Mister Gordon Freeman, aged thirty - seven

Tudok nyugodtan lenni a vonaton? Csak nézelődni szeretnék. A táj sivár meg száraz, de unalomba poroló nyugalmat söpör. Itt, a több mint méretes mesterséges sziklák közötti völgyben s még jó ideig nem zavarja semmi ezt a zakatolást.

 

Parfüm illatára ébred a szem s még mindig lehet elmével tépelődni (, amit szeretnek a férfiak és szórakoztatja a szürkeállományt). A bézs sziklákat további vörösek váltják, de a köztes sivatag állandó. Apámhoz tartok és remélem, ezúttal látom anyát is. Apa mellett nőttem fel, Ő anyáról csak mesélt.

 

És eddig tartott az elme pihentető nézelődése, az agy szellőztetése. Mert elmém megpillantja az illat forrását. Beszél és megkérdezhetem, miért ül e járaton? Ez nem igazán finom hölgyeknek való járat. Nem kérdez, csak löki a rizsát s elmenni se akar.

 

Ideje a talpak talajára lépni és megbeszélni pár dolgot ezzel a dekoltázzsal. Nem szól semmit az arca, hagyja a közeledést. Na, nézzük csak ezt a köszönést! Apám háza tája közeledik és e lány még mindig nem bírható semmivel leszállásra, távozásra.

 

És ehhez mit szól, ha én így teszek? Széles pad a vagon végén s engem néz, le nem veszi a szemét rólam. Nyomjuk fel azt a köszönő csókot, a gondolataimmal kívánok utazni s ugyanakkor hölgyet sem való nem észrevenni e közegben. Tetszik ez a napsütés, a pad szeme minket néz e baráti csókban teperve.