Veszélyes Vidéken

MotoszkaDaniel•  2018. január 29. 23:01

/Kyrill Perell jópár felkérését teljesítette már megoldatlan és veszélyes küldetéseket illetően. Pár hónapja nyomtalanul eltűnt egy Korok nevű ember apja és annak barátja. Csak annyit lehet tudni róluk, utoljára a Végzet Erdejében látták őket./


Kyrill nemrégen érkezett Ugek városába. Hegyek, dombok, kisebb folyó és egy elég szép környezettel körbevett kastély is található itt. Kyrill tudja, hogy a szép külső veszélyeket is takargathat, nem is természetjárásra vagy pihenés céljából érkezett ide. Egy Korok névre hallgató embert keres. 
Kis vártatva meg is találja Korok gyönyörű erődítményét. 
A város őrök elmondják neki, semmi veszélyes nem történt erre felé mostanában egy két apró rabláson kívül, de a Végzet Erdejéről ők se hallottak semmi jót. Különösen az oda vezető ösvényről hírlik, hogy aki rátéved, nem tud ellen állni a közelben felbúvó gyönyörű erdő bájának. Említést tesznek a Bezekle barlangról az ösvény és a Végzet Erdeje mögött. Nem sokan jártak benne, viszont egyedi, csodaszép. Nem azé mennek oda kevesen, mert veszélyes. Csupán azért, mert az még feltáratlan terület.


Kyrill bőven egy napi járáson belül eléri Korok kastélyát, amit a kisebb folyó ölel körül. Egy fekete hacukába öltözött nő várakozik a folyó parti fák egyikénél lesből s a kezében lévő telefonon lenyom alig pár gombot, valamit mond is még, utána Kyrill ezt az egy mondatot még hallja, csak nem mond ez neki semmit, hiszen senkit se ismer erre. Csak esetleg a tájegységek neveit "Itt van. Egy újabb madárka, nem lesz könnyű dolgunk vele". "Mert?" " Tapasztaltnak tűnik" "Értem." "Most vissza térek Emecsikhez, leváltom"


Esteledik. Barátságosan fúj a szél s lehet esni fog, mert egy csillag sincs az égen. Kallantyú van a főkapun, kopog. Egy komornyik ajtót is nyit s azonnal Korok Kapavarosz elé vezeti. Korok megvendégeli, elmond neki mindent amit tud és hogy Kyrill-t félti. Máshoz viszont nem tud fordulni. Korok is felkutatná a Végzet Erdejét, de Kyrill tapasztalataiban jobban bízik. 
Bemutatja neki két nővérét (Milojevná K), húgát (Petrájávná K), öccsét (Árdzs K) és lányát (Detejevná K). Milojevná kezet nyújtva bemutatkozik, hogy bájkeverő és sok varázsfű titkának mestere. Ha esetleg igény van eme tudására. Annyit tesz még hozzá, hogy a Végzet erdejét körbefogja egy ösvény s ott csatlakozna hozzájuk, mert addig biztosan sima a terep. Kyrill elfogadja, bólint Mindig jól jön egy ilyen segítő "kéz". Detejevná pedig fogathajtó, a család kis lovas kocsisa.
Nyugovóra térnek s reggel indulnak. Az éjszaka nyugisan telik. Kis ideig pár balhézó fiatal hangját hallják az őrök a környékről, akik felöntöttek a garatra. Éjjel 2-re viszont azok is elcsendesednek. Kyrill jól alszik, egy szobában Petrájávnával, hogy kb. a lány tudja mire számítson. Azaz mesél neki tapasztalatairól, kalandjairól.
 
Megreggeledik, átbeszélik a dolgokat s Kyrill Petrájávnával útnak indul. Az ösvényt gyorsan elérik, szép idő van. Belefutnak egy nénikébe, aki gyűrűt ad át Petrájávnának, valamit a fülébe súg és már megy is tovább. Elteszi. 
"Ő ki volt? És milyen gyűrűt adott neked? Tök szép. Egyedinek tűnik", kérdezi Kyrill. 
"Anya. Ő időnként erre jár, igyekszik hozni-vinni a híreket Apa és a Végzet Erdeje között. De dúnsztom sincs, milyen gyűrű ez, apának szokott anya mesélni ezekről. De anya a varázslatok minden tudója, egy bizonyos csoporté. Most is csak annyit mondott, vigyázzunk erre a gyűrűre, mert el akarták tőle venni és azért bízta ránk, nehogy rossz kezekbe kerüljön és még szükségünk lehet rá. Annyit tett még hozzá, a két gyűrű nem egyesülhet és hogy húzd a kezedre, Kyrill. Azt mondta, első meglátásra megbízhatónak tűnsz :)"
A kalandor fel is húzza ujjára. Egy gyönyörű, de gonosz nő jelenik meg benne, éppen csak egy pillanatra, vigyorog. Utána semmivé foszlik előtte a látvány.  Már nem sokáig sétálnak, az ösvény vége közeledik s kirajzolódik sajna a Végzet Erdeje fái és kísérteties vonulatai.


Városőr sétafikál nem messze előttük. Meg is szólítja őket arra kérve, forduljanak vissza. Veszélyes környék az ösvény utáni rész, senki se jött még vissza. De Kyrill előadja mondókáját és az álcázott fejvadász vakarja a fejét 
"Értem, ez esetben járj szerencsével. Báták őrmester vagyok. A fiatal asszony is veled megy?"
" Most a segédem is egyben.  Jó nyomolvasó, most viszem először terepre." 
És azzal tovább is mennek, a Város Őr félti őket tekintetével dehát mit csináljon. Csak szurkolni tud nekik. Int húgának, Budulinek. Azért nézze őket a távolból. Ez az őrhelyük és nem mehetnek beljebb a veszélyes környékre. 
Beesteledett. Budulit váratlanul a semmiből súlyosan megsebesítik. Báták venné elő a telegráfját éppen, hogy Korokot értesítse, de a fegyveréért kell, hogy nyúljon. Őt is célba vették. Se Ő, se a támadó nem talál célba. A támadó a lápos talajon megcsúszik és Bátákot megsebesíti. Báták abszolút nem találja el.
Annyit látott csak az őrmester, hogy nő inal el és igaz h félsebesülten, de tovább iszkol. Be a sűrűbe. Még dohog is egyet, hogy a két város őr közül egyikük fegyverét se tudta lenyúlni. Maximum négy perces az út innen a totál veszélyes környékig, mire végre talál egy házat nyitva, ott bele huppan az egyik ágyba s pár percre behunyja a szemét. 
Eközben -> Petrájávná azt mondja Kyrill-nek, "nem is olyan félelmetes ez az erdő, pedig már besötétedett." "Ne is azzal foglalkozz most, inkább mesélj magadról. A dolgok oroszlán része úgyis az enyém, Tapasztalatot gyűjteni vagy itt és bele jönni a dolgokba" "Igaz ;)" feleli a lány és mesélni kezd. Apjáról mesél, hogy mennyi időt töltöttek együtt, valamint arról, fiatalnak érzi magát a harcos életmódhoz. A mágiát nem tudná sohase megtanulni, de imádja az Erdőt. Ezért örül, hogy most itt lehet.


Segélykérés fut be a város őrökhöz.
"Főnök! vészjelzés Bátáktól. Súlyosan megsebesült a húga. A támadó nő volt, de elmenekült. Mehetünk?"
"A lányom? Persze, azonnal mehettek. Küldök veletek mentőt is."
Odaérnek a járőrök a helyszínre, először biztosítják azt. Rendesen vérzik, megszúrták a mellkasán hátulról. Elszorítják a vérzést és már megy is a mentővel a kórházba.
Két őrt állítanak a kórterme elé. Az állapota súlyos, de már nem életveszélyes. 
A báty megy hozzá látogatóba, a szekuritik nem is kérdeznek semmit, beengedik. Csak annyit mondanak neki, nemrég ment be hozzá egy ápoló azt állítva, infúziót ad be neki. Össze néznek a biztonsági őrök  "De nemrég kapott egyet az őrmester asszony, Buduli" Batyi felrohan és benyit az ajtón. Egy fehér köpenyes nő tart éppen fegyvert alvó húga elé, éppen meghúzná a ravaszt. 
A fivér megszólítja "Bocsánat, láthatnám a belépőjét?" Felé fordul a fegyver, hogy végezzen a hívatlan látogatóval, de a segítségére érkező testvér leteríti a támadót. Jön be a két biztonsági őr a lövés hangjára, elnézést kérve. Báták leinti őket, hogy semmi baj. Ekkor azonban az utcáról lövés sebesíti meg az egyik őrt. Csak azért lövi a jobb mellkasán és nem a szívén, mert észre veszi amint az elkövető fegyvert vesz elő a ruhája alól és ennyire tud kitérni előle. Báták az őrt meglövő emberke nyomába ered, pár méter után utol is éri. Fegyvert tart rá és sandít, hogy kihallgatás jön. De az ő fejéhez is uzit biztosítanak ki s csak ennyit hall "Nem tudsz hiba nélkül dolgozni, Emecsik?" De az egyik őr agyonlövi. Emecsik, a bérgyilkosnő pedig másodjára is kereket old kihasználva h egy pillanatra Báták nem figyel. A városőr ugyan tüzel rá, csak megsebesíteni tudja a lábán.




Milojevná késésben van, mert megkergette egy arra tévedő medve a Végzet Erdejében. Puffog is, amiért nem lehet ott időben. De még csak most ért el a házához. Tesz kicsit a tűzre, nehogy kialudjon és még leül az asztalhoz, teázik. A bérgyilkosnő felkel az ágyról és oda lopakodna mögé, hogy már előkészített kötelével áldozatát megfojtsa. Csak nem számít arra, hogy egy rejtett tükörből Milojevná észre veszi s hátra fordul. 
"Maga kicsoda? Mit csinál itt éjnek évadján?" 
"Jajj ne haragudjon. Meghúzhatom magam kicsit itt? A közelben lakom és nem zavarnék sokáig. Csak mégiscsak éjszaka van. Remete vagyok" 
"Semmi gond, hogy hívják magát?" 
"Kutorkika vagyok. és Maga?" 
"Karen Jéger és rendszeresen kijárok az erdőbe, hogy gyógynövényeket gyűjtsek a kis állatkáimnak, no meg az erdő emlőseinek. Időnként a városba is bejárok. De magát még nem láttam, lehet csak elkerültük egymást". 
Megkínálja frissítővel Milojevná a gyanútlan bérgyilkost, akinek fogalma sincsen, mit csináljon. Töri a fejét, hogyan hallgattassa el örökre. Végzet Erdeje sötét mágusokból álló rendje semmilyen betolakodót nem tűr el a saját fajtáján kívül. Csak sötét tervük megvalósítása ami számít nekik. 
Váratlanul gyomrát fájlalja Kutorkika, kérdőn néz vendéglátójára (s egyre rosszabbul lesz, minden egyes perccel gyengébb) "Miiii eeeeez...????" 
"Nem hagyhatom, hogy az ujjadon lévő gyűrű egyesüljön egy másikkal. Azt hiszed nem tudom, ki vagy? Valószínűleg a Végzet Erdeje Sötét Mágusainak egyik csatlósa lehetsz. Mérgezett keverékemből ittál, ami perceken belül végez veled. Pech-ed van. Ha már végezni akartál két városőrrel is, inkább futottál volna tovább :) Korok városúr legidősebb lánya vagyok és bájkeverő.  Sose menj be olyan házba, ahol nem ég a fény és sose bízz meg nőben, ha egyedül van." 
"Sose találod meg a birodalmunkat" mondja, de már mindjárt leesik a székről. Milojevná, mutat egy fényképet a telefonjáról, amin az erőd van lefényképezve. Felderítette.
Kutorkika "Úgysem ér oda egyikőtök sem időben..." 
Milojevná "Azt majd meglátjuk!" Egy fáklya tartóba bele helyez egy főzőkanalat és meghúzza maga felé. Rejtett járat nyílik lefelé a másik szoba padlójában, ahol nemrég feküdt a bérgyilkosnő. A Kapavarosz nővér a még éppenhogy eszméleténél lévő hívatlan vendégét elvonszolja annak lejárata elé. Fejbe rúgja "jó utazást!", aki a pincéjébe zuhanva még életben van, de alig pár másodpercig még. Ott is leheli ki a lelkét. A méreg végez vele.
M. Kapavarosz szedi is a sátorfáját, hátha még a közelben van Kyrill újdonsült kísérőjével, Petrájávnával.


Éjszaka van. Kyrill-ék már az erdő sűrűjében vannak. Kiváncsiak, milyen messze lehet még a Mágusok erődje. Egyenlőre semmi jelét nem tapasztalják nyugtalanító körülménynek, de megtalálja őket Milojevná. Rögtön azzal kezdi, siessenek, mert már indenütt ott vannak a Sötét Erők csatlósai, eggyel most kellett végezzen házán belül. Kyrill és Petrájávná el is képednek. 
Ekkor az egyik bokor mögül egy kis aranyos hang szólal meg "Állj, idegen a kis kísérőddel, mit keresel erre éjnek évadján? Keresitek a bajt vagy csak unatkoztok?" És előlép az Erdei Elf maga mögött kisebb csapattal, s az összes mögötte lévő leborul "Kyrill Perell, legendás, örök győztes utazó!" "Jajj, keljetek már fel, ez nem a híres igazság osztó. Csak egy erdész, aki erre tévedt unalmában, hogy megzavarja álmunkat. Meg tudjuk védeni itt magunkat a gonosz erőktől" S megindul, hogy móresre tanítsa hívatlan betolakodóját, de az egyik Elf óva tartja vissza, mire Perell "Ohh, csak nem hátrálnál meg? Egy kis senki erdésztől?" Az Erdei Elfek vezére neki iramodik, de Perell egyetlen gyors lábsöpréssel földre kényszeríti az Elf-vezért. Ránéz a csodálkozó Elfre és csak csóválja a fejét. Az Elf felkel és kérdőre vonja "Ha tényleg Kyrill Perell vagy, mért hagytad, hogy Korok Város Úr ismerősét foglyul ejtsék ebben az erdőben?" Perell "Te mért hagytad? Én csak nemrég vagyok itt, Korok segítségére siettem" Az Elf-főnök feláll "Bocsáss meg, Gulin vagyok. Valaha biztonságos volt ez az Erdő, amíg Obumán őrült papnő démoni csatlósaival pokollá nem változtatta azt. Csak nappal jövünk ide fel. Éjjel rendkívül ritkán. Amit kerestek alig pár percre van innen. Erre a gyűrűre szükséged lesz. Ez a harmadik gyűrű. Ez töri csak meg Obumán démoni papnő hatalmát. De csak közvetlen közelről használd. Tartsd majd a gonosz papnő elé amikor ki akarná teljesíteni őrült terve végre hajtását s akkor mondd ki eme dátumhoz (2012.április 28) az idő pontot is. Ami nem más, mint 18 óra 32 perc. Erről még ő se tud. Csak reménykedik, hogy valaki révén hozzájut. " Az Erdei Elfek búcsút intenek és vissza húzódnak rejtett vackaikba.
Petrájávná Kyrill-hez "Istenem, remélem apa ismerőse még életben lehet talán. Ne pihenjünk le csak egy kicsit. Olyan nyomasztó ez az erdő. Gyújtsunk kis tábortüzet, melegítene."
Kyrill "Már csak az a kérdés, hol lehet a harmadik gyűrű. Gulin háromról beszélt. Talán Obumánnál? Mert ha így van, semennyi vesztegetnivaló időnk sincs. Induljunk!"


Kobokból - értesülve a történtekről - be is telefonálnak a kórházba. Báták veszi fel és jó híreket hallanak tőle.  
Kyrill-ék egy órán belül elérik a Végzet Erdejének erődítményét. Csak éjjeli állatokba futnak bele. Pár óra és virrad. 
Petrájávná megállítja, hogy nyomot talált és valószínű van egy titkos járat az erődítményhez és Korok régi barátja valamint apjuk is talán életben van. Egy alagsori alagúton át bejutnak s a felszínre jutva egy előszobában találják magukat. Milojevná elmegy körülnézni, hiszen ajtókat talál. Hamar vissza is tér. Apa régi barátja és Korok apja is megvan. Kyrill a két Kapavarosz nővérhez fordul "Menjetek és szabadítsátok ki nagyapátokat és Korok gyerek kori barátját. Ezt a pince helységet most amúgy se őrzik. Menjetek haza velük, az őrség nagy része sztem nem itt lent van. A gyűrűt add nekem Petrájávná és fogd a kardom, legyen neked még egy. Így már három fegyvered lesz. Az erdőn gyorsan törjetek át, sok csatlós lehet még ott." 
Petrájávná "De nem kezeltem még kardot. Íjász vagyok."
Kyrill "Nem kell kardot forgass, úgyis csak átvágtok az erdőn"
Milojevná "Ránézünk az Elfekre is, Kyrill." 


Korok, emberei révén értesül a sikertelen merényletről. Azért biztonságképpen haza rendeli Detejevná lányát.  Haza is érkezik, nem öt perc múlva, de órákon belül. "Apa, én el tudtam menekülni, de Kobok városrész jegyzője :( Valami gyűrűkről faggatták. Én se értettem. Csak még hallottam. Lekapcsolták :( " 
"Értem, lányom. Maradj itt. " 
"A többiek? A testvéreink?"
"A Végzet Erdeje és Obumán környékén. Még nem kaptam róluk hírt. Éhes vagy? Mindennel betankoltam. Pihenj le."


Ezalatt pont a foglyokra néz rá a testőrség, akiknek hűlt helyét találják. 
"Hol vannak a foglyok, Emecsik? És hogy jutottak be hozzájuk? Csak mi ismerjük ennek a bejáratát. Azonnal értesítsd Obumánt."
"Máris hívom, Omeler."


Kyrill az emeleti részen jár s gyorsan futó léptek zaját észleli. Beugrik egy sarokba és hegyezi a fülét  "Micsoda? Menjetek a Végzet Erdejébe s csatlakozzon hozzátok Kutorkika is. A többiek velem maradnak. A fene egye meg... " Még a végén valaki keresztülhúzza a tervemet. A rohadt gyűrű másik fele sincs meg" Kyrill megvárja, míg Omeler és Emecsik célba veszi a Végzet Erdejét, utána pedig besurran Obumánhoz mintha épp arra tévedt volna.


Petrájávná és Milojevná Futó léptek zaját hallják. Amik egyszercsak elhalnak. A fejük fölül ezt hallják "Most nem menekültök meg, Ti sem!" Leugranak a nem túl magas fákról, de Petrájávná a Kyrill-től kapott második kardhoz nyúl s mielőtt a csatlósok döfhetnének, mind a kettő hasát tövig szúrja velük. S amilyen gyorsan beléjük mélyeszti, olyan gyorsan ki is húzza belőlük. "Ezt a merénylet kísérletért!" Azonnal kiesnek kezeikből tőreik, s holtan esnek össze. 
"Ez igazán szép volt, húgom... Én se csináltam volna gyorsabban. Eeeeeeeez igen"
Gulin csak épphogy pár másodpercre kimerészkedik népe odújából és elmosolyodva mondja "Ezek ma már nem kelnek fel, de minket se zavarnak :)" S a segédjével együtt eltünteti a nyomokat, elvonszolják az Elfek a két csatlós holttestét. Mindkét Kapavarosz testvér mosolyog. Petrájávná "Gyere, menjünk haza. Már látom az ösvény elejét. Apa vár minket. Milojevná "Igen és remélem Kyrill sikerrel jár, me mindjárt idő van." 


Végzet Erdeje, Obumán rezidenciája 
Kyrill (K)"Bocsánat, a főnökhöz van szerencsém?
Obumán (Obu)"Attól függ kit keres. Nem érek rá. Jöjjön vissza holnap"
K"A Végzet Erdeje erdésze vagyok és szeretném tudni, ki a felelős a vadállományom pusztulásáért."
Obu "Sajnálom, nem segíthetek, ez magánház. Erdész létére ilyenkor ilyen veszélyes környéken bolyong? Csak úgy hemzsegnek itt a banditák. Viszont úgy tudom valahol a közelben van az Erdő Főnökség őrposztja. És kötve hiszem, hogy ilyenkor találna itt valakit"
K "Maga meg két fogolyra nem tud vigyázni s egy gyűrűt nem képes megtalálni?" Ekkor kabátja alól kezeit kiteszi.
Obu "Maga nem ide valósi. És milyen kár, hogy ez Élete utolsó éjszakája" és Obumán megvillantja az ujján lévő harmadik gyűrűt. Csettint egyet s a mellette lévő ember nagyságú szekrényekből három csatlósa lép elő. És telefonál Kutorkikának és Omelernek s Emecsiknek (A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható) Váááááááááááá, három emberemmel végezhettél, de hatalmam megszerzésében nem akadályozhatsz meg! Mormol valamit latinul és vár. De nem történik semmi.
Kyrill " :d :d :d Ki mondta, hogy én végeztem mind a hárommal? Nemcsak magának vannak emberei. Nem működik? Nincs korlátlan hatalma Végzet Erdeje felett? Nézzük az enyémet (Obumán rájön a csalafintaságra, de Kyrill megelőzi) 2012. április 28-a, 18 óra 32 perc és 66.6 századmásodperc!"
Obumán "Grrrr..... Öljétek meg!" Kyrill pillanatok alatt előveszi zsákjából a fegyvert, ami vészhelyzetre mindig nála van s mindhárom testőrt agyonlövi. 
Kyrill"Azt hiszi az megoldás, ha politikusokat és aljegyzőket gyilkol?"
Obumán "Elvette a kormányzó tőlem Végzet Erdejét s mindent elutasított tőlem a Város. Bocsásson meg, de randim van a maradék csapatommal. Azért öröm volt Önnel megmérkőzni, de sajnos mennem kell. Kár... Pedig jó kis csapat lehetnénk, Mr...?" 
"Perell, Kyrill Perell" Kyrill két tőrt hajít felé. Egyiket az ajtóba, másikat Obumán kezére, nehogy megszökjön. Kardot döf át a derekán s még hat lövést is bele ereszt. "Végzet Erdeje sohase lesz a magáé. Engedelmével..." És kilépve a szobából az egyik meggyilkolt csatlós után dobja a pincébe Obumán testét, aki perceken belül elvérzik. "Hülye barom...! Szép álmokat"
"áááááááÁááááá" és csatakiáltással sortűz zúdul Kyrill-re, de fedezékbe vonul. "Ohhhhh, úgy látom egy barátom még játszani akar." 
"Kutorkika nővére vagyok és élve ki nem jutsz már" Pár pillanatot várnak mindketten, majd egyszerre bújnak ki fedezékükből, de Kyrill a gyorsabb. Tőrt dob a nyakába. "A Végzet Erdeje szabad" Elered az eső és Obumán hullájára rácsukja a fedelet. 


Kyrill megindul, át a Végzet Erdején.  Kiér az Ösvényre.  4 ember beszélget de nem barátságosan. 2-ejük dühösen felemeli a hangját, s tőrt mélyeszt egy felnőttbe (egy nő és egy férfi), a társa meg egy másikba, rögtön össze csuklanak. 2 Kiskorú van velük,  Egy kislány és egy kisfiú. Azokkal is épp végeznének, de Kyrill belelő a karjukba. Futásnak erednek a gazok Bezekle barlang irányába, de dühösen. hangosan dohognak „A büdös francba, ezek sose döglenek meg? Tűnjünk el innen!”. Kyrill odasiet a két megkéselt felnőtthöz. A kislány és a kisfiú is zokogva borulnak rájuk.  „Anyu…apu… ”Árdzs és Petrájávná futva érkeznek a helyszínre s segítőkész tekintettel merednek Kyrillre  „Kövessétek őket, a titkos ösvényen át jöttek a Végzet Erdejéből.”
M.K. „Én is menjek?” „Ne! Rád itt van szükség, nézd meg, hogy megmenthetők-e?” Kyrill körbenéz. Semmi, de azért kémleli mindenhonnan a még maradék éjszakát. Hiszen nem sokára virrad. 
Milojevnára néz  „ Van esélyük?”
Milojevná  „ Ha pár perccel később érkezel, nem élik túl. Vesztettek vért. Sok vért. De rendbe jönnek. Teszek a sebeikre gyógyfüvet.”


Pár perc múlva Árdzs és Petrájávná vissza szaladnak a szerencsétlenül járt eset helyszínére.
Kyrill „Láttátok hogy néztek ki?”
Petrájávná” Nem olyan közelről, mint Te”
Árdzs  „ 40 méteren át követtük őket.”
Petrájávná  „De azután eltűntek. Viszont sajnos két város őrt és egy ártatlan bámészkodót is  megtámadtak. Az egyik őr csak megsebesült, a másik helyben halálos sebet kapott. Utánuk mehettünk volna, de Árdzs mondta, inkább jöjjünk vissza. ”
Árdzs „De azért a jól helyben hagyott bámészkodónak és a város őrnek hívtunk
egy mentőt.”
Kyrill „Jól tettétek, tudjuk már kb. hogy milyen irányba mehettek. Mindjárt virrad. Árdzs, fel tudod hívni Korokot? Egy lovaskocsit jó lenne, ha küldene értünk. Gyalog most veszélyes lenne sérültekkel és gyerekekkel itt kószálnunk. Messze innen a rezidenciátok. Pihennie kell a sebesültjeinknek. 
Árdzs „Jó ötlet! Máris hívom.”  Befejezi a telefonálást. „Korok lánya jön értünk és szóltam neki, hogy sérültjeink is vannak. 10 percen belül itt van”
Kyrill „Szuper, nagyszerű”


Detejevná farolva meg is érkezik egy lovaskocsival „Sziasztok! Apa mindent elmesélt, ugorjatok be”
Kyrill kérésére Petrájávná Detejevná mellé ül a bakra. Ő maga a kocsi tetejére, hátvédként, Árdzs és Milojevná a sérültekkel és a gyerekekkel be a kocsiba. Detejevná rácsap a lovakra. Negyedórán belül a Korok rezidencián vannak.


A nagybácsi nem is szól semmit. Nyugovóra térnek vacsorával együtt. A nap már kezd felkelni. De majd reggel hoznak döntést, hogy mi legyen.

2017. Február 27.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!