Oroz A Ruha 5. - Északi Csillag

Piszmogó szemek, éled a kalóz. A várakozás rásötétedett s mi tárul a nyakában lógó gyöngye elé? Rongyot teker a halászott vastag pálca köré s szikrát neki! Lámpának gyenge, de legalább a láng könnyíti a métereken utazó zsineg izzó parázsát. Semmiből nincsen több! Ha ez lefogy, a gyertyája a zsörtölődő ég.

Kiabálásokat elnyelő homok szemei ülepednek le a járatokban, a fehér égbolt villanására a lábujjak kezet fognak a levegővel. Ez az éj vacsorája, amikor bukdácsol a bejárat. A hang sötét, a teste beszél, a mongol kapitány szoknyája kering az arcával összekaszabolt kőszőnyegen. Felhúzza süllyedt foteljából a rablót.

A reggelre várni kell, mert alig van kettő. Elhagyatott függőhíd szellőző ágyajó? A kutyafejű nőt átkarolja a tengeri tolvaj, indulás ébredés után a partra! Be kell foltozni a gerincet s a madár nyelte el a másik testet? Vánszorgó legénység a kámforból, találtak egy hajót! Elfeküdni lehet benne, kártyát dobni meg almát fényesre pucolni.

A nőké az elsőbbség? A kalózoknál úgy látszik, hogy hirtelen igen. A reggelben köszönti a két teknőt a szél, fedélzet úszik az áramlaton. A legények álljanak össze s a helyére szerelve így fel is áll a kettő hajó. Elzúgás északra, mert arra még nem raboltak. Lehet ott ágyú? Mert az a talált potyahajón nincs. Dörrenés nélkül meg egy hadihajó kalóz színekben olyan akár a félkarú tolvaj.