Sikolyok a sötétben 2. - Lámpák szeme

MotoszkaDaniel•  2021. január 3. 00:59  •  olvasva: 174

Él és felsír, pedig nem szorítják a kezét. A szerető anyai tekintet némán kísér, de lélegeznek a kihalt folyosókon a korlátok. Összedőlt fenyőfa beszél. A gondozó, kihunyt utcákon fut, gyermeke nyomát kutatja katakombákon.

Villám csapása piszkálja fel az alvó utcák ágyát. A gondviselő, folyóágyban alussza már álmát. Méretes pára takaróban löki a hátat a kétségbe esés, hol lehet a gyermek? A köd hozza az apa reménykedő füle felé a levegőjének vételét.

 

Az elegánsra felöltöztetett padok futnak a mosolyát igyekvően megtartó úrral s a húrok tanulnak hegedülni az Úr házában, felcsendült a harang! Óvatosan a futással, erre a bútorzati elemeknek szeme van! Minden támla kiált és minden ablak sóhaja lehel a járdára, mely aztán tova sompolyogva ártatlanokat figyel.

 

A sűrű takaró terjed, a sofőrje porrá lesz. A póznák felmászik a kelő harmat a létráin és árokba dönti a lángot adó testeket. Egy sikátor felé suttognak a fák s kisgyerek zokogását hozza a férfi felé egy láng. A jajveszékeléshez terem a férfi, mellette dologtalan és túllőtt kézből az egészséges magzatot kiveszi.

 

Rohanás a csöppséggel, a még járó motorú paripához. Meg kell előzni a harmatot, ne tudja végrehajtani bűntettét. Elkötni a gonosz zsák szájszélét. Tüzes bot zavarja fel a fehéren tündöklő eget, parázs indulna szikrázásba. Az éjszaka kiált és dühös a visszhangzása, a magzat viszont biztonságban!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!