V.U.K.: Az elveszett ereklye

Aranyásó dohog Simicity utcáján, hogy hol lehet a kincs? Verekedés is tör ki. Az úr végül egy vonattal elutazik valahová.

Esteledik és Kira táncpartnere érkezik az immáron estébe. Keres valamit. Jobb oldalt talál végre valami lyukat, kürtőt. Ideges. Előveszi a nála lévő tárgyat, ami tompán a lement nap után sárgállik. Dobni szeretné, de inkább csúsztatja. Koppan, utazik a mélységbe. Lovagol is tovább haza, a városba. "Ennek itt a méltó helye, helyezd el. Már itt kellett volna lennie korábban is, csak még nem jutottam el ideáig." zajlanak magában a gondolatai.

John a konyhában foglalatoskodik. Ebédet főz. Nővére segít neki. A fogadott húg alszik, de beszél álmában "Anya..., Apa..."

Az étek elkészül és McCabe a levelet olvassa, ami a törzsőnöktől érkezett. Felébred a lány is. Asztalnál ül már a két testvér. Tápászkodik fel a kislány. Közéjük ül enni. "Valami szépet álmodhattál, mert beszéltél is. Jössz enni?" Szólítja meg John nővére a kislányt.

"Igen, furcsa álom volt. Találkoztam anyával és apával itt a hegyekben miután két útőr is elhozta nekem őket Simity City városába. Nem voltam többé árva." És töröli a könnyeit. 

Az étkezés után nézi a testét, hogy lehet kicsi a fehérnemű. "Nézd csak. Próbált fel ezeket. A napokban kaptuk. A rezervátumból lett küldve  szerintem." Nyújt neki két ruhadarabot John. Elmennek a szobába próbálni John nővérével. Ő közben már készül, mert értesítés érkezik: Le kell fáradnia ha tud, a Hasadékba. Meg kell keresni valamit.

"John öcsém, nézd csak! Szerinted milyen?" Odajön elé a kislány és körbefordul neki.

"Szerintem jó lesz. Most mennem kell, de jövök órákon belül." És puszit ad fogadott húgának. Az visszacsókolja. Már lép is ki az ajtón, száll fel a lovára.

"Hová mész?" Nem érkezik válasz. "Hová megy a 'bátyám'?"

"Én úgy tudom, a Hasadékba. Levelet kapott, kicsim. Menj utána, még utoléred. Nem akarom, hogy oda egyedül menjen. Én maradok a ház körül. " Már indulna is a lány az ajtón a lovához. "Várj, így jó lesz. Nem kell ezen begombolni mindent. Hadd érje a levegő a tested. Megfősz. A kis hasad is szellőzzön. Ezt meg itt igazgasd időnként a válladon, ahogyan érzed. Megmutatom. Az se baj, ha kicsit valamelyik vállad szabadon van. Kényelmes legyen, az a lényeg.  Most jó így neked?" Bólint a lány. "Ez így rólad nem csúszik le.  Menj, nincs még messze John. Érd utol."

Már a lovon a lány és szólítgatja John-t. "Állj, várj meg...! Hol vagy? Bátyám!" Féltáv előtt beéri még. Hátranéz a báty. "Várj meg! Miért kell újra erre menjél?" Beszélgetnek a Hasadékig, ügetésre lassítanak. 

"Várj meg itt kint ,húgom." 

"Nem mehetek be veled? Azt kérte a nővéred tőlem, ne legyél egyedül."

"Ja ha ő kérte, akkor gyere." És kézen fova leülteti a kövezeten valahová. 

"Nem fázol így?"

"Nem. Majdhogynem melegem van, John. Mi fénylik ott? Fent a padkán, az oromzaton. Sárgás is" Odanéz a McCabe. "Valószínű azt kell lehoznom."

"Neeee. Magasan van." és próbálja visszatartani." Puszikkal hengerli le a lányt. 

"Hogy megnyugodjál. Jövök vissza." 

"Na, mi az?" "Egy arany borítású kés. Mit gondolsz, húgom? Hűha, ez fénylik is. Kezek találkozását látom a nyélen." 

A húg kezéért nyúl. "Ja? persze. Hogyan tovább?"

"Ajkak találkozása." Csókot nyom a lány ajkára. Időközben John felnézve (azt a lány onnan nem látja) a verem közelében ülőhely féléket lát. "Kishúgom, menjünk oda. Nem tudom, mi lehet ez." Beülnek, helyet foglalnak. Ismét megpuszilja. "Valami nem jó. Ugyanazt ismételgeti ez a hologram valami."

Gondolkozik. 

...

"Megvan, szívet is mutat. Szerelmi csók kell." Feláll és indulna a lovához. 

"Akkor úgy teszünk." Visszahúzza John-t az ülőhelyre 

"Te vagy az egyetlen rokonom, Szeretlek!" Két kallantyú is lenyomódik a falon így ahogyan próbálják ezt a furcsa feladatot teljesíteni.

"Rózsaillat, bátyám. Reméltem, hogy az én szeretetem elég lesz ide." Valami jön fel a mélyből, ezt hallják. "Igen, kis'húgom'. Én is érzem most már."

Két szarkofág érkezik eléjük és kezek közelegnek. John maguk felé néz. A kislányt szájon puszilja előtte és mutatja neki: A fejük felett egy fehér és vörös rózsa. "Valószínű ezeket kell adni ezeknek a kezeknek. "Adjuk oda nekik." mondja a lány.

"Te helyezd el bennük a virágokat, én még látok valamit." A kislány odateszi a két rózsát. A kezek az időközben kinyílt szarkofágokba helyezik el a virágokat. Egy nő és egy férfi aranyteste van bennük. John nézi a kést, hogy mit kellene azzal csinálni. Nincsen semmilyen jelzés most, de a szállítóeszközön vájt hely van. Belepróbálja. Jó a méret. Elhelyezi és megy vissza 'kishúgához'. A szobrok élettel telnek meg és amint biológiailag is materializálódnak, kikelnek a szarkofágból. Felállnak és egymás mellé lépve összeölelkeznek, hogy csókban forrjanak össze. Utána John és kishúga felé fordulnak, hogy szemükbe nézhessenek. A lány nem érti, mit mondanak az életre kelt szobrok. "Látom, hogy nem érted. Azt mondták: Köszönjük szépen! Ahogyan én leveszem eddig, régi uralkodók lehettek. Korona a fejükön. Ez férj és feleség lehet."

Az életre kelt szobrok mosolyognak, eleresztik egymás kezét és visszafeküdnek a szarkofágokba. Visszaaranylik testük, rájuk zárul a fedő. A 'kért' kés felizzik arany színben vakító fénnyel, de nem John és a kislány felé. A szarkofágok előterében egy fiatal fiú és kislány materializálódik pillanatra előttük. Szép, indián öltözékben. Mosolyognak, aztán kicsi intés keretében feléjük ők is a semmivé foszlanak. 

Az emelvény megindul lefelé ahonnan jött. "Köszönöm, kishúgom. Még ha nem is tudom, pontosna mit csináltunk." és miközben újabb morajlás keretében valami lehet, hogy érkezik alulról, a fogadott húga csókját kapja. Pedig John csak megérinti az arcát. Puszilgatja azért még a lányt. 

Tátongó, üres verem előttük. Kijárat a Szikla túlsó oldala felé elzárva. A lány kezét fogja meg John és a peremhez megy vele. Most mit kell csinálni? Letérdel a férfi, fogja kishúga kezét. Az az öltözékét igazgatja. "Azt csináld, amit én. Ne a ruháddal foglalkozzál." "De nem szeretnék tiszteletlen lenni. Kivan a vállam és csúszik le a melltartópántom."

"A vállad is szép és te is szép vagy. Azt meg később visszatesszük" és megsimítja könynező fogadott húga arcát. Mosolyog a lány.

"A melleid kényelmesen vannak?" "Igen, bátyám. Csak nehogy baj legyen a testem miatt." "Nem lesz baj. Akkor most letérdepelünk. Nem tudom, mit kell még itt tenni. Talán ezt kell most cselekedni." Megfogják egymás kezét és letérdelnek. Meghajolnak. 

A verem két oldalról bezárul és nevek jelennek meg. Kr. e. 500 - 444. Szöveg van még hozzá. A legelső uralkodók az azték birodalomban és a kés a helyére kerülve most már a lelkeik is békében nyugodhatnak. A kislány és kisfiú pedig a gyerekeik voltak. Az évszám uralkodásuk ideje. Tol ig. "Ez nagyon szép!" mondja John szemébe a lány csillogó szemekkel. 

A helység még mindig zárva, de kék fény világít be a hasadék felől és a Szikla belsejében az oldalfalat fókuszálja be. 

Egy jó nagy, legalább 60 méter magas és úgy 20 méter széles faragott indián a falban. Bal keze teste mellett nyúlik a mélybe, ami nem is látszódik. Jobb kezében ami testén van, egy megmunkált tőr. Fehéren kezd világítani a nyele. "Mi lehet ez, John bátyám?" 

"Nem tudhatjuk régen hogyan nézett ki és működött az azték civilizáció." John odamegy egy keskeny hídon át lassan a faragványhoz. A szemekbe néz és kivenné a tőrt. Engedi a kéz. Mutatja a kishúgának. 

"Mi ez a felirat?" John kezébe adja és a lány vizsgálja.

"Marabee. Szépen hangzik". Felcsillan a lány szeme. "Ez... A szüleim vezetékneve...!" És könnycseppek csordulnak le arcán szép szemei közül.

Morajlás a közelükből. Nyílik valami? A kék fény megszűnik és napfényt látnak. A Hasadék megnyílt. Tudnak már távozni. Bármit is kellett tenniük, megcselekedték. Szabad az út. Ránéznek az indián férfi faragványra. Ugyanúgy ott magasodik tiszteletet parancsoló méreteivel, de már a homályba vész.

"Menjünk, kishúgom. Ha a név rajta ez, akkor elmegyünk oda. Ismerek régiségekkel foglalkozó házaspárt. A túlsó sziklán egy régi faház van. Láttam ott olyan nevet. Leadjuk ezt a szép tőrt és megkérdezzük, tudnak - e valamit a Marabee házaspárról." A fogadott húg John-ba karol és mennek lovaikhoz. Azok azóta is ott várják őket kikötve a patakfolyásnál.

A nap félelmetesen szépen süt. Van idejük nézelődni. A kishúg gondolatai a szülei körül forognak. Mit jelentsen ez? Ide kerülhetett a tőr régebben szüleitől? Mi lehet velük? Ő csak azt tudja, meghaltak. Jópár éve.

A házat a túlsó szikla árnyékos oldalán találják meg. MARABEE felirat a házikón. Most már megigazítja magát a lány. "Látod, fogadott húgom? Mondtam, hogy nem kell izgulnod."

Nyílik a házikó ajtaja. "Üdvözlöm a vendégeket. Jensen Marabee és felesége." Mutat hátra az asszonyhoz. A lány szája tátva marad és remeg a hangja. "Mrs. Marabee Jodie Crawford. Miben segíthetünk nektek?"

Mutatja a kést a lány. A szülők azt nézik és Őt. "Jodie, megvan a késünk. Jó, igazi szép darab. Ezt hagytuk el. Az asszony kijön a belső helyiségből. A kést nézi és a kislányt "Jensen, látod ezt a kislányt? Nézd meg az arcát. Nem ismerős neked valahonnan? Úgy néz minket. " Megnézik oldalról, mindenhonnan. Lábát nézi meg Jensen. "Jodie, nézd csak:..." "Jensen,...szerintem ő az elveszettnek hitt lányunk."

"De... én azt hittem, hogy ti meghaltatok. Anya és apa."

Nehezen ered meg a szülők nyelve is. "Ide menekültünk a gyilkosok elől. Nem volt egyszerű. Az ismerősök nagy része nem élte meg a holnapot. Csak reméltük, hogy életben lehetsz valahol és valakiknél. "

"Én most hazajelzek a nővéremnek Mr. és Mrs Marabee, hogy minden oké. A Hasadékból jövünk."

"Furcsa hangokat hallottunk onnan, fiam. Várunk vissza és akkor hallgatjuk majd tőletek, mi történt ott. Gyere be, kislányunk. Ülj le. Látom, a nővé válás útjára kezdesz lépni."

"Ülj le, kislányom. Apád mellé. Én is mindjárt jövök." 

"Nagyon hiányoztatok ti is: Anya és apa." 

Mrs Marabee Jodie Crawford becsukja az ajtót és várják vissza John McCabe - et. Ő a nővérével érkezik ilyen örömteli estén és hosszú mesét hall a Marabee házaspár.

Simity City városában kioszt pár apai - anyait Komory Eszter, míg az aranyásók az ivóban lenyugszanak és... ott is leszáll az éj. Kira táncpartnere felkéri őt egy kis lazításra. A tánc után nyitott lovaskocsira ülnek és a lódobogás tarkította csókok buborékai között elmeséli, megszabadult egy értékes tőrtől. Az indián rezervátumot illeti. Reméli, hogy valamiképpen jó kezekbe. Méltó helyre kerül. Jó nehezen találta meg a Szikla innenső részén még éjjel az egyik szellőző kürtő nyílását valahol a fűrengetegben.

A hintó megáll. A férfi fizet, de a Eszter vele tartana. Az úr nyitja is neki az ajtót, Eszter viszont nem áll fel. Csak nézi őt. "Ja? menjünk pár kört? Jó!"

Eszter vele tölti az éjszakát. Kora reggel megy át magához, hogy onnan kezdődjön egy újabb nap pirkadatja. 

Kira az egyik minap belefut Doug és Rick útőrökbe, hogy: Képzelje el, nagyon jó hírrel szembesült az egyik sziklalakó kislány. "Ez nagyon is jó hír!" Mosolyog.

Egymásnak szalutálva mennek tovább. A két úr szeli tovább a környéket. Kira teszi szokásos járőr útját Simity Cityben, a seriff pedig még gondolkodik Eszteren. Igaz: ráér. Tapasztaljon még.