Vasmadarak - Esőben, és az ötperces rakéta

MotoszkaDaniel•  2019. november 21. 23:35

/Ha valakinek tetszik, elnézést kérek a késésért. A napokban jött ötlet és csak ehhez lett végül ihlet az éjszakai s húsvéti repülés helyett. A már régóta tervezgetett záródarab. Ezt nem lehet versbe foglalni, mivel abban ilyen tartalmat nem lehet megjeleníteni és cselekményt sem elhelyezni :) /


A támaszponton vagyok és zuhogó eső csap le ide. A villámlás már odébb. Helennel beszélgetek én, Béla. Azt kérdezi, mit lehet ilyenkor művelni? Egy kóbor, apró villám ad fényt topjának. Alatta most már látom! Nem visel pántot, de biztosan még valamit tartogat nekünk férfiaknak. A melltartó kosarain nyargal a tűz nyila és nyújtózkodik Helen, amint a tüzes nyíl befejezi sétáját rajta, feljebb haladva. Ebben szerintem nincs plasztika! Még néhány perc türelmét kérem, és magára néz. Egyet gombol csak és mondja, folytassam! Milyen szép a köldöke! 
Mielőtt esetleg a következő villám ideérne vagy a dörgés, meglovagolom a végső vágtához. 
Hátraszegi fejét és sóhajához dülled a topja. Simogatom, simítom. Amikor számára tiltott területre érkezem, odanyúl. Nem nyúka-piszka! Aprót feljebb húzza magán a topot és mondja fülembe, KÖSZÖNÖM! Az eső rázendített, a vágta hamarosan véget ér. 
Készülnék felkelni és öltözni, de a szép és bomba Helen az úgymond koronát fel kívánja tenni ennek a sötét majdhogynem kora reggelnek a tetejére. Leveszi az ingét és ajkait repíti felém. Úriember módjára indulok a nyelve keresésére lassanként pár perc után, máris variálom. Tetszik neki, hogy azért nemcsak nyelvlecke a tananyag, hanem az ajkak találkozása is.


A többiek odakint kártyáznak, de korán kelősek! Tíz? Ugyan már. 9 óra sincsen. Kártyáznak. Egy főt hiányolok. Hát megkérdezem, ő merre van? Azt felelik a haverok, utoljára Helen ikertestvérével ment ki az egyik géphez. Na!!! Tán az utolsó barátom is becsajozik? Beköti valakinek a fejét? :)
Én kártyázni szeretnék. Helen nem tud, de velem együtt azt mondják neki, megtanítjuk. Be is ül közénk, csak egy pillanatra elfordul, hogy matasson valamit magán. Kigombolt ing, alatta a fekete top. Melltartó pántja fent, a kosár éppenhogy látszódik. Készen áll a játékra. A barátaim javarészt nősek, ifjú apák hamarosan. Tudják, hogy elvileg én Helen kezét jöttem megkérni. El is hangzik a kérdés, én felelek rá. Helenre nézek és bólint, hogy válaszolhatok: Igen, megkértem a lány kezét. Helen még időt kért.


Új gépek érkeztek és az egyikben Helen ikertestvére, de mindenképpen húga mutogatja a kártyázásból hiányzó barátunknak a műszerfalat. A fiatalság itt merészebb. Semmi gombolás a kabátkáján, csak egy nyakpántos melltartó. Igaz, hogy nem hódítás célzattal. Mégiscsak ez egy party.
- Jó kis gép, nem? 
Rámosolyog az úrra, aztán a műszerfalra pillant. Itt mutatóujjával a barátom a lány ajkához kap és nyomja rá ajkát. Mozognak kobakjaik, de nincsen ajaknyitogatás hosszú ideig. Helen húgale is ereszti felsőjét, de nem veszi azt le. Most már levegőt vesznek és nyelv nélkül ugyan, de az eső kíséri nyomon ajkaik csatáját a sóhajok hídjával. A barátom nem szerelmes belé, csak szimpatikus számára. Ezek a gondolatok mennek át fejében, miközben a lány elnyújtózik a pilótaülésben háttal simogatja a barátom fejét. Egy őszinte mosoly és begombolkozás nyak környékéig. Ez bizony hasonlóan szép lány, mint a nővére, Helen! Csak üzemanyagért megy, pontosabban turbóért. Azt még mi sem tudjuk, de egy... öt percre szeretnének vinni minket repülésre. Azt feleli neki a barátom, rendben! Tartja a száját. Helen, a nővére tudja ezt. Más nem!


A többiek itt bent a szállóban alszanak. Tíz óra lesz majd egy óra múlva. Felkeltem őket majd ha kell. Helen említett valamit, hogy a nap folyamán esetleg repülünk egyet. Most éppen az ajkaim tátogását tűri türelemmel meg ahogyan a derekát simogatom. Ruhán át szabad végigfutnom a mellén, pántot is. Melltartó kosara tabu!
Felnézek ez alatt a pályára, mert autó indul és bizony kaparva. Jobbra kanyarodik, hogy azután egyenesbe hozva megáll a STOP táblánál. És tovább megy. Érdekes, hogy a folyamat második részénél szépen áll meg és irányjelzéssel úgyszintén szépen kanyarodik balra.


Kilenc óra huszonkettő perc, szépen megérkezik az autó. Helen húga vezette? Repülés után nem vagyok hozzászokva sportos mutatványokhoz. Megy vissza a gépbe és csukódik be az ajtaja. 
Kilovagolva a csókból Helen mosolyog, a többiek is ébredeznek. Helen jelzi, ki volt ez a csikorgós valaki nemrégen? Mondom neki, nézzünk ki. Mindjárt ki is nézünk.
Az eső elállt és Helen nézve a kezét kérem. Elfogadja! Benyitunk a szárnyashoz és Helen mutatja, hogy ezzel megyünk majd. Nézem, milyenek ezek. A húga még csókcsatában van a barátommal a pilótafülkénél, de pár perc múlva jönnek hátra. Mehetünk! Egy elegáns és fiatalos vékony kabátfélében van, ami abszolút nincsen begombolva. 
Együnk esetleg és akkor ide hoz fel kávét, teát. A gép hátsó részében van mellékhelyiség, tehát az nem probléma. Ezekből érkezett néhány, de azokra még nincsen nekik engedély a nővérével s egyenlőre a légitársaság közege használja. Fejezi be mondandóját Helen húga.


Megyünk haza, de előtte valóban ötpercnyi repülés a sötétben, mert az eső valóban elállt. Villámlik az ég és dörög. Ahogyan a múlt alkalommal szoktuk, mi férfiak előre jövünk megnézni, merre megyünk. Na, ez számomra egy igazi kuriózum. Ilyen körülmények között látni a hegyeket - dombokat s időnként völgyeket. Leírhatatlanul merülök el a látványban. Vízesés! Helen húga vezet és azonkívül, hogy el lehet merülni teste és fantasztikus arca minden részletében, egészen jól kormányozza gyakorló pilótaként a gépet. Bekapcsolja a robotpilótát, amikor egy elterülő, Istenem de szép síkságra érkezünk (elvégre a robotpilótának si működnie kell, nem igaz? dehogynem!)! Csak pár perc után tűnik fel ezen sík gyönyörűség vége. Helen húga pár 'sóhaj'ra hátrahajol, hogy a barátom csókját kérje. Most 'tanulnak' nyelvet, még a koordinátor nem jelez, hogy akadály. Nem rossz masina. A barátom simítja derekát egy darabig.
Átrepüljük azokat a tájakat e síkság után, amit Helen ismer, de a húga nem! Sok a felhő, lehet ám a botkormánnyal ügyeskedni, hol fölé repülni, hol alá! Fogalmam sincsen, hol tartunk, a síkság és völgyek kombinációja után most hegyek között szeljük masírozva a levegőt. De szépek ezek a szirtek. Fák, növényzet és velük persze az állatok! Azért köd is akad! Dolgozik a pára. Derekamat csiklandozza valami. Hátra nézek és Helen mosolyog. Megfogom kezeit és nézzük együtt a többiekkel az eső utáni hegyek oldalait. Néhány, de jópár magánházat és vityilót látunk a ködben, párában és felhők takarásában. Iszonyatosan sötét van, a nap nemigen tud a felhők takarásából kijönni. Úgy látszik, csak délutánra szakadozik fel a felhőzet. Az órámra nézek, miközben Helen nem ereszti kezeimet és finom, puha mellei mögöttem abszolút segítenek, hogy átadjam magam ennek a csodás tájnak. Helen mondja, hogy ő erre már járt és harapdálja az ajkait valamint bólogat. 11 órát jelez a karórám. Megnézem ujjaimmal kezemen, hogy a mellei jól állnak - e? Figyelem a kezeit, pedig csak kívülről simogatok. Repülés alatt még a kosarat sem piszkálom. Minden rendben van! Helen bólogat és félmosoly az arcán. Aprókat simogatom kicsit, utána Helen mosolya köszön rám, ahogyan arcába nézek és a körutazás ezen része is varázslattal simogat, mert itt meg ültetvényeket. A vállamra helyezi kezeit, karjait. Nagyon finom az illata, pedig ez nem parfüm. Hiába, azért egy nő az nő! Nem férfi. Nehezen oszlik a köd, de ahonnan megpróbál távozni, a gyülekező felhők között (mert azokat is nehéz ám eső után a természetnek eltávolítania) újabb és újabb gazdálkodó házakat láthatunk. Helen húga és a barátom között landolnak szájpuszik, de ők is ezt a csodát nézik. Időnként kommentárokkal, na meg kérdésekkel. 
A gazdálkodó közegeknél látni hivatalos épületeket és magánházakat egyaránt. Némelyik olyan szép a felhők, köd és párás foszlányok között is. Most egy torkolat felett haladunk el, ami száz méteren belül vízesésbe torkollik. Azaz a mi sebességünkkel ez pár másodperc.


Az öt perc gyorsan elrepült és még repülünk. Semmi egyéb tájékoztató közbeszólás, hogy visszafordulnánk vagy valami. A barátom, ki öleli jelenleg Helen húgát, ad nekem egy bársonydobozt is Helenre mutat. Menjek oda hozzá. Helen húgára pillantok, aki a botkormányt kezeli az egyik kanyarral kapcsolatban, majd Helenhez megyek. Felnyitom rejtve a dobozt. Gyűrű van benne, egy egészen szép darab. Váltakozik a délelőtt záró részében a félhomály, mert vonulnak a felhők felettünk. Újra megjelentek a villámok, de most unom a száraz zivatart. De az egy dolog, hogy én mit unok! :)
Letérdelek Helen elé, aki kislányos kíváncsisággal néz engem: - Helen, hozzám jössz feleségül?
Nyújtja a karját és a többiekre nézve válaszol utána nekem, a szemembe. Leguggol hozzám. - Igen (...!) Apró csók simogatják egymást nálunk és ölelés a végére.


A férfiakkal, tehát barátaimmal Helen egy elég méretes pamlagot hozat hátulról. Ez hogyan fér el itt elöl? De elfér! Ezen legalább hárman elférnek és... Helen készülne esetleg a kirándulás zárására? Lehet...! Semmit nem mond, csak mosolyog. Tényleg jó ötlet, hogy ne ácsorogjanak ott a barátaim, hanem esetleg helyet lehet foglalni. 
- Hahó!  - Intézi felénk hangját és két barátomat szólítja. Azok egy kaján mosolyt látnak az arcán és a más mondhatjuk menyasszonyom a szemével hellyel kínálja őket. Levette a sötét ingét, pánt nélküli melltartóban rendesen felpolcolta az amúgy is dús, magasztos melleit. Top sehol. Széppen villanó köldök azon a hason és
persze a nadrágja. Egy apró igazítás a már keresztbefont karjain. Egy ujja sem látszódik. Lábait már kényelembe helyezte. Az egyiket ringatja. A férfiak leülnek mellé. Közrefogják, átkarolják és puszik mennek az arcra. 
Én egy ideig Helen húga mellett nézem a dzsungelt. Csóválja a fejét, hogy sosem fog kiderülni. Leereszkedünk a vízesés elejére és hátulról Helen füttyent maga mögé pillantva.
- Nem szeretnéd megmasszírozni a vállamat? Innen azért más a kilátás. A vőlegényem megvizsgálja a vállamat?
Hátramegyek miután a húga melletti ülésen azért nézelődtem még és hol simogatom a vállát, hol masszírozom, ő a buksijával az arcomhoz simul. A torkolaton kanyarodunk le, mögöttünk az abszolút párában és ködben úszó vízesés. Na ami most jön, az egyszerre szép és veszélyesen tiszteletet parancsoló. Az égaljba magasodva félúton látni kétoldalt a hegyek tetejét. Kezd beindulni az élet? Lehet. Kirándulókat, családokat és gazdálkodókat látni azon részein közlekedve, amelyek járhatóak. Alattunk alig száz méterre a folyó, ami eddig vadul hömpölygött, most viszont kiszélesedik és nem egészen öböllé, de természeti királlyá változik, amint viszi magával szemünket. 


Még pár másodperc és szakadozik a felhőzet, a kóbor villámok eltűntek. Száraz zivatar vége! Helen megszólal, hogy most van vége az utazásnak. Körbenéz körülöttünk, karjait igazítja és kérdezi: Tetszett? Jól éreztük magunkat? 
Reméli, hogy sikerült elvarázsolnia minket a húgának. Az ötletet igaz, hogy Helen adta.


Én már nem masszírozom Helent, mert ennyi idő alatt azért elfáradtak a karjaim. Pedig igenis finom vállai vannak! Helen húga bólint, a férfiak és én magam is tapssal, ovációval és igeneléssel válaszolunk. A családos apa barátaim kérdéseket tesznek fel, hogy a vízeséssel és a hegyeken fellelhető gazdálkodó részekkel kapcsolatban mit kell tudni? Illetve, hogy gyakori erre, valamint arra felé az ilyen időjárás?
Helen és a húga felváltva beszél. Nem mindegyik helyen jártak gyakran és mielőtt ezt maguk be repülték, sokat meséltek róla szüleik is. Itt kevés barátjuk maradt, de akik maradtak, azok a nagy megye környékén helyezkednek el és szoktak is ők maguk odamenni. Azt mondják még Helen, az emberek ezt a... túl változatos elhelyezkedésű környéket nem szeretik. Kevésbé szeretik, csak hát ezzel is kell foglalkoznia valakinek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

MotoszkaDaniel2019. november 22. 17:33

E. L. még nem nyilatkozott. Megvárom őt (esetleg). Írjam meg a Vasmadarak ötödik felvonását?
Már ennyi önmagában is elég lenne. :)

Mikijozsa2019. november 22. 12:01

megfogott a címe, jó és szórakoztató olvasni gratula