Magyom bolygója 2.

Ketrec foglya vagyok, erre ébred a testem. 

Kisebb zuhanó szikla zúzza le róla a lakatot, félhomálynál a fény erősebb.

Kitűzök rá egy díszt, aztán elhajítom le. 

Milyen jó, hogy ilyen bolond lettem! 

A mélyből mérges gázféle szivárog fel. 

Nincsen meg a szemüvegem, de éppen ennyit látok még messzire.

Felfelé szedem magam, 

mert poros létrák kerülnek a szemem elé.

Tekintetem a csapóajtóban ütközik, 

lentebb csak a sötét van.

Nyikorogva, de megfogja arcomat a kiesség ébredése.

Megvan a tábor, látom a bucka tetején.

Most az agyam ne azon zakatoljon, 

miképpen lettem fogoly idelent és mi van ott a mélyben.

Hét perc s nyílik a délután vágata az égen, 

kopogok a kissé megviselt lak ajtaján.

Apa fejezi be az ebédet,

étel maradéka nincs a bő szakállán.

Elsöprő örömmel fogadja személyemben a lányát.

Rohan, hogy ölelhessen és a többiek is örülnek.

Szólok neki, hogy szedjük a bélésünket, 

mert: a felszín alatt lehet valami mesterséges mocsár.

Én útközben kapok enni, bontják a táborhelyet.

Alkonyatig innen el kell menekülni, 

beomolhat vagy robbanhat az egész többszintes épület.

A fejem fáj még az ütéstől, kapok rá gyógyszert 

és kötéssel apró masnit.

Nem indul a járművünk, amivel ide érkeztünk.

Most mi lesz? Találok egy kihúzott vezetéket, visszahelyezem.

A csapatvezető párszor megüti, belerúg. 

Aztán most már a motor felberreg.

Az esteledés zsebében viszi a kéz a napot pihenésre. Nem érezzük, hogy jutalmul. 

Valaki nem akarta a végsőkig elmenve, hogy időben indulva hazajussunk.

/Rögtönzött ugyan, de képzelt anyag a Dead Space 4-nek szurkolva./