Péntek tizenhárom

A holtak a helyeiken nyugszanak, lelkeik cselekvően a gyertya kanócát nézik. A viasz szorgalmasan égve baktat, szállítja az alvó elméket síkokra az éjben kirándulni.

A mindenség ösvényén a kellemes meleg takarja pihenésüket, a fény soha nem sorvad el. Amikor az ősz a tőkéket járva telinek érzi a puttonyát, kortyol: a boros pohár nem süket. Az ültetvények homokja humusszal porozza takaróikat. A fekete cica dorombol és sétál körös - körül, ez a sírok pereme.

Éjfélre mind a halandók, talán bölcsebbek s szállnak alá ágyaikba heverni. A szél nem támad fel, pedig üt számukra az óra? Akkor a szellő már letette őket aludni.

Az áramlat megsüllyedt sírhelyeknél szorgoskodik, belepte őket az avar. A szundító testek felett a tűz pislog, a levelek hintáznak? Fejfákra baktat fel az őrláng, a fuvallat a vésett betűket vizsgálja.

(Vegyes a péntek tizenhárom megítélése, éppen ezért nem írtam 'sötétre' :) Én nem szeretem, de pont ránéztem az órámra, hogy péntek 13 van. Mondok, megkísérlek írni róla.)