Szárnyas harci darázs

MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 17. 14:12  •  olvasva: 16

A bűn élete felett átvette a hatalmat. De azt megkérdezhetem, hogy mi az életcélja vele? Most jelentem meg a feje felett és az emberei kiállnak érte meg megvédik. De ha a denevér felülkerekedik, akkor is vele tartanak? Az élet itt soha nem volt tiszta, de még az lehet. A világ vége a mélység fölé emelt, de a világ mélye elég mély a bűn elfogadásához? Mert befogadni be tudják. Arra nem esküdnék meg, hogy értik is az eszméjét. Én ismerem a világ mélységét, mert onnan érkeztem. De azt nem hiszem, hogy az emberek tudnak ilyen mélységek magasságaiban gondolkodni. A magasságok mélységeiben él most e város, ez a város. Tehát hogy ki is a bűnös? Jack Napier más teknőből kezdte, csak soha nem fog eljutni a páholyos kádig. Én a polgári életben Bruce Wayne vagyok és bűnösnek vallom magam abban, hogy amint az éj felsöpör az éjszakának: nem engedem, hogy a bűnözés sikátorrá változtassa az emberek hétvégéjét. Az élet nagy túlélői a segédeim s a vérszívás végett ők sem ártatlanok, azonban kell egy szövetséges. Egy jószándékú egér, aki fejjel lefelé is tud aludni. Az erszényt közösen használjuk, de az inkább az övé. Majd aki utánam jön, kérem azt is adja vissza. A bőrerszénynek a barlangban a helye. Én, ebben az életemben érzem az energiát a suhanásban. A gazfickók azt az egyet tárják fel rólam, hogy ember lehetek s a páncél félét viselem magamon a derekamon. Addig jó, amíg nem tudják összetársítani Bruce Wayne - t a denevéremeberrel.


(BATMAN, aki az éjben a sötétben is lát)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom