NySz.IV.6.:ÉNy magyarországi Közlekedési Központ

MotoszkaDaniel•  2018. június 30. 13:00

Apa megérkezik és jó hírekkel. Már az új személygépjármű volánja mögül. Viszont lenne még egy út. Másik autóért és messzire. Hát akkor menjünk. Viszem magammal a matematikát, Balázs érkezik kisvártatva. Hozzám. Csakhogy mi pár perc, maximum háromnegyed óra múlva indulunk. Messzire. Mi legyen? Tartson velünk, ha van kedve esetleg. Elférünk négyen. Indul is a jármű.


Mindenféle táj halad el mellettünk, a Balatont úgysem volt még szerencsém látni. Egy hozzávetőleges sebességgel oda is érünk kora délutánra. Egy plusz fő van még velünk, akit útközben veszünk fel. Kereskedő, autószakértő az úr.


Kiszállunk, megérkezünk a célállomásra. Távolsági buszt látok elhaladni. Rajta a kiírás: ÉszakNyugat magyarországi Közlekedési Központ. No igen, jó messze lehetünk Bács - Kiskun megyétől. 


Felmegyünk az ügyfél és kísérete házában az emeletre. Nagyrészt csendben halad a szerződés papírjainak kitöltése és az ellenjegyzéses egyeztetés. Megtörténik az eredményes tárgyalás, apa nyélbe tudja ütni a szakértővel karöltve az adásvételi ügyletet. Apa barátja vezeti a megvásárolt autót haza. Egyenlőre a Nemeter családé lesz. 


Én Balázzsal az úrhoz átülök ebbe a fiatal OPEL járműbe. Bemutatja nekünk, milyen a napfénytető. Kettő funkciója van. ha nagyon akarjuk, akkor három.


Én és Balázs is nagyon jól éreztük magunkat. Erre még életemben nem jártam. Szerintem ő sem, mert csóválja a fejét.


Az úr örül, hogy segíthetett nekünk. 


Balázzsal valamikor találkozom újra még augusztusban illetve mostanában. Az autó leparkolódik náluk. Minket vár a házunk.


Kivételes élmény ez számomra, hogy láthattam Magyarország egy jó távoli; de másik szegletét.


Pont azt néztem az oda és vissza út alatt is miközben Balázs fogta a kezem: Mennyire szép a Balaton felvidék és a tó is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!