Nőci az űrben 3.

Bármerre néz a szem golyója, száz esztendő alatt sem kel fel a nap. Homályos gőzök meg gázok és ha hintázik is a levegő, a pára sikolt a szemöldökhöz ébredést. Mi szikrázik az egyik égitest homlokán? Gyenge szeszt és élelmiszert zötyögtet a csomagtér, akarom mondani rakodótér hátul.

Mindig szeretek kiszállni a jó levegőre a rakéták meghajtása után. Ellie Langford vagyok és ráhelyezem magam az ágyra a kényelmes vasalt ingemben. Az ujjam matatására csukódik a szemem, de miért ébredek dekoltázsban rázkódásra s tűnik e bolygó az Uránusznak? Meteor mezőbe kerültünk és javaslom, hogy a sérülés elkerülése végett szálljunk le.

Villanó vékony ködben fürdő hegyek és amennyire lehet, siessünk a lámpáink csökkenő fényereje végett. Több barlangban illetve hasadékban is szerencsétlenül járt űrhajósokat találok a működő lámpáikkal. Ahogyan a férfiakkal haladok a környék közepe felé a központba, egyre forróbb talajt bizserget a lábunk. Forduljunk meg innen az áttüzesedett ruhákban a tűzhányókat látva, többen is nehezen vesszük a levegőt s a horizont szélein a vulkánok füstje nekem nem tetszik. Az egyik szirt aljában egyik emberem kitörő lávát vélt látni.

Hogyan áll a meteorraj? Szólok be rádión és az a válasz érkezik aprót recsegve, hogy most kellene elindulni. Órákon át szeméttől mentes az éter hosszú szakaszon, milyen humanoid császkál ott messze a pillantásom sarkában? Az eddig felvadult szél lecsitul, remélem az odvakban megtámadott űrhajósok tüdejében nem gomba spóra fekszik.

Nyolcunkat a süppedő felszín alá kívánják húzni, a többiek nyúlnak utánuk. Futás s szedni a lábakat, bízom benne a hegyek valamelyike nem kitörni készül. A pernyés meg szenes ingemet le kell majd cserélnem, most azonban a lábunk legyen utánunk. Annyira rossz előérzetem van, nincsen kedvem hátranézni és nézni a pernyére fésült eget.

A csajok meg a srácok mozgásokat mutatnak nekem a kijelzőn, szerencsére már emelkednek a szárnyaink. Emlékszem a másik hajóra, annak az útja nem jött össze. Távolodó hőforrások az egyik futóműnél, élőkamerát kérek máris! Ez kettő lávaember volt s immáron zuhannak vissza, de mi mindannyian eddig úgy hallottuk, ezek nem hagyják el a kitörő hegyek küszöbét.

Átvedlem másik ingre és fehérneműre, midőn találkoznak lépteim pár fiúval meg lánnyal s mondják az azóta történteket. Harmadik lávalény humanoidot is le kellett rúgniuk. Az ablakokhoz illetve a vezérlőhöz szalad az igyekezetem. Azt hittem, nem találkozunk velük már e második úton. Nem gondoltam semmi rosszra a fedélzeten, szerencsére az árukon a terem lakatja rám vigyorog.

(A csontsötétben 5.)