Méretes sebességváltó, az emberek beszélő arca

FELETT OROMZATOK

Óbuda, Kőbánya a járdákban úszó utcákon. Hegyek egyik csúcsa a másik után. Ez tiszta oldal! Pestről tartunk át Budára, kocogunk a korlátokon nézelődve. Új utasok szállnak fel a lejtmenetben. Jegyekért bérletekért centizik a lábam. Balra az utolsó utas az autóbuszvezetőnél ül mögötte. Egyszer leittuk magunkat ivóban még a Dél-alföldön és egybefonódtunk. Kiömlött mosolya volt s a sziklák tolták a bájait a szirtek gyűrődése nélkül, most bal kézzel ír. Odamenve hozzá azt pötyögi nekem, hogy naplóznia kell. Adja a jegyet és készen vagyok. Bal oldalt a bája pántig kivan teljes kosárral, jobb oldalt ugyanez a kosár széléig s nincsen pánt. A ruhába burkolózik a többi. Lekönyökölök barátságos kalauzként hozzá a korlátra a jegyzeteibe. Apró füzet. Sandán csillan felém a szeme. Egy baráthoz tart, a szemembe ér a tükröződése. Elkapom az ajkát, ringatom az arcát. Megnyitom finoman a hidat úgy háromszor. 

Még ruhán át is pántig mehetek az ajkának mászása alatt, de finom a keze. Meleg. Ebben a télben. Ennek a lánynak a teste dörgölőzik csak frappánsan a ruhájába a fenomenális arca alatt, az érintésében nincsen szenvedély. Lehet, azt másnak tartogatja? Maradok az ajkak ostromának közeledő befejezésénél. Nem hiszem, hogy valaha látom újra, de elengedem az ajkát. Nem nyom bélyeget szájam padlására, tehát ez nem nekem szólt. Csak a pillanatnak és a szemei sem kiemelkedően szépek. E nőt csak beíva érdeklem, én a józanbolondokat kell keressem.

Lejtő! Ők mennek tovább, az én utam itt ér véget. Ennél vannak többet érő lányok is, ez csak a testével vonzza be a kalandjáratokra tévedő jegyek szedőit a csukáikban vándorolva. A fiatalabbik nagybátyám szavai folynak a fejemben, hogy fel lehet a két partot térképezni. Őt csak vonat érdekli. Emlékszem szavaira az egyik domb tetejéről.

(álom)