Szakadt szint 2.

Egymással civódik a nap meg a víz tükre. A felhőket kereső tükör az égnek világít, a cápák ide a fenékről nem jönnek. Nem tudják magukat átpréselni a víztömeg itatta sűrű láncon s a sziklákat is meg kellene bontani. Az út porozta ösvényekről csitrik suhanása csobban és zavarja fel a tó felszínét.

Az is ritka, ha egy stég nem imbolyog. Amíg a csajok cukkolják egymást, a fák lombjának hánykolódása a magasparton lesöpri az odafújt port. Egy lány már a vízben és a többi uszony vágja fel szintén az állóvíz eddig túlnyomórészt nyugalomban úszó burkát. Izomkodó hangok melleznek a mélybe, a fény szeme ide le nem tud leskelődni. A ragadozónak sem, hogy kémkedjen.

Ez nem egy jó ideje lakatlan, kihalt öböl mélyen alvó odúja az üregek alatt? Az árnyékok mozognak, de e bugyogásban ki tud szájról olvasni s bárki után is eredni? Már el is tűnt és nem tudni, hogy mi tükröződött a búrákban. Ha egyáltalán az volt, mert a lányok alakot láttak a víz alá süllyedt folyosókban.

Egy sarokban lehet szusszanni, a szuszogáshoz a visszaúszásnál ki fog levegőt adni? Oxigén van, de meddig nyomja azt a nyomás a palackból az orrokig? A hátsó kijárat bugyborékol, ám azon e kecses derekak nem férnek át. Az van a legközelebb, azonban elfogyott a fény és csak a lámpák a lábaik.

Az orruknál előbbre sokat látnak, a szirtek között lehet csak lopakodni s mi ez a szivárgás? Sodrás viszi a testük és taszítja őket egymástól el a barlangok változó méretű meg szintű bejáratára. Bátorságot kell lélegezni a sisakokba, buborékok hajóznak a szemek előtt emeleteken barangolva. A vezetőkötelet elharapták, fölfelé látni a szirt tetején a nap sugarát. Egy legfeljebb percnyi levegő van, semmi több! A távolság viszont három perc is lehet. Tempózzanak azok a lábak felfelé, hölgyek!