedig bíztam benne (akkor is, ha nem szerelmet érzek iránta). Egy búvóhelyem van nyilvánosan, egy pedig titkos. Ha erről eljár a szája, átharapom a torkát. /Éppen azon gondolkodtam már ma éjjel, hogy dugjon meg./ Esküdözik, hogy nem fogunk csalódni benne. Nem adunk neki ételt és inni se.

(Én és kettő farkasember az éj során elmegyünk sereget csökkenteni. Dúnsztunk sincsen, merre próbálkozzunk. Lemegyünk a völgybe az éjben és a fák tövébe felmászva bújunk meg) Annyian vannak, mint az oroszok. Rám néznek a férfiak a fáról, mikor e vérfarkas hadosztály alattunk van és bólintok. Akit lehet, Én még egyéb marásokkal addig szurkálok, amíg mozdul. A főnök megadást int az embereinek. Abban születik megegyezés, hogy a hegyekben élhetnek egyenlőre a farkasemberek. Mondom, hogy a nevem Amíla s ekkor elengednek. Amikor ragaszkodom a kettő farkasember emberemhez, őket is elengedi. Ha Én nem szólok, akkor nem.

Belefutunk egy másik csatába is, ahol az általam elcsábított vérfarkas férfi segít nekünk. Jelzek a két farkasembernek, segítsenek neki. Én a sereg többi magvát csökkentem. Mindet meg kívánom ölni, de néhány így is kereket old.

Az imádottam súlyosan megsebesült. Ápoljuk. Meséli, hogy mindenki meghalt a rokonságából. A barátai el tudtak menekülni. Az egyik farkasember mondja, a családja szerinte megmenekült. Őket nem látta a véres ösvény fái alatt a mezőn. Kérdezi a vérfarkas imádottam, megbocsájtok - e neki? Ezzel nem bizonyított semmit, csak besegített. De végülis nem fordult ellenünk. Erősítés sem jött az ellenségnek. Nem szólok sokat, de megszólalok. Melegítsenek a farkasemberek neki pörköltet. Azt nem mondjuk meg neki, hogy medvéből főtt. Kérhetek egy szál cigarettát? Elvonulok a felhőbe bújva az első füstöt kifújva gondolkodni.

Amíg várakozik a főtt medvére, szállítok a részére némi csókot. De nem teljes vágyban az ajkakból. Egy kigombolt farkasemberes felsőben teszem ezt. Az éjjel bemegyek a lakrészére pár szót váltani vele és elfekszem. Fokozatosan, módjával. Nem veszem le a felsőt, csak jelentősen meg van nyitva. Minden jó, az éjszaka huhogását is hallani. Annyira elmerülök a burkolt gyanakvásban, hogy csak a csúcson kapom magam. Arra még emlékszem, hogy kérdezte: akkor megdughat? Eztán történt az, hogy elfekszem az ágyon és az ujjammal hívom Őt.

Reggel érkezik a barátunk, ám hárman vagyunk. Nem négyen. Azt mondja, elfogták. És talán szerencse, ha életben van. Én teherbe esem és félvér születik. Aztán még egynek életet adok. 

Jelentkezik a vérfarkas komácskám és kérdés nélkül csókkal a nyakába ugrom. Látogatóba jött, visszamegy. Kiküldetésben van. Sebesüléseket látunk rajta. Megint csinálhatja 'azt' az éj alatt. Dolgozzon meg. Melltartóra vetkőzöm és a felsőt nem vetem le, ám árbócként magam mögé némileg hátra hányom.

Ajakérintésekkel előjáték, aztán 'nekem lát'. Érezhető az arcán és megnyilvánulásán, hogy nem jó körülmények uralkodnak a vérfarkasoknál. Megint teherbe esek és ez újabb két gyermeket eredményez.

Most a másik farkasember megy el vele és visszatér, de a vérfarkas uracskám nélkül. Azt mondja, szerinte gyanú végett történt (bosszúból megölték). /Hasonlít a pajtásocskámra és ekkor mondja, Ő a bátyja. Megmutatom neki a még gyermek utódokat, kiknek apja az ellentétek közben elhunyt öccse. [Megkísérelte a tárgyalást a vérfarkasok és a farkasemberek között, nem sikerült végül. (Jelentést ment tenni a vérfarkas főnökség felé és onnan már nem tért vissza). Eddig mindazon alkalmak alkalmával vissza'járul't legfeljebb pár nap vagy egy hét elteltével]

\A FÖLDFELSZÍN ALATT Harmadik évad. Kráter, hold és erdő a hegyekben\

Ez most a középkor vagy Én kerültem túl kihalt környékre? Dombok vannak még, minden más az homok erre. Valami kettő nő bajlódik a kezükben ásóval (a földdel). Azt nem mondanám, hogy az én nyelvemet beszélik. De értem, amiket mondanak. A viselkedésükből ítélve Ők is azt, amit Én. Higgadtan hadonásznak, tehát segítsek. Megteszem, de mit kell ásni? Vagy minek kell megásni a helyet? Nem rossz nők, beindul a képzelőerőm. Na, gyerünk ásni. Úgy körülbelül délután lehet. Ezek barbárok lehetnek? De nem ellenségesek. Az öltözékük alapján gondolom, hogy e nők harcosok vagy valamiféle küldöttek lehetnek. Legalább sötétbarna, de akár fekete öltözéket viselnek. Olyan, mint egy könnyebb kivitelű ballonkabát. De elegáns!

