Páholyban ülve

Hatodik dalcsokor előtt állnak a lányok, de ez ezúttal élő zenekarral és koncertfelvétel. Az Amerikázás valamiért tolva, ezt a susmust hallom a környezeti körömből. Sebaj, akkor viszont szedni a cókmókokat és befoglalni egy termet. Kiöltözött hölgyeket látok érkezni, egymás után tűnnek fel Ágnes, Erika illetve Virág s nem feltétlenül ebben a sorrendben. Zoltán vagyok, a nóták hangfelelőse rögzítéskor. Annyira közel van a helyszín, hogy semmiféle közlekedési tömegeszközt nem veszek igénybe, kerékpárt annál inkább. Eszemet sem tudom, mikor használtam utoljára. Talán nyáron?

Befoglalom a helyem bizernyákoláshoz és hangolom a gépezetet, nehogy besípoljon valami. Mi van a lányok kezében? Még egymás mellett állnak és néznek valami. Valamit a kezükben. Miféle lista, jegyzék lehet az? Lehet, javaslatot vagy iránymutatást kaptak? Mutogatnak a másikra, na most már odaugrom. Odakatapultálom magam, hogy mi az. Mi ez a nagy szervezkedés? Jaaaa... Kijelölést kaptak, hogy mely dalok kerüljenek előadásra e napon. Estélyiféle kosztüm van rajtuk, ilyen vékony féle. Jó idő van. Július-augusztus környékén vagyunk. A hangszórók fogalmam nincs, merre vannak. Azokat nem én helyeztem ki. Én csak a szokásos 'doboz'omat kellett kicipeljem.

Na, elkezdődik a művek felvétele s a pontosítások meg simítások végett ez a hét rámegy (Ez biztosan, de csak nem tart el háromig). Elég jó fellépéseken vannak túl. Ja, amíg el nem felejtem. Odakocogok hozzájuk a szünetek egyikében csevegni és azok némelyikében mondom nekik, hogy az egyik fecnitömeg Rezsőtől való. Még a létezésük előtt írta azokat. Nem tudta biztosan, hogy egyáltalán lesz - e valami a lánycsapatos tervéből. Lett! Azt mondják a lányok, az azon szereplő dalok témára jók voltak. A szövegek viszont egytől egyig kezdetlegesek.

Na, hadd halljam. Mit tudnak eme (hát nem óriási, de elég nagy) teremben? Ki hozta ezeket az erősítőket? Kiválóan szólnak. Az egyik dalcsokor végére elfogy az erejük és avatatlan fül számára nem hallatszik, csak én hallom az icinyke apró recsegést. Szóval minden nap végén ellenőrzés s a hét végén komolyabban rájuk is kell nézzek. Na, így az én fülemnek is egy véget nem érő musical ez. A lányok rám nézve azt látják, hogy nem vagyok ideges, nyugtalan. (Nem vakarózom vagy idegtépően mozgok. Helyenként nyúlok ide meg oda a szerkentyűmön, ha zaj illetve interferenciaszűrést kell csináljak az éneklések során. A balladáknál van a legkevesebb dolog. Olyankor főleg a szemem dolgozik, hogy precizitás eléréséhez mikor nyúljon magam elé skála módosításához az ujjam.) Úgyhogy azt látom, ami kikapcsol engem: Együtt vannak a lányok a zenével. Mozognak a kezeik. Van, hogy a lábaik is. Olyan jó látni, amikor beleélésnél van hogy behunyják a szemeiket. Pazarul szólnak a magas illetve hosszú oktávok.

Kimegyek a második héten szünetre. A kezemben ebéd, reggeli. Vacsora az rendkívül ritkán kell. Napi egyszer lehet alkoholt inni. Abból fokozatosan kortyolok, ez valami likőrféle. Az idő romlik, de csak frontra támad fel arcomra illetve Jenőére a kergetőző falevelek röppályája. Az ég soha nem borul be e héten. Hűlésfélét is csak jövő héttől mondanak, az meg a harmadik lenne. A felvevendő dalok mennyiségével viszont hetvenöt százalék felett (úgy nyolcvankilenc százaléknál) tartunk. 

