Lefelé hajtani tilos 2.: Vasfogú tigris

MotoszkaDaniel•  2022. december 26. 21:10  •  olvasva: 27

Istenem, mennyire gyönyörű e vidék! És itt is lehet maradni? Mert akkor az elmémmel ide befészkelek. Hoppá, ez a lépcső mit keres itten a kezemtől nem messze? S a korlátja sincs itt az előbb, akkor hát mitévő legyen az ész minden cselekvő sejtszála?


E strandlelépő rozsdás vagy ilyenre van pingálva? Amíg ezen röpköd az agy, a lábak tipegése látványos zajban halad ebbe a völgybe illetve mifélébe s nem inkább odafent kellett volna maradjak az egyenletes töltés magabiztos meg védő karjában? Minden ki van száradva legalábbis nagyrészt, mégsem félek. Csak éppen nem tetszik, amit látok.


Mért nem maradtam odafönt a biztonságos betonon? Amíg ezen rágom az elmém szilárd meg vékony szálait, elhalad mellettem egy ribizlivé égett autó holt sziluettje és megremegett lábbal hánykolódom az erdő széle oldala felé. Most e pillanatban megfordulok s felrohanok a félmagas töltésre vagy mi ez a könny sarkából? A futással már elkésett elme torpanása csúsztatja a homokot, legalábbis ami megmaradt belőle e kiszáradásban.


Nem harap meg nem is támad, ez itt azonban egy ugrásra kész tigris kard fogakban és miért nem támad? Lemerevedett bokával nem lehet rohanni, a lélekjelenléttel a lábam meg a térdem el van késve a másodpercek elillanó hátán. Alig, éppenhogy morog s az én fülem hegye nem is hallja e dobhártya rohanását.


Enged a gyökér a lábaimnál? Mintha a bokám mozdulna, a tigris foga fehér s nem tátja a ragadozó nagyobbra az állkapcsát. Akkor ez nem fog támadni. Nem futás, de hátrálás. Szép nyugodtan, de határozottan.


E strázsa őriz valamit s nincs nálam semmilyen puska a védekezésért vagy támadásért. Az agyonégett roncs mellett elhaladva ezek immár a biztonság mezői és fel is tudok zsákolni eme taposott üde füvön az iménti gát útjának leágazására? Menjünk vissza, mert itt nem látok semmit. Szép a minden, de azonkívül semmilyen életnek a szeme nem nézi a nap útját.


Innen rá lehet fordulni a fő leágazás ösvényére, ahonnan érkeztem? Hát, ez ötven méter sincsen. Csak soknak tűnt e röpke negyedóra után a távolság léptéke. Poroszkálás, nyargalás oda a hátra arcban.


Áttérhetünk újra ide, csak nekem valamiért az a fő ág az országút után jobban életet gerjesztett. Hogy vezet valahova s nem a gát zsákutcájában kötök ki. Addig mindig jó és a nehéz lépteket viszi magán a könnyű séta vagy hasonló, amíg házakat meg hangokat hall a vándor. Elsőnek tapasztaljuk ki, mi van ezen csapás végén s utána ítélkezik a gondolkodás csillogása a továbbiakról.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom