Olvadó Aszfalt LXIX.: Nyugdíjas Sportoló 5.

Kora tavasz van, ilyenkor még ritkábban trilláznak a madarak és lakják be fészkükkel az odvakat.

 

Réka tudomást szerez róla, hogy egy gyerekkori barátja a hegységrendszerben van egyenlőre. Meg szeretné látogatni és csörrent. A férfi elképzelhető, hogy felismeri a hangját. Azért lezajlik valami bemutatkozásféle.

 

Az úr fogadja Rékát s leülnek csevejre. Hát bemutatja neki Réka ezt a környéket. A ’lényeget’ hamar be lehet járni, csak az ’emeletes’ gerinc bekirándulásánál veszi át ’kipróbálásra’ a volánt Ugratyné régi ismerőse.

 

Amikor kiszáll az asszony, az ajtó felé menve véletlenül az autó alá kerül. Horzsolás nélkül megússza. Visszaül az anyósülésre s amíg Ő, ott pihen, elnavigálja az urat a tetőre a félbehagyott kilátóhoz.

 

Kora délután van immár s emberek kezdenek gyűlni, meg aztán Réka jeleket fedez fel. Táblákat. Lehet, megidősödött korára végre tényleg befejeződik? Elnyeri végső változatát a kilátó? Amíg ezen kérdések mászkálnak a fejében, elcsattan egy csók. Aztán még egy, meg még egy.

 

Visszafelé Réka beletapos. Meg is lepődik eme úr, amikor felsikoltanak a kerekek. Nem ilyennek ismerte barátját. Azt megjegyzi, legközelebb jobban vigyáz a pedálokkal.

Réka félresiklik egy pillanatra, viszonozza az iménti csókot.

Tényleg, jut eszembe: A családod? Úgy hallottam férjhez mentél (tör a levegőbe a férfitól a kérdés). Majd lesz még rá példa, hogy meséljek magamról. Lehet, hogy legközelebb. (veszik fel Réka válaszát a hegyek és az ágyából kászálódó hegygerinc.)

 

Tizenöt órára Réka otthon van, meglehetősen szimpatikus gyerekkori barátjának ugyanis jelenleg nincsen kocsija.