Szakadt szint 3.

A csillagok holtak? Soha, még a tenger felett sem. Lehet fényképezni a víz alatt? A repülő sellő a kitárt szárnyaival a tükör széles felszínén rossz előjel.

Legalább egyszer látni kell a ketrecből mindent, de nincs többé fotózás. A sárga búvár fényképezőt halnak nézi egy cápa állkapcsa. A lélegzet és a tekintetek pásztázása mutatják a tájat a buborékok görgő hátán. Lélegzem s olyan a tripla lélegzetem e mélységben, mint három medúza.

Mi történt? Felhőket képzelek a búrámra. Tempózás a mederben, alig jut le ide fény. Iszkolás a ragadozó elől itt a hátam mögött, van egy szűk barlang!

Szép kék a szikla széléről minden, de honnan jöttem? Még a tengerfenék sincs meg. Ahol semmi nincs a lábad alatt, egy békázó sem bóklászik biztonságban. Húzzák fel a ketrecet s ez már harminc méter, azonban nyomás támadja meg a vezetéket. Képzeleg a gyönyörű szemem a mélységben uralkodó nyomástól és barack palackokat képzel. Olyan éltető erre lent a fény, a mozgó pilláim mégsem látnak semmit. Egy vagyok a mélységgel, a barátnőm felett cápák köröznek. Megússza, azonban egy példány átharapja a merülő mellényét. Átkötve a palackom, újra lélegezhetek és így ez a levegő friss! A beakadt lábamat kellene még a sérült ketrec rácsai alól kiszedni.

Egy fáklyának annyi, hogy került ide három húsevő nagy hal? Azt mondják, dobjuk el a mélybe mellényeinket. Egy nem adja fel, éppen a jobb lábamat kóstolja. Manót hallucinálok magam elé, nem csuktam vissza a rács ajtaját e bénult kézzel. Ezek igazi lámpa fények? Olyan nehéz elhinni, férfiak emelnek minket.

Szigony szúrta a kezem s egy fáklyának és sajnos egy társunknak is annyi. A parti őrség vállain, érzem a vállamon a mély helyett a felszín hullámait. Világosodik, csak emlékek maradnak lent. Ez a hajó oldala immár, legközelebb nagyobb teknőről merülünk alá! Azért, szép volt a nagy tükör alatti világ!

(Negyvenhét méter mélyen 2017)