Tükörbe zárt a kis pulyka

Te vagy nekem a nap, és a szívemben kihunyás nélkül szikrát hagysz. A hidegbe vagyok taszítva, ami a lángot el nem fújja.

 

Rácsok a barátaim és ölelem a vasat. A rudakat. Testemet vissza tarthatják, az irántad gyúl érzelmeimet soha! Börtön a szeretetem tápláléka és olvasok.

 

Szőke, fehér és formás eszme a börtönben az őr. Nagy falat lánytól vagyok a parkoló pályájára állítva, büszkén markolom a tömlöc rácsait.

 

Előttem bölcsesség, posztfeudális akció regény, valamint angol nyelv ölelése.

 

Az első kettő jöjjön elsőnek. Szívem asszonya rám ügyet se vet, nem lep meg. Hiszen nem engem szeret.

 

Kéz simítása a rácsokon túlról és konganak a rudak. Ki meri megzavarni szívem – lelkem zajtalan nyugalmát?

 

Ő lészen az, a barna álom! Nem szerelemmel jött. Az maga lenne a csoda! Csókomat kéri, meg sem érdemli! Egy másik lovag, szőke hajjal hívja őt. Elutasítja s kezében a lopott kulcs. Kiszabadítana?

 

Elfordult kulccsal nyitva a cella. Nélküle a ketrec rácsának összes rozsdája sem ér semmit!

 

Zöld, bézs, világos sárga, barna. Még mindig színtelen a mező. A tüzes nyilaim perzselik a levegőt, érnek valamit ezek a vesszők?

 

Fehér rózsa pár mondata száll kövér esztendőkön, melyek aggastyánná lesznek. A lelkednek teher vagyok, nem beszélhetek már vele?