Elkap három barátom, amikor venném az utat befelé a további úgy harmincegy dalért. Mennem kell, de a társaságomban befelé tartó Jenőtől elhangzik, éppen mit csinálunk. Bejöhetnek meghallgatni? Ha csendben tudnak maradni, akkor igen.

Na, ez sikerül nekik? Ez kettő fiú meg egy nő. Vakációznak éppen a városban, beülnek a nézőtérre és nézik, hogy mi megy itt. Jópár órán át maradnak e délutáni órákban, nyolckor engedik ki őket. Megint jönnek az egyik nap, csak ezúttal délelőtt. Így több dalt hallhatnak. Mitől élvezi türelmesebben a nő ezen perceket illetve órákat? A válaszért pillanatra odalopózik mellém, mielőtt visszasurranna. Azt a választ kapom, Ő már volt ilyenen valamikor. A másik kettő barátom nem. (Egykor sokat lógtunk együtt, de az ismeretséget nem fújta szét a szél. Körülbelül tudom, hogy melyikükkel mi lett. Sandít a nő az irányukba és megy vissza. Komótosan helyet foglal. Valamit szeretne a középen ülő barátomtól. Most épp szünet van, de már kezdenek csattogni a hangszerek. Muzikális előjáték. Megkapja a nő az általa keresett ajkat, ebbe kívánt akkor belemerülni. Ezért volt az a sandítás. A viszonzás nem várat sokat magára egy újabb három perc erejéig és akkor átadják magukat a zenének. Ekkor fordul feléjük a bal szélső komám, hogy ilyen jót még nem látott. Beleült a füle az énekbe meg a zenekarba. Ezt meséli nekem a férfi utólag, mivel én a szerkezetem mögött ülve a műszerre figyelek meg az ugráló rovátkákra. Most középtempójú szerzeményeket hallhatnak a barátaim. A szünetben azt mondták: rendkívül örülnek, hogy ilyet is hallhatnak. Megyünk vissza ezeket megtapasztalni, az eddigi bal szélen ülő pusziért hajol és megkapja - e? Nem tér ki előle a hölgy, úgyhogy kicsi cuppanás keretében minden valamilyen szintű műkedvelő vagy zenét szerető lélek foglalja el helyét. Azt nem tudják, hogy most milyenek jönnek. Annyit mondtam nekik, hogy ezek a következők. Jajj, basszus elfelejtettem a neveiket. Pedig gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Hát ekkor kell megkérdezni. Inkább most, nehogy szégyenben maradjak: Réka, Kornél, illetve Ambrus. 

Réka megint hozzám settenkedik mielőtt indulnának a hang útjára a kották. Az a kérdés, meddig tartanak ezek az élő zenekarral lefolytatott dalok? Én azt felelem, amit nekem mondtak: És az pedig tizennyolc óra. Igyekszik csendben elfoglalni a helyét ugyanott középen s Ambrus tekintetét keresve körmönfont karokkal helyet foglal. Amikor megtalálja őt Ambrus tekintete, odanyomja ajkát hozzá és mondja, hogy hatig élvezhetik ezt ami elbűvöli őket órák óta. Meg tulajdonképpen délelőtt óta. Erre a nyugtázást megvárja Réka Ambrustól, aztán újabb puszi. Megint úgy három percre és támadnak finoman az ajkak, de ő nem kap ismétlést Kornéllal szemben.

Jobban szeretem a stúdióalbumokat, mert tiszta a hangzásuk. Ez itt meg másfajta orgánum. Ez a véleményem, de ezt is meg kell tapasztalni. Nekem még pár nap van hátra s a s Ambrus, Kornél és Réka jön tőlem elköszönni. A zsibongóból távoznak mindjárt hárman. Egy harmadik férfival andalog el padokhoz Réka pár röpke percre. Nevetgélés van meg mosolygás. Néhány cuppanást hallok s veszi vissza Réka a vékony kabátkáját, hogy alakját elfedje, amint tér vissza a társalgóba és innen mennek ki az utcára. A harmadik úr még marad bent, ők már kint császkálnak.

 

Huhhh. Jujj, de élveztem ezt az egész kettő hetet tulajdonképpen. Nem tudom, kik mit jósoltak az együttesnek és meddig élvezhetem még előadásaikat. Én szeretném, még jó ideig. 

Gondolom, ezt is le kell sokszorosítani. Reggel már már kapom a papírt, hogy kazettára szintén kell. Ezt valahogy sejtettem, azértis készítettem be magamnak tárazásra a napokban boltból egy jónéhány példányt.

Csörög a telefon. Ez meg mi? Zoli, be tudsz jönni hozzám az irodámba?-Érdeklődik Emőke. Hogyne, máris ott vagyok. Jön a válasz részemről. Pár perc múlva jó, Emőke? - intézem a viszont kérdést. Itt várlak, igen. Kopogj, mert: lehet, hogy elfoglalt leszek. Gyere, Zoli - félkuncogással leteszi Emőke a telefont és én úgy 3-4 perc után feltűnök nála. Az üvegajtón át nézelődöm, Áttetsző üveg. A kiadó asszony ajkán tanyázik... valaki. Nem tudom, hogy ki. Nem láttam még e valakit. A titkárnő azt mondja, másik férfija van a kiadót vezető asszonynak és ha nagy a csend akkor nagyjából négy perce lehetnek egymásba gabalyodva. Hát én addig be nem nyitok, amíg ők 'tárgyalnak. A hét-nyolc, tizedik perc környékén már tudok kopogni. (Egyrészt megszólalnak, másrészt látom, hogy kezd felállni Emőke asszony az ágyféléről és veszi célba az íróasztalát. A férfi guggoló, félálló helyzetben volt mellette.) Tessék, gyere Zoli. Te jöttél, ugye? Köszönöm, Emőke asszony. Hoztam pár dolgot. Hallgatom. Hivatott. (A férfi kezet fog, bemutatkozik, aztán elmegy. Nem rossz nő az Emőke, csak én soha nem gondoltam rá többként mint munkatárs. Most is jelentősen kivágott öltözéket visel e nyári napon (új melltartója van? Valamennyit látok a színéből. A vonalakat egyértelműen e vékony ruhán a szép kosztümje alatt, de őszintén? Engem jobban érdekelnek a szép szemei, amikor üzleti és számomra a főkedves: zenei dolgokról beszélünk.

Zoli, tudod hogy szóba hozták nekünk Amerikát. Azt valamiért ott Amerikában megpuccsolták. Szólj viszont a lányoknak, mert a jó hírem meg az: Felhívták a figyelmünket egy másik lehetőségre ami közelebb van és nekünk... az is jól jönne! (suhint egyet a kezével.) Szlovákiáról lenne szó. Ezt még közlöm meg átbeszélem Jenővel. (Még beszél és feláll, hogy az asztalra üljön. Részletezi a szóba jöhető városokat, de szerintem elég lenne a főváros. Meg attól is függ, hogy milyen hosszú időre szólna.) Ez is jó hír. Nézd csak mit hoztam neked. Még nincsenek sokszorosítva, ez... Igen. Képzeld hívtak engem a napokban, hogy úgy viszik a Forgó lángok hanghordozóit, mint a cukrot. Kacsintva mosolyog és utamra enged. Valószínű, pihenni készül, mert keresztbe fonja a karját és kicsit félrelibben az inge a melltartó kosarak felé. A szemét behunyja s kéri: szóljak a titkárnőnek, ne zavarják. Majd ő telefonál kintre, hogyha jó. Azt kell mondjam, ez érthető. Sokat tett a csapat élén állva, hogy ezek a lányok énekelhessenek sokszor közönség előtt. Azt nem tudom, honnan tudta meg az amerikai hírt. Az asztalán egy halom névjegykártyát, itt - ott meg jegyzeteket; naplót láttam. A titkárnő azt mesélte, sokat telefonál és beszél is zenei cégek ügyfeleivel Emőke.

 

Elköszöntem és látok neki a birodalmamban a kazetták meg a cédék sokszorosításához. A beárnyékolt délutánban csörög a telefon és Emőke a vonal végén. Legfeljebb két perc után leteszi, csak kérdés van. Miképpen állok a másolásokkal?

(hatodik évad)