Örülés kutyanyelven - Tükröződő sziklák 2.

Úgy érzed, hogy tiéd a világ. Ez így is lehet, de meg ne csússz. Ott a mélység meg a néhol csorba szikla. A szél is megszólíthat, megfelelően feszes a tartóköteled? Minden fa az ellenséged, mert a lökés kitépheti és rádeshet. Ugyanakkor meg mind barát, hiszen bő melegben meg árnyék lehet a pihenés óráira.

A hosszú órák perekként viselkedve beszélnek a megviselt homlokon. A kíváncsiság mindig új lépést képviseltet és az új megismerése iránti vágy sose bűn, inkább veszélyes. Megvan még a háton a tatyó? Csak mert itt most nincs tovább. A kutya jelez s jutalom falatot adni neki ezért. A kinccsel Ő nem ér semmit, ám hagyjuk megpihenni az ebet az árnyékban. Falatozás, pihenés s aztán cselekvés. Ez itt az, amiért jött az elme hajthatatlan nógatása. Az idő pedig nem mondhatni, hogy barátságtalan.

Jó, ide feljut a láb hajtóerejével a test és hogyan jut le? Ez nem száz méter, de nem is tíz. Ja, másmerre is van kivezető út? Alkonyat előtt a simogató csapásokkal e gázló mellett indulás kinccsel megrakott zsákkal, a kutya fürdik. Szűk délutánnak gazdag a zsákmánya, ezt világgá is kell kürtölni vakkantásban. Az eltett mászókötél matatja a hátizsákot, az erdő levegőtől pukkad. Akkor az országút széle nem lehet messze, a szem az ölelő melegtől kitükröződött és ismerős vonulatot lát.