The hills have eyes III.

A semmi szavát fújja a szirt, helyenként kérdez. Amikor megindul az omlás, a kavicslavina patakokban folyik. A tárnák éhesek és dohot esznek.

A csillék szomjasan nyikorognak, nincsen másik út kifelé. A lányok már nem mosakodnak, a fiúkat hová ette el a penész?

A száradt dombok végeiről csurog alá a könny és olajozza az eljárt síneket. Lefelé csak a retkes medence homálya döng, amely fürdik a kicsiny porban. A srácok szaladása reszketi a falakat. Lassítanak is a hölgyeket látva. Távozás előtt ebédet hoztak kopott, de jelölt zsákokban.

Tűzhely nem akad, de kő s fa és gallyak igen. Óvatosan a lánggal, mert az hírt adhat. Szerencsére sok errefelé a beomlástól eltorlaszolt járat. Koszos szappan jó? Azt is meg tudja csutakolni a kóborló víz lágy teste.

A délután verekszi be magát a résekhez, az étkezésből mindent eldobni a fal mellé! Áztatás elég! Ki kell lopózni a kukkantókhoz, hogy fut - e árnyék? Semmilyen hörgés nem sétál, úgyhogy a férfiak lökhetik be a csilléket. Eme kiskocsikat, amikben a nők már benne ülnek!

(A Sziklák Szeme 3.)