Sötétben a bérc

A fű szálai elmennek altatni a gyökereiket? Őslakosok térdelnek a fehéren tündökölő karjaiban. A fekete hegy nem mászik az éghez, elküldi érte a kolibrit a verem felett. Nem ittad le magad? Akkor láthatod az éj megérkezte után, hogy ez nem zsákutca.

A szesz mutatja az aranyat? Azt nem, de egy ázó várost igen. Akkor is, ha a nap nem kívánja szemek elé tárni. Nem fél a kezed? Keresd fel a sast s kurblizd meg a szíve motorját az erődben lakozó karral.

A nyomodban loholhat az illat, csak nem látta ezt egy jó nő? Óvatosan, de nézz hátra! Miről szól majd holnap a világ? A lábakat szedni kell azért az omló sziklán. Nem jut haza a láb, mert nincsen meg le a rogyadozó lépcsőkön a járható út. Erre növényzet nem nő.

A dicső múlt mégis utat tör a jövőnek. Szétázva, de lehet úszni haza! A törtető penge ész harcol s neve fent marad? A teste bizony, vízben ragad. A nyom megvan, viszont: az elme csendben nem hord hírt a másnapnak, sem a jövendőnek.

Rőtbarnával elverni a pénzt egy kanapéra? Ki is kell azt próbálni. Firkál aláírást a kéz a könyvre. A mosoly festi a szikláknak a reggel csobogó fényét, mert: itt mindig zuhog a víz!

(National Treasure: Book Of Secrets. A Nemzet Aranya 2.)