O.A. LXI.:A sziklák ölelése csendben csorog

MotoszkaDaniel•  2020. október 30. 19:40  •  olvasva: 176

Nóra, fiúja s a többiek óvatosan tartanak haza. Amilyen csendes az éjszaka vége, annál lassabban érdemes menni. Hat-hét óra s a floppy lemezzel megérkeznek házukba. Ellepi őket a takaró. Az ügynök, ki segítette őket: elbúcsúzik tőlük. A hegyek övezte utak egy mellékútján holttesteket lát, jól bent az erdőben. Továbbmegy, ő ezzel végzett. Salétrommal leöntötték, két fő hiányzik! Egy nő és egy férfi. Rájuk nem lel, de azért tesz pár kört. Elmegy őrt állni Nóráékhoz, akikhez, amikor becsenget, ágyukból kelti fel. Ők visszaalszanak, mindent bezárnak. A nap gyülekezik a szirteken s csúcsokon, hogy a redőny résein bekukucskálhasson.

A férfi egy pisztoly kitesz az asztalra, abban van másfél tár. A másik nála s az tele van. A társaság alszik, nyolc óra múlott. Ő maga csendben nézelődik és fürkészik. Szélcsend itt, e bércek között nincs, de nyugalom van! Úgy egy-két óránként halad el egy kósza autó. Ezek általában vadászni kívánó egyének, legfeljebb csoportok, illetve utazók. Túrázók. Családok ide ritkán jönnek. Szép, de ritkán látogatott vidék.

 

Egy férfi tér magához nem messze a savval elintézett holttestektől s nőt lát meg. Ő maga alig él, és zihál. Érzelemféle köti a fiatal nőhöz. Rázza és simogatja, ugyanis félnyitott szemeit látja, de alig lélegzik. Ugye, nem haldoklik? Vagy netán elvesztette őt. Csók – és szívmasszázs, csók – és szívmasszázs. Ezeket hajtja végre egymás után. Másodjára fellélegzik szerelme. (A nő nem mutatott számára semmit, de ő érzelmeket táplál feléje. Társak voltak! Fontos személy a számára, nemcsak a szajré vagy a pénz. A nő inkább a végrehajtó szerepében volt érdekelt, a férfi az eszme végett kívánt tevékeny lenni.) Sokadjára hallgatja mellkasát, meg nézi: Mozog a mellkasa! Felnéz a nő és mozgásnak látnak szemgolyói. Amint magán körülnéz, magához húzza Őt egy csókra. Ez köszönőcsók, nem szerelmi és nem is baráti. Attól az még az ajakon landolt!

 

A nő a Floppy lemezt meg, szeretné, kaparintani! De hol keresse?! Amiről a férfi tud, azt ő most meglátja, tűnjenek el innen! És mivel? Egy régi, kombi Dacia-ra lelnek. A testeket átkutatva megtalálják hozzá a kulcsot. 1/2ig van kb. a tank. A nőnek sincsen jobb ötlete. Aduász nincsen, mindenki halott javarészt a csapatból! A férfi kéri most a nő ajkait mielőtt indulnának. A nőnek fehér fogai tárulnak s hálamosolyra szélesíti üdeségét. Eldönti magukat az ülésen.

Huszonhét perc múlva legyen indulás. Igen, de hova? Kérdezik egymást gondolataik. Azt mondja a férfi, menjenek haza. A hosszú hajú, szőke nő bólint és elfordítva a behelyezett kulcsot, mély benzinhanggal felbőg a motor. A rámpáról levezeti ezt a ritka szép zöld régi csodát. Az egyenesben nem sokkal rá elfordítja a kormányt alig harminc fokban, majd immáron egyenesben. Kicsúszták magukat a kerekek s felengedés nélküli kuplungnál benyomja a gázpedált. Az első kanyar előtt úgy tíz méterrel kipörgik magukat a kerekek.

Kevésbé van lassítás kanyarokban. Meg vannak ijedve. Mindenhol megállnak, ahol kell. Nyomják azért inkább a gázt. Ki ne szeretne ilyenkor felszívódni? Amikor az egész küldetésnek lőttek? Itt van a kijárat. A férfi jobban fél, mint az úgymond barátja, félig szerelme. Egy kifakult tábla jelzi, hogy főút. A nő körbenéz és forgatásba kezd a kormánnyal. Szabadok! Az autó csúszik. Megérkeznek a jobb oldalra és gázt.

Nincs kihez menniük. Mindenki halott, aki számított nekik. A most előttük lévő sivatag ezzel a tempóval a forró főúton legfeljebb hatvan perc. Elképzelhető viszont, hogy ők azt ötven alatt is megteszik. A kora délutánba érkezik a nap, amikor az egykori csapat, Cobra ’elit’ kettő túlélője, nem tudta teljesíteni a feladatot. Mivel ők a megbízók s tulajdonképpen a zsoldosaik halottak. Ők hullottak el tehát. Ha van ötletük, a floppy disc-et másképpen keresik fel vagy új vizekre eveznek a bűnözésben. Felkereshetnék Nóráékat. Tudják, merre kell menniük, de profi felbérelhetők hiányában, esélytelen. A legjobb embereket az övéik közül valaki kiiktatta. A zöld csodát elrejtik s ők is nyugovóra vonulnak.

 

Több száz kilométerrel arrébb, Nóra, ismerősei ébredeznek. Éppen egyik sétáját fejezte be az őrködő ügynök. Ő arra számított, hogy az esetleges ellenmag visszatér még próbálkozni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!