Nulladik óra és tanítás

Kilincsbe akadt kabátom örömkönnyez a kapu kavicsán, a következő szünetben az udvaron húzzák a kolompot és egy fogócska során orra bukom.

Az eltűnt víz ki ne hűljön, kell a korty a talált sapka alatt. Hú, de üdítő volt! E korban meddig kell még nyolc óra előtt bohóckodnom? Neveli a testet, csak ennek mennyi értelme van?

Záródjanak a kupakok, a víz most magát itatja? Nem gondoltam, de: Ő is lehet szomjas. Még a nap sem ivott semmit, pedig éhesek a sugarai. Miután a banánért kitáncoltam magam, adok neki inni.

Egy másik nyirkos alkalommal nincs kedvem a vegyszerekhez, menjek be órára? Na, jó! Csak négy van belőle. A csörgő lakat mellett megy a kulcs e pincénél a működő zárba.

A zseblámpát elő. Nem kell ide se barát, de haver (itt lent akármi lehet). Pofon vág egy lány a barátnőjével, hogy levegőnek nézem őket. Igazuk lehet, kellenek a barátok. Kissé durcás vagyok. Egy koma még jön s így négyen a részünkről, irány a járatok színes cseppje. Kettőig! Az órán üti a mutató a tizenegyet. Tanárnő van velünk, mert a kíváncsiságunknak kedvez. Meg aztán kulcs nem adható gyereknek.

Kettős történelem óra így letudva. Én azt nem gondoltam volna, hogy van egy erődítményféle a szilárd a beton alatt.

(A háromnegyedéig, egy álom összefoglalása)