Robbantási akna 2.

A hatalmas hídon a nagy láb megremeg.

Levegő szippantja fel a maradék savat. 

Lentről az íj már nem ajz nyilat

Talp alatt mélyen tátong az,

mi elnyel minden sötétet.

Nincsen ember a közelben,

de vigyázzák ezt a hangárt.

Minden merénylet bitófa lehet e mélyben a reménynek, ami soha nem öl meg.

Késleltetett járások és cseppegő falak,

veszélyes vizek csökkenő tömege!

Száguld feléd a nesz? Ha csuszkál is a bakancsod, bukdácsolj fedezékbe!

Omlik rád ezer raktár fala?

a kintről érkező ima sírja temet téged.

A szemetesládát is bedarálhatja,

tekerd fel magad benne a kétségbeesés csörlőjén

s ne nézz vissza.

Hangosan szavalsz? Csak kérdések jönnek egyenletes visszhanggal

és lüktető ütem az omló raktár falán,

az alagút megnyílt!

Tegeződj a vasúttal, de húzd be a nyakad.

A golyózápor üdvözölhet.

Gránátokat s tölteteket elő, erre nem a folyó nyeli el a hangokat.

A meg nem épült, félkész alagutak süvítik a lélegzetet.

Villám kényszerít térdre,

csapóajtót fel és nyomulás szemben a nappal.

Megadja magát benned a lélek? Innen már ne veszítsd el a hited.

Árnyék ostorozza a tűz nyilát fakó fekete lovas nyergében,

kólát be a csillébe. 

Ital automata mögé sikerül a szökkenés? 

Reteszt belülről be, most már lehet fényűző bunker e rejtek.

Nincsenek többé suttogó lövések. 

A hegyek gazdag villogásai között csak célozni kell arra, 

aki mozog. 

A sziklák forró baráti ölelése fészkeli a szirteket,

jobban érzi magát a bakancsom.

Újra fúj a szél s nem látom még őket, de hallom a madarakat.

Újabb méretes hangár. Ez miután nyílik, fel kell futni a tetejére!

(Half Life 1998)