Rémségek könyve 4.:felszegelve egy fára

A tölgyhegyeken túl nincsenek hölgyek, csak elhaló szavak. Ide csalatik ki az a szörnyeteg, aki nem ismer könyörületet és beleérző készséget sem. A szél fájdalma nem létezik, mert itt minden igaz. A haldokló lelkek a dombon állandóan a széllökésekben vígadnak és ekkor ezen ördögi elemek a létezésben ébrednek álmukból, mert minden gyötrelem okozója mit sem sejtve a dombokra mormog. Ő nem tudja s már nem is fogja, mert késő. Csapdába csalták az életre kelt fák. Utolsó szó jogán a megelevenedett fa nem végzi ki mindjárt, mert esély minden sötét léleknek jár. Akkor is, ha a világ legborzalmasabb gaztettét követi el. De a lélek nem tanúsít bűnbocsánatot és a fa ellen fordul, megkísérli kijátszani. Ezt a förtelmes pimaszságot! Mindent megpróbált a koronák leveles királya gyökereivel meg ágaival s gallyaival és megereszti arcát. A törzsét cselekvésre hajtja, mi is ez a földön az immáron besötétedett dombok kicsiny fennsíkján? Szögesdrótok rengeteg apró szegeccsel, amik az élükben borotvaélesek. Belenyomatik a szemekbe a tölgy eléje kiszórt szegecse és vér szóródik alá a folyam folyásában, a vérzés hamar elvégeztetik s a gyilkosok királya itt végzi be világoszöld pulóverben. Csupa vér a szemgödör, nem sok látszódik a pupillából vagy a szemgolyóból. Aki nem méltó az életre és mások iránt sincs tisztelettel, az itt végzi be a seholnincs dombok között fájdalmas, kínkeserves vasszűz halált halva. Nem tart sokáig, de az a pár percnyi kín örökkévalóság ilyenkor a szenvedőnek.

(álom)