Morajló Cseppek a Járdán kilenc - Zivatar 2.

Egy gőzös megunja, hogy nem lát a tengeren. Inkább úszkál lángok nyelvén. Rápislogok, merre van kikötve a pacim a mólóra, aztán elfekszem a vihar előtt.

Néhány rozsda lóg a hajóm oldaláról kéken, éppen zavar is minket pár felhő. A borongósok összevesznek a bárányokkal, én meg fellapozom az újságomat. Van előttem egy teljes doboz cigaretta öngyújtó nélkül, de gyufa az van! Engem jobban érdekel a címlap.

Az ég ménesei összeállnak, büntetőcédulát szórnak egy fólia sátrára. Én unottan bal lábamra teszem a jobbat az ablak felett, hadd ázzon a házam padlózata. Sokáig nem bosszant engem, néma pipámból felnézek, és szakadozó felhőzet.

Nyugatról újabb feketeség közeleg. Megrántom a gyeplőt, másik mólóhoz kikötöm az eszközöm. Meg szeretne ütni a ménkű, a vasmacskám a karmaival üdvözli. Lezúdulnak dörgéssel, az eső könnyei! Ideje a párnámra lefeküdni és hunyni. Elcsendesült ez a gyönyörű és sokoldalú putri.

Arra ébredek, hogy ringatózom. Kiáradt a tó, hát kihajózom! A matróz elengedi kötelet, megnézem azért e szegény, elárasztott szárazföldet. Ő elmegy asszonyáért, éppen én is elmehetnék a sajátomért. A kabinokból a fedélzetre érve, szivárványra érünk ki, a völgyben elfeküdve.