(álom)

erre nézve:

Ajkamat cirógatja ujjával, hogy nem kell sietnie a lábujjaknak. Maradhatok, úgyhogy hányom vissza a fogasra a nagykabátot. Vajon kell a barátomnak fegyver? Odaadok neki egy tartalékot. Nem lepi meg, hogy búcsúzóul az ajkát kérem és nógat magához. A sas fokozatosan tépi a szikla fogát a hasadék hasából. E közepes csók a beszélő suttogásában szenvedélyes magába dőlésében kikapcsol(t) a csőr szorítása. Mindjárt indulok, egy pillanat türelmét kérem még a szárnyak csapásának. A szívemet nem, de a lelkemet ezennel megihlették a (meg)pihentetésben.

A ragadozó marja az Ő szívét? Kitérő, ám pontos válasz érkezik és ennek örülök. Ritka e száraz, boldog homok porában a jó hír. Még koptatom a szám, de ezúttal nem csókra illetve simítom Őt s bombázom a kérdésekkel. Karmolja arcom a kétkedő bizonytalanság és nem égetődik oda heg. Boldogságba perzselődik rajtam az arc. (Némelyest beszél a lelke, lélegez a másodpercek pihenő villanásában) Finoman horpasztom ujjammal az ajkát s helyenként rám néz. Nem kell ide válasz, a hintő szél járására beszélek magamról tovább meg azért: kérdezek is Tőle.

A horgas akasztó suhintva köszön a felette hallgatózó fogasnak, ne öltsem még fel a nagykabátot. Számolás és nézem a találatokat a szél némán hangos nevetésében, melyet a part alsó hangos moraja osztályoz. A sas elégedetten tapsol, a lány meg tudja védeni magát s ezért még pluszban nekem puszi is jár? Na, még egy sorozatot s a szél viszketi pödrésre az elégedett szemöldök(zetem). Évek óta nem mosolyogtam, most ezúttal halványan sikerül és apró ölelés a lány keblére.

Tár a morzsolódásban és mondom, tegye el tartalékba. A suhanó ballont rajtam a nehéz kabátban várja az áramlatban várakozó fekete vaskapu. A lélegző mellkast nézve a lány boldogan elégedett s vár rám valami szóra (, hogy suhanjak valamit az állam felett)? Szóra szól az ajkam a kérdést választva, egy hónap múlva? A gondolatai könnyeznek, nekem meg a szívem kezd. Ölelésben toppanó hátra - arc pislog ide vissza rá, hogy gyorsan elrepül e hasadékok között az a harminc nap.

(A csizma minden szára megveti Szicíliát, a fűző szereti egyedül. Ezt az egykor viháncoló s éles szeretetben hullámzó édenkertet, a tenger szereti ezt a nyers vihart. Én a villámaiban élek és tud szórni a rázó esője. Felhevült, alászálló megnyugvásban kopog a gyaloglás s a kanyarok másfajta ívű mosolyban ölelnek át. Csak a kétség szúr, hogy Ő szeret - e? (Az se rontja érzésem, ha mindössze magabiztos barátilag) A talpaim azt súgják, hogy az érintés még égeti az ajkat. Akkor viszont az orcának a válasz: magabiztos: igen!

/Hamvas jegyek: A szellő löki a hullámot/

A szél lövi a lökéseket. Többet társalgom vele, mint Önmagammal. Azzal a személyek, akit szólít a tükör. És ha hív a levegő, akkor beszél. A hasadékok omladozó ölelése a barátom, az Ő csókjuk sebzi az arcom. Megerőltetni a lábakat, mert e leányzó itt fenn az erőltetett bizalmam alatt van. Hámozzam le magamról a kabátomat és beszéljek. Ezt mondja a szeme ide az arcomba, miután az ágyhoz térdelőn guggolva néhány fogásban az ajkával üdvözli az ajkamat. Hálózzam be az arcát puszival Én szintén? Éhes szemek köszönnek rám.

Időnként hallatszik némi néma furulyaszó. A sirályok befejezték a veszekedést és viszik a csoszogó rikoltást oda legfelülre az alsóbb partokról. Azt regélik a hölgyek e lakban éppen, ritkult a az utóbbi idők során a csikorgó autók beszéde. Akkor viszont új szelek várhatóak. A léptek a vendégszobából érkeznek s a reggel kelti a talpak papucsba bújását, hogy cipőbe bújjanak. Kérdezem a hölgyektől, hogy vannak? Örömteli közönyükből szólal fel ajkuk \a száraz mosoly(gásuk)ból\, hogy jól. Kicsivel könnyező szemmel mesélik, ide tényleg minden elől el lehet bújni. A bajok van, hogy Önként jönnek és keresni sem kell őket.

Kérdést kap a fül és nekik, csak nekik célszerű válaszolni. Ha az ember el szeretné érni az este az ágyát. Szép itt, de ésszel kell azt (meg)csodálni. Kivételes alkalom van e percek során, hogy hangos szóra szól az ajkam (és fakad a nyelv/em/).

A szél testtelen mozgására meredés után mesére fakadok. Még sok évvel ezelőtt ide hozott egy kétes erejű üzlet. Időben szálltam ki s nem vagyok jó ember. Azért vagyok most nők között és elszigetelve a sziklákkal beszélgetve, mert hátha azok meggyógyítják a lelkem. Én nem ilyen életet akartam. Mindent megkaptam, még sincs semmim.

Az őszinteségem sziporkázásáért spagetti feltekerése a jutalom szicíliai különleges borral. A hölgyek felvetik az uzsonna után, nem járunk egyet Szicília kövesedett ösvényein? A mesémben semmi jóra fakasztó nincsen, ám az izgalmas. A legfelül lakó nőhöz kívánok menni s ezennel a beszámolóban különleges ponthoz is érkeztünk. Ahhoz, hogy mikor és miként hoztam már régen és nagyon régen egy akkor jónak tűnő rossz döntést. Nyargaló fásott talpak az emelkedőn s mondják a lányok, még Ők sem jártak legfelül.