Morajló cseppek a járdán 4.

Az alkonyat hullámai kötnek ki minket a szigetre,

a hegyek csúcsai köszönnek nekünk.

Inasunk párja a Petra keresztnévre hallgat,

amit én nem tudok rögtön megjegyezni.

Folyton a Barbara név érkezik a nyelvemre.

 

Szellő evez a parton és hajónkat ringatja az áramlat.

Felvett matrózunk kidobja a vasmacskát s azért a mólónál a madzag is megtalálja feladatát.

A bálnák hangja zongorázik a vízen, a cápák innen messze.

Időnként fiatalok s itt élő lakosok neszét hozza felénk a szellő, melyek valószínű visszhangzanak a magas dombok felől.

 

A nap szeretne ébredni és megrajzolja nekünk a járdát a hajónk mellett.

Én s asszonyom nem vagyunk egy korán kelő típusúak, nyolc óra van és kávénkkal a fedélzetre lépünk a matrózhoz a reggel torkolatában.

Azt mondja alkalmazottunk, akad a közelben egy kisebb barlang. A körmére nézünk a pirkadat utáni órákban? Nem kívánt előbb szólni, mégse puszta kezében vigyen oda minket a sötétség!

 

Indítja a járművünk motorjait, derítsük fel a barlangot! Úgyse tűnik hosszúnak a vágat! Megkérem az urat, kapcsoljon nekünk fényt. A szűk járatú barlang feltárja előttünk minden értékét. Egy kétgenerációs családdal találkozunk a miénkénél nem sokkal kisebb csónakban s ők is a grotta csodáját fürkészik. Féltávon nincsen már szükség a lámpa glóriájára, mert látszik a vágatnak a vége, de gyönyörű hajózást kaptunk a reggelben!

 

Innen kiérve a bércek érintik az ég alját, a napsugár megmászta sziget útjainak járatát. Egy hetet pihentünk itt, a munkásunk sebességre kapcsol és célba vesszük otthonunkat a nagy óceán tajtékain. Amíg kadétunk vezeti ezt a kisebb hajót, én és asszonyom hátra tekintve nézzük a partot, illetve a szigeten, felfelé magasodó hegygerinceket.