Majdnem Egyedül a Sötétben 4.

Barna szemével az ágyhoz bilincsel,

mell domborodik a bársonyfekete blúzon. Fogai izzanak fehéren.

A szobában még nem fekszem, de szavai igéznek.

A hold nem jut be e résen, a fuvallat felszisszen s eloltja a petróleum edényeket.

Hozzám közeledik s teste magához ölel, a heverő süppeszt a kényelembe. E vidéken ő a veszélyes kéj úrnője.

Felsője róla lelibben, a lélek kulcsa a szíve alatt. A szemem lecsukva s már a foglya lennék e szegleten. A zár kattan, az eszköz a zsebemben, én már örök álmokon hajóznék. Az Ő lován a halált szolgálná a szó útján utazó kétségbe esés.

Fény fürkészi magát az este forgatagába, hogy a járda lásson. Fehér szoknya gyújtó lehelete egy lámpáson. A halálra váró lelkek dideregve rágják az ablakot.

A halál szolgája eltolja a fény töréseit, helyébe a rettegés lép. Amíg a sírcsendes utca a köd fényében úszik, a festmény színein a perc mutatója: nem nézelődik!