MotoszkaDaniel blogja

A lezser öltöny a vizeken él, szablyájával tattal szemben áll. A hátát mutatja a viharnak, ami háborog? Megesik az néha.

A sárkány kígyóként sziszegi a habokat. A portugál tajtékok kezében spanyol ajak érkezik segítségre. Töviről hegyire ismered az óvilág partjait. Itt nem énekelnek még tündérek, de lehetnek. Ha egyet lősz, száz hordó robban. A szívedet az idő nem löki vissza, ha lejár a ketyegőd, de dobban!

A morajban nyugszanak hamvaid s növi azt be évszázadok múltán a szép szirt. Szétlőtted a hajódat, mert az évezredek megették. A rozsda gyászolja. Az ágyúkon hínár alszik, az eszméd az Egyesült Királyságban gyarapszik.

Az óceán háborog és megremeg a poharad? A rumodat kortyolod s rád ne találjon a vérhas. A hajó padlója betintázik és elgurul az italod? Ha nem esel le s le a hajóról, vesd magad utána. De ne kizuhanva a kilátódról!

A felhők sétálnak s irígyek a kalapodra? Itt az ideje meglátogatnod a térképedet. Imbolyog az asztald. Várjál, amíg az ég kidühöngi magát! A gyöngy a tiéd, a legénység s a lányok szeretnek. Főleg, ha időnként a hölgyek elé teszel almalét. A férfiak korsójába bort csurgass. A romlott pálinkát hajítsd az óceánba, az égalj nem nézi ajándék piának a fogát.

Alvó ellenség a feltűnt szigeten. Lődd meg szegélyüket s támadd le őket. A holtak nem mesélnek, de az aranyat az éj leple alatt vagy a reggel kelése előtt elviheted.

A kikötő kienged. Egy tiszt az ellenség soraiból az életét feláldozza érted. A feketében morajló temető elmossa őt, dicsőségét kövér hölgy a zekéjébe gombolja. A teste jó helyen ringatózik. Vedd birtokba a gyöngyöt s egy csinos bennszülött, kalapban a másodtiszted!

Eltelt egy évtized s elsőtiszt lett? Van, hogy gyorsabban potyog a homokóra itt messze bent, a hullámok hátán.

Az ablak sóhajt és holt lélek siklása a kilincsre. A szeme beszél, de ajkai némák az éjszakában. A tető meglöki élettelen testét s szőkén alázuhan az éjben a fákra.

A késő estében süvítenek az ágak és súgnak egymásnak a gallyak. A testet gyászolják, ami az egyik törzsön egy ideig fenn akadt.

A fű érlelődő gyepe öleli most magához. A levelek kérdezősködnek, a szélvihar intézi imáját a fiatal szívéhez?

Barna méz illata remeg a zöld szemében, szürke léptekkel kaptat a bérc oldalán. A lovamat a szél leteperi a homokba, és a szivacsával megmossa. Erre nem szokott söpörni a vihar.

Ráfújja csődörömre a nyerget a megérkezett szellő. A tél nyerít és üdvözli a nyári álmát csábosan alvó csinos hókirálynőt. Valahányszor lélegzetéért mozdul a kecses keze, megreng a hegység széle és a sóhajok köszöntik a beszélgető seregélyeket.

A szőrmebunda szimata füstölög a tetőn, ugye nem tör még fel a mélyből a láva? A négylábú taxim felhajt egy kis bort. Megszédülve, ideje ránézni a gerincre! Csak nem a hó dühe sír? Most nyár dereka van, legyen szíves aludni. Sarkantyú a paripámra,  rá kell kaptatni a oromzatra!

A járművem lihegése fürdeti a tejben úszó zátonyokat s ébred is egyben e félsziget az éjszakába. Fák szemei a szirtekről foltozzák a méretes örvény tölcsérét. Páraköpenyben ehhez, magánrepülőgép hinti a segítő kezet. Csak be ne szippantsa sehonnan, egy idetévedt légzsák. A fuvallatok be tudnak szorulni egy ilyen gazdag völgybe, csörgedezz tovább! Te megduzzadt patak. Ez a hósapka a taton így júliusban piszkálja az orrom. A sár odaevez bárkán, hogy megolvadt testvérét elaltassa.

Néz a késő este szelleme? Igaz, mert mindjárt az éj ladikázik erre.

A seprű megfojtja a benned kapaszkodó lélek erejét a létra fokokon, megbirkózol a szusszal a rád nehezedő párna alatt?

A béke pipája füstöl, nem elég erős az ördög? Az ágyad a gonosz kapuja és dühös? Magadba szívod a természet erejét.

A kalapos a töltött pisztolyával hiába lő ki egy egész kvartettnyi sorozatot. Szíved páncélja mögött a vért véd s az álnok boszorkány elsündörög.

Szekérben ülsz immáron s kettős fedezékben pihen a lábod. Beesteledett, szabad és élő lélekként utazol anyós mögött a hátsó ülésen a tájon.