Pofa Az Űrben 5.

MotoszkaDaniel•  2021. október 2. 06:53  •  olvasva: 122

Hajnal hinti a pirkadás bérceit. Ez szemetelés lehet mindössze. Nyugalmazott mérnök szakállammal kimegyek a megnövekedett hóban rejtekekhez nézelődni. Ropogó léptekkel járom át az odukat s közepes fény mellett nincs más, csak az enyhe hideg.


Rollerezés vissza, mert a nap kobakomra teszi a kalapját s azért a lábaim nem úgy futnak e megszórt hegyek terülő talpai között. Jó fele megyek én? Megkopott lábnyomom a pelyheken, vasalja be a réteg és jöhet a gyaloglás. Az alkonyatban államra köszön az ismerős ajtó világítása.


Őrzöm a házat vagy utasként két lányommal tartok sokéltű hójárón a harmadikhoz? Egyedül fűtse rám e lak magát? Megruházom magam s új csizmát, az áthűlt melegedjen most. Milyen messze kell menni? Meghallgatom a lányaim minden szavát.


Éles szurdokok és intő emelkedők tarkítják a semmit a besötétedett estében, errefelé nem illetve kevésbé esett a hó? Van, ahol éppenhogy növekszik egy jégcsap. Párszor morgásra meg léptekre kapom fel a fejem itt a gyerekeim gyűrűjében, olyankor mindig besasszéznak valami csapásba. Akár egy hód. Nem csap meg semmilyen hideg, ez a nyitott tetejű akármi jól szigetel.


Elhányt havak görgetege s erős lámpák nyújtózása. Itt meg balra fent házikó, mögötte egy bázissal. Szállnak ki a lábaim, kissé ropogó talaj alatta. Kabinba be és várakozni a motor vonta felvonóban? Elterülő épületek délre, a házikóba lépve megvan a legidősebb lányom. Átölelem s amíg a testvérei beszélgetnek, örömmel körbe vezet a sötétben. Itt ilyenkor nagyrészt minden kong a termekben és folyosókon. Ismerős közeg ifjúkoromból, hiszen ez egy kutató labor. Egészen a végéig elbandukolok, ott oldalazó lift fogja karon a lábamat. Alattam terül el a bolygó éjjeli felszínének széle síugrás távolságból.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!