Szurcsi - A bűn barlangjárataiban

A lélek dzsuvás pincéjében haldoklik a tested, az arcod mellől sikolyok fuvallatát tapintja a füled. Szakállban úszó gyapjú hajad kapaszkodik a homlokodba, hernyó a szabadulásod útja? Vérben fürdő balta élére mászik a lába. A fertőzés a sötétben nem lappang, de fogva tartóddal elbánhat!

Olvasólámpa búrájának keze hunyorog, tapsol a koszos zsákba helyezett piszkos kendő alatt a szemedhez. Hangodba ázik a szoba és hintáznak a láncok. Te beszélgess az égő árnyékával s hintázz a széken.

 

Eszméletlen a szerencsétlen test, a gonosz az omladozó téglák kiszakadt szúnyoghálója kétszárnyú ablakán veti át. Bordó fotel bájos bársonya mellé zuhan és a kövek között a fű hogyan marad meg? A nő az ereje végét járja, az elméje harcosként pislákol zsarátnokról újra lángra!

 

Benéz a napfény a zárkába, copfok nyílnak mosolyra. Börtönrács ajtaja nyikorog tágra. Szürke haj s kecses, ép kezek. Szép hölgy mellett kihűlt kandalló, és bevilágított, ápolt asztal: reméljük, nem vészjósló csendje! Magányos oszlop neveli maga mögött az árnyékot. Vacsoraidő a folyosóknak, mert az izzó fellángolt.

 

A gazda nem tűri a vereséget, figyel téged. A falaknak is szeme van? Attól még ügyességed tükrében veszíthet. Alvadt vér szédül le a felébredt homokcsaládok ágyaira. Te csak előre és oldalra nézz, de sohase hátra!

 

Csábítóan magadra öltve, vagány farmerod és mellényedet üdvözli a melletted energikusan füstölgő fáklya itt, a föld alatti emeletek egyik nyílt vágatában. Együtt vagytok szépen hárman harcosok, akár egy igazi trió. A lábatok követi egymást, baljós tekintet üres arca nyílna, omlásra hajló gerendában, hogy titeket ide örökre bezárjon. Szemhéja nyílásánál azonban ti gyorsabban, mellette elsétáltok.

 

A patkányok között tapogatod az utat a cipőd alatt, az árnyakba veted magad. Benzines kanna árulna el, csak nesztelenül suhansz. Segítségedre, takar téged most, a bordó pamlag.

 

Nincsen meg a kijárat? Magabiztos létrák foka vezet arra, amerre talán kell. A dögösséged a félelmedet is lenullázza?

 

A tökéletesre megmunkánt tükrök elé érkezve, egyesülnek szívedhez erőid. Az elrablód kihalt termek folyosóin vesztegel. Talált pisztolyt őrzi a lekötözött kezed, a dühös fal érted imára, hiába könyörgi a könyökeit.

 

Loholás kósza sóhajai, Ő lemarad kettő ajtónyival mögötted. A falból nyújtja kezét Tarzan féle szobor s az egyik tükörbe hajít. Szabad vagy, de még ne lazíts. A kitört szilánkok egyikével tedd szabaddá a kezed. Meg tudod tölteni a fegyvered? A kulcsot mielőtt elnyelné a mélybe a tátogó pince, használd fel. A zárba törd bele, a rácsok s homályos termek boruljanak sötétségbe! Hajítsd el törötten a frissen beomlott túlsó vágat medrébe.

 

Kint beszélgettek a kora délutánt megelőzve madarak csicsergése közepette, de ne sokáig időzzetek. Haza kell mennetek! Egy dögös régészlány, egy vagány űrhajós kapitány és egy idetévedt falusi favágó srác. Tartsatok össze s ne veszítsétek el egymást! Az elhagyatott, de folyó melletti főúton menjetek délnek. Kövessétek a felezővonal cikázását!

 

(Majdnem Egyedül A Sötétben 6.)