Levelező tagozat

Úgy ömlenek a levelek, mint a nyű. Lapozgatom őket első irodám kényelmes székéből. Az elsőbbségiket kiszórják a nap felére s alig marad, így már mindjárt könnyű. Csörgök a főnöknek, hogy néhány kézbesítő pihenhet. Képeslapok maradtak, pár van csak számlalevélből.

A vonalas csörög, hogy fáradjak fel. Alig kelt párnájából a délutáni nap s jártassam a szám, csevegjek. Azt mondja a kávéját kavargatva, gondolkodik merészen. A szárnyaló esztendők némelyikén lehetnék a helyettese, ez több kivehető szabadsággal kecsegtetne.

Egy postás túlórázott és kivitte az összes maradék borítékot, a társának így besegítve. A sarokban lelek rájuk, ahol egymásba akadt ajkak ölelkeznek. A bevállalós hírnök holnap szabad, a kolléganője kettőkör vegye fel a munkát. Oszolnak a lépcsők, a villanyokat oltja a karom.

Be kell mennem az irodába. Éppen betoppantam és csörög a vonalasom. Ilyen későn nem lehet csoszogni, minden fok érintésénél zeng a korlát folyosója. Az ékes üvegajtó után sejlik fel a nívós vezetői asztal a fényesre csiszolt kilincset elengedve. Illat mindenhol s behúzott függönyök. Topogást hallok, de nem elölről és lélegzik az iratokat tároló szekrény.

Le a szabad székre, ekkor ropog a szőnyeg és a komód sarkánál rejtőzik a főnök. Én nem láttam semmit, amikor a lábam lépett padlóról beljebb. A teste nevet, az ajka néz, a mosolya ölel. Záróra van, merre billenjen a mérlegemben döntésben a serpenyő? A mellkasomat nézi, a vendégszobába tessékel s ott pedig hajlik a díszajtó settenkedve.

Egy barátunk és kettő veterán van a közelben. Beszélgetnek illetve gépelnek. Az arc a fehér inggel nyílik helyet foglalva, a téma a szakmai dolgok nevetéssel tarkítva. Mellényre vedlek az ingemhez, csak növekszik a csend...! Tálalok még észrevételeket a borból kortyolva, Ő egy gombot kiszabadít rajtam.

Fent folyik a párbeszéd, a tálcán pedig van még némi pia. Süteményből is illik venni, a haja mögött milyen fülbevaló lapul? Ez a kacagás már dülöngél a félrehajtott fürtjeivel. A kanapé ügetve roppan, mert idehajolt ajkát elkapja a vágyam. Az alkonyat futára elősöpri az asztalt és lapulva fényezi az Ő övét.

Nem! Még nem lehet menni, mert most Ő foglal le vissza a kanapéra. Nem szeretném sehová szűrni a levet, az üres poharak és tányérok után még meg kívánok vele tárgyalni hivatalosan valamit. Öltözködnek a percek, a hátát mutatva kezem által rákerül a kardigánja. Akkor érkezem be holnap délelőtt, amikor akarok. A szimatos nyaka rendel még az ajkára puszit.

Menetrendet mutat, csattogunk a lépcsőn. Csóválja az ujját, ami ott bent történt, fedje titok egyenlőre. Léptünk a kapunak köszön s Őt átölelve az utca kérdő magányában vetek még pillantást erre a hivatalos ellenőrző könyvre.

(Levélhordó 2